Helló!
Kiderült, hogy az általam korábban indított téma (Saeco) nem fedi a valóságot, nekem is rosszat mondtak, a készülék Wittenborg.
Ez egy 2000 körül gyártott készülék.
Köszi, üdv.: Ízirájder
Üdvözlöm a T. fórumos Kollégákat!
Novemberben rendeltem a Banggood áruházból a fenti készüléket. Miután megérkezett ki akartam próbálni, de nem lehetett bekapcsolni. Arra gondoltam, az akkumulátor nincs feltöltve, azért nem jelenik meg kép. Mivel el voltam foglalva más dolgokkal, félre tettem. Most szükségem lenne a készülékre, ezért elővettem. Feltettem töltőre, utána próbáltam bekapcsolni, de ugyanúgy semmire nem reagál. Csatlakoztattam a számítógépen USB-re. Ekkor ért a meglepetés, a kijelző közepén 1 egy hatalmas fekete folt, a világos rész is bizonytalanul fehér, csíkos. Szétszedtem a megjelenítőt. Sajnos a töltő IC után semmit nem lehet mérni, az a rész működik csak. Föltételezem, szállítás során érte tekintélyes ütés a kijelzőt, talán még a NYÁK panel is elrepedhetett, azért nem jelenik meg kép az épnek látszó részen. Mivel úgy tűnik nem igen javítható, megpróbáltam a FULL HD kamerát életre kelteni, hogy telefonon, tableten megjeleníthessem a képet, videót. Próbáltam androidon OTG kábelen keresztül appokat indítani, de az volt az eredmény, nem csatlakozott kamera. Próbáltam számítógéphez is csatlakoztatni, ott sem sok sikerrel. A 8 led világít, fényerőt lehet szabályozni, de ennyi. Ellenállást mértem web kamera és ezen kamera esetén. Nem szakadt a vezeték, mindkettő M ohm nagyságrendű. Elképzelhető, nem találtam hozzá megfelelő drivert. Kisebb felbontású kamerákhoz van elég sok app, driver, ehhez nincs, nem találtam. Ha a kollégák közül találkozott valaki ilyen, hasonló eszközzel, tud valami megoldást, várom a válaszát.
üdv.
Billentyus
Sziasztok!
A segítségeteket kérem:
Egy hangfal hangváltójában találtam egy tárcsakondenzátor-szerű, kb. 5mm átmérőjű okkersárga alkatrészt, aminek a felirata:
T60
065.
Szinte csont rövidzárat mérek rajta. Mivel csak az egyik hangfalat hozták be (azzal, hogy ez halkabb, mint a másik), nem tudom összehasonlítani a másikkal, ami leegyszerűsítené a kérdést.
Köszönettel:
Attila
Sziasztok
1080P WIFI IP Camera
Model: XM-PT817-20W
Ez egy kulteri, IP66 PTZ IP kamera.
Nem sokat mukodott (talan napokat). Kinabol volt hozatva, tul komplikalt lenne megprobalni garanciat ervenyesiteni.
Szetszedtem, a tap (12V) teljes zarlatban van.
A mellekelt foton latszik egy SOT23-5 es egy SOT23-6 SMD ami szerintem DC/DC konverter vagy stabilizator.
Az egyik jelolese JWK8J a masik pedig JWKCJ.
Van otletetek, melyik mi lehet?