You are here

ELECTROLUX EWF 10670 E43-as hiba

Sziasztok Urak,

Előrebocsájtom nem vagyok mosógépszerelő. És még kevésbé elektronikai szakember... Pusztán hobbiból foglalkozom mosógépekkel. Lehet a történet mások számára kézenfekvő..

Szóval ismerős által hozzám került fentnevezett gép. Kukától megmentve. A készülék csupán 2 éves.
A hiba: Ajtó nem reteszel be, mosás nem indul.

Szerelő már látta, ajtókapcsoló csere végrehajtva, alkatrész+munkadíj=félhavi fizetés.Gép továbbra sem jó. Szerelő szerint vezérlőpanel baj.

Mikor hozzám érkezett,a gép elindult. Egy mosás végigfutott. A második már nem indult el. A gép próbálta az ajtót bereteszelni. 5.próbálkozás után kiállt E43-as kóddal.
És itt KÖSZÖNÖM meg azon kollégának az önzetlen segítségét felénk aki feltette a tanyára az Electrolux EWF doksikat!! KÖSZÖNET!

Ebből a doksiból sikerült hibát olvasni a PCB-be. E kód szerint ajtóreteszelés hiba áll fent.
Ajtóreteszt szétszedtem, a régit (mert még megvolt) kimértem ki-kivel, merre.
Gépen szintén kimérem. Eredmény: fizikailag a reteszelés megtörténik. A zárás infó eljut a komputerig. A gép mégsem indul= E 43-as hibakód.

Gép eleje szétborít. Vezérlőpanel hóót mocsok a finom portól. ExGelka-s kollégának itt köszönet a szárítógépünkön tett áldásos munkájának-melyet felidézve-én is letakarítottam a panelt alkohollal és -jobb híján-egy rossz fogkefével...
Szóval panel tiszta. Panel visszaszerel. Továbbra is E 43 hiba.

Egyszerű paraszti ésszel. Kezdem lehúzgálni az érzékelőket és méregetni. Érzékelők jók.
Ám egy óvatlan pillanatban-vagy szerencsére- egyik stekker lemarad. És.. a Gép INDUL!!!
Ez a stekker: FŰTŐBETÉT!

Ellenállás ellenőrzése: JÓ.
Testhez: 20 KOhm.. Ez sz...r !
Betét kiszed. Agyon vízköves.

Következő lépés -ez már talán istenkáromlás-, betét sütőbe berak. Kiszárad, be a gépbe, gép indul.
Egy mosás... majd másodiknál ismét nem indul.

A fűtőbetét cseréjét követően a gép HIBÁTLANUL teszi a dolgát !
Régi betétről leszedtem a vízkövet, és látom több helyen apró rozsdafoltos. Ez kuka.

Bocs a hosszúra nyúlt leírásért.

Kérdésem: Az a nyavalyás panel miért nincs annyira intelligens, hogy tudja sz..r a betét ?
Holott a hibakódok között több is van amelyik a betéttel kapcsolatos ?
Autódiagnosztikával foglalkozom, -és mint írtam ez csak hobbi- ott azért legtöbbször van összefüggés ok és okozat, hibakód és hiba között.
Vagy csak nekem volt ez ennyire nem egyértelmű ???

További szép napot Nektek !

File csatolás: 
Comments
matyi89
matyi89 picture

Üdv
Gratulálok ügyes vagy hogy rájöttél.A szakszervízek meg ahhoz vannak szokva hogy hibakód után keresgélnek(tisztelet a kivételnek)és azt mondják hogy túl drága vegyen másikat.

0

kila
kila picture

Gratulálok én is a tanulságos leíráshoz, sajnos nem újkeletű a jelenség, egyre több 2-3 éves gép köt ki a szemétben, ez legalább megmenekült!
További sok sikert a munkádhoz!

0

Flyman
Flyman picture

Gratulálok!
Ezt nevezik hibakeresésnek!
Aki erre képes, az a szakember!
Üdv Flyman!

0

fejo
fejo picture

Üdv!
Józan "paraszt ész" - "szakszerviz" 1 : 0
Gratulálok, szép munka.
Egyetlen dolog jutott csak az eszembe. mi van akkor, ha nem is kell ok-okozati összefüggést keresni a kód és a hiba között? Elterelő kód, minél előbb rá lehessen mondani - "processzor", és máris nem gazdaságos a javítás..., és lehet venni a gyár legújabb termékét!
Csak eszembe jutott...:)
FEJO

0

zapod
zapod picture

Gratula. Nagyon élvezetes és tanulságos volt a leírásod. Sajna a hibakod kijelzés nem mindig van összefügében az adott hibával, mivel a programot nagyonsokszor megzavarhatja valami egyéb elektromos behatás.

Köszi és üdv. Zapod.

0

kenyérke
kenyérke picture

Én csak azt nem értem, hogy miért nem lehet a hibákhoz valóságos hibakódot társítani ? Ez szoftveresen nem lehet megoldani ?
Lassan már egy komplett laptop lesz beépítve a mosógépekbe-csak tudnám minek-és ez még mindig nem megoldható ??
Az autógyártásban a sok sz@**t amit beépítenek azzal hírdetik,hogy ezek a vásárlók igényei.
A valóságban azonban egymással versenyeznek a gyártók ki tud több "lomot" beépíteni az autóba.
Gyanítom itt is ez a helyzet! A reklámokból megtudhatod mire van szükséged. Megmondják...

Kiváncsi lennék a mai mosógépeken egy átlag háziasszony hány programot használ?
Baráti körömben nemrég téma volt.. Az átlag 2 program !

0

regosapa
regosapa picture

A kérdés jogos, a válasz egyértelmű, tényleg csak kettőt. Egy a fehérnek, egy a színesnek. A többi helyre elég nehéz a kapcsolót tekerni, hiszen alig van használva.

0