You are here

Készítsünk skálaizzót!

Aki szeret régi rádiók, hangerősítők felújításával foglalkozni, gyakran ütközhet olyan akadályba, hogy a skálaizzók már nem, vagy csak sok pénzért, nehezen szerezhetők be.

Hasonló problémával szembesültem egy öreg Kirksaeter rádió-erősítő felújításakor. Az eredeti csőburás izzólámpák ma már nem kaphatók és pontszerű, rizsszem izzóval helyettesítve a skála megvilágítása egyenetlen lett.

Hosszú utánajárás után kaptam megfelelő feszültségű és teljesítményű csőburás izzót, mely ugyan rövidebb volt, de az izzószál aktív hossza megegyezett a készülék eredeti lámpáiéval. Míg az eredeti izzók két végükön fejeltek, az újaknak két hosszú lábuk van. A fényforrás tehát megvolt, de a foglalatba beforrasztani nem lett volna túl elegáns...

Lássuk hát a műveletet!

Első lépésként meg kellett győzni a régi izzókat, hogy emeljék meg kalapjukat leendő utódjaik előtt.

Az így felszabadult fémsapkák átkerültek az új izzók hosszú lábaira.

A megfelelő méret beállítása után forrasztással rögzítettem őket, majd a lábak fölösleges részét levágtam.

Persze maradt különbség a két megoldás közt, de maguk a lámpák kívülről úgysem látszanak.

A skála megvilágítása újra megfelelő lett.

A cikk tanulsága, hogy egy kis elszántsággal és kreativitással a nehezen beszerezhető alkatrészek elkészíthetők, régi készülékeink esetében pedig érdemes belevágni.

Sok sikert kívánok hozzá!

Comments
kattila
kattila picture

szia otletes megoldas.

0

f46z5a
f46z5a picture

Üdv!

Lehet nem mindenkinek tetszik a régi dolgok, kicsit újabb köntösbe bújtatása, de én már megpróbáltam saját magam nagy fényerejű fehér fényű és 120 -140 fok szórási szögben dolgozó (Straw Hat) LED-ekkel pótolni az ilyen jellegű fényforrásokat...
Azt kell mondjam, hogy olykor igen meglepően jó eredményeket lehet elérni vele. Ami nem utolsó ebben a megoldásban, hogy a készülékek egy ilyen furfangos megoldás után már csak réginek kinéző ámbár új technika kinézetét keltik az emberben.
Persze megjegyezendő, hogy néhány plusz alkatrész (egyenirányító, ellenállás, plusz vezeték) kellhet a művelethez. De cserébe nem melegít, és jóval kevesebbet fogyaszt.

Üdv: f46z5a

0

BEAG
BEAG picture

Szervusz!

Köszönöm a javaslatod!
Nem zárkózom el tőle, viszont még nem járt a kezemben ilyen típusú LED.
A kis sugárzási szögűekkel még csak skálamutató-világítást sikerült megoldani.

Egy próbát mindenképpen megér, mondjuk nem ennél a készüléknél, mert ez nagy kedvencem :-). Van is nálam javításon egy UNITRA Elizabeth, ahol mind a nyolc skálaizzót cserélni kéne és erősen gondolkodom más megoldáson...

Üdv: Gábor

0

f46z5a
f46z5a picture

Még egy gondolat.

Több irányban szoktam őket összeforrasztani. Pl ha van mondjuk az égőnél 11V DC, akkor 3 LED megy sorba és olyan irányokba rakom őket közvetlenül összeforrasztva egymáshoz, hogy a plexi stb jól el tudja vinni a fényét. persze egy ellenállás van még velük sorba, hogy megfelelő legyen az áram. Olyan 18mA-re szoktam engedni csak, hogy némi ingadozás még beleférjen és ne süljön meg a led ha valami kis zürzavar támadna netán.

Jó csemegézést, ha kedvet kaptál! :-)

Üdv: f46z5a

0

BEAG
BEAG picture

Szervusz!

Köszönöm az építési javaslatot. Elég valószínű, hogy Erzsébet HiFi ilyeneket fog kapni. :-)
Persze egy Graetz-hidat még megszavazok neki, hogy ne villogjon.

Üdv: Gábor

0

f46z5a
f46z5a picture

Szervusz!

Adok egy linket ahol akár be is szerezheted ezeket. Érdemes az ingyen szállítás mellett inkább nagyobb tételt bevállalni. Nekem nem rég jött egy 500 darabos csomag és nem kellett érte oda adni az alsóneműmet. Habár a türelem ilyenkor jó, mert 21-28 nap a megérkezése. De a lényeg hogy megérkezik, és nem féltégla!

Ha egy konkrét led-et kiválasztasz, akkor annak az adatait a lap alja felé görgetve találod meg.

http://stores.ebay.com/bestshop2008hk/5mm-Straw-Hat-LED-/_i.html?_fsub=1...

Üdv: f46z5a

0

Attee
Attee picture
*

Üdv!

Ügyes, de a régi izzó ránézésre (bár a méretét nem tudom megítélni) erősen hasonlít a közönséges ún. szofita izzóra, amit bármilyen autósboltban lehet kapni 6-12-24 voltosban...Sőt, ennek újabban LED-es változatai is megjelentek...

0

BEAG
BEAG picture

Üdv!

Köszönöm szépen!
Arányosan, de kisebb annál. Ha valamiért újra ki kell bontani, megmérem.
Gábor

0

lengyef
lengyef picture

Szervusz!

Köszönöm az építési javaslatot.

0

BEAG
BEAG picture

Szervusz!

Remélem, hasznát látod majd.
Sok sikert kívánok!

Gábor

0

Sponsored links