Üdvözlök mindenkit, nemrég regisztráltam, de eddig csak olvasgatással igyekeztem magamba szívni a hely "szagát". Örülök, hogy én is itt lehetek és kérdezhetek.
Szóval gondom van a nyomtatómmal, ebben remélek segítséget, ötletet.
Már a harmadik eredeti gyári HP tonernek lett ugyanaz a baja, hogy szürke csíkos lesz a papír ott is, ahol fehér kéne maradjon. Egy kísérletet tettem utángyártott tonerrel is, de az már az első kipróbáláskor sem volt tökéletes. A tonerek még legalább félig vannak festékporral, tehát nem illene még behalniuk. Az az elképzelésem, hogy nem jól működik a lehúzó penge. Az egyik tonert régebben szét is szedtem és kísérleteztem vele, de javulást nem sikerült elérnem.
Tudja valaki, hogy mi a rejtélyes meghibásodás oka és hogyan lehetne orvosolni?
Köszönöm! Norbert
Tisztelt Kolllégák!
Gondolom a hozzáértő számára triviális a hiba oka,
és tud segítséget adni a javításhoz.
köszönettel
bbgames
Üdvözlet Mindenkinek!
A fent jelzett gép pár hete szürkén és a lap közepén sötét függőleges sávval nyomtatott.Elővettem egy bontatlan tonert,az első lapot tökéletesen nyomtatta,de a következő lapnál több lapot behúzott, amiket kihúzva ez a toner is húz egy sötét sávot függőlegesen.A tonert kivéve kitisztítottam a gépet, de a toner festékhengeréhez nem merek nyúlni. A csatolmányokon látható a vastag festék réteg a hengeren.Kérem a tapasztalt kollégákat, segítsenek,hogyan kell /és lehet-e/ tisztítani a tonert, ill. mi okozza, hogy a henger közepén kialakul a vastag festék réteg.
irokéz
Sziasztok.Adott cimben szereplo szines nyomtato, amelyik semmikeppen sem akarja kalibralni a szineket. Fuggoleges sikban vannak elcsuszva, vizszintesen ok. Ami eddig probakepp cserelve lett: toner szett csere, lezer egyseg csere, formatter panel + lezer egyseg vezerlo panel csere, a transfer belt egysegen a kalibralo szenzorok kifujva. A kalibralast amenyire tudja, megcsinalja a gep lasd a tesztoldalakat, de valami mas hiba van es azt mar nem tudja korrigalni. A tonerek alulrol felfele M C Y Bk, a papirra is ebben a sorrendben kerulnek a szinek, a feketehez kepest a legnagyobb eltolodasa a bibornak van, a legkissebb a sarganak. Ennek alapjan arra gandoltam, hogy a papir haladasi sebessege kissebb a normalisnal, de ezt a hipotezist alatamasztando, szuksegem lenne egy mukodo 2605-os vagy 2600-as gepbol kinyomtatott tesztoldalakra. Ha beigazolodik, johet a kovetkezo kerdes: miert? Hozzaertok valaszait, otleteit varom