You are here

Miele ( Liebherr ) kombinált hűtő nagyon hűt és ritkán kapcsol ki

32 posts / 0 new
Last post
nilsmasterson
nilsmasterson picture

Sziasztok!

Van egy fent nevezett hűtőm, 11 éves, alulfagyasztós, termosztát vezérlésű, R600a gázzal töltött. Használtan vásároltam és még mielőtt beállítottam volna a régi helyére beüzemeltem próbára. Működött, ki is kapcsolgatott, de már akkor gyanús volt, hogy a felső térben még 0 fok alá is lement a legkisebb 1-es fokozaton is. Gondoltam majd ha lesz benne élelmiszer, akkor rendesen fog működni.
Egy hete beraktam a helyére, megpakoltam, bekapcsoltam. Pár nap múlva kezdett gyanús lenni, hogy a hűtő nem nagyon akar leállni, akárhányszor elmentem mellette mindig ment. Az Aldiban lehetett venni nagyon pofás hűtőhőmérőt, vettem is mindjárt két darabot. Betettem egyet a fagyasztóba és egyet a felső térbe a középső polcra. A fagyasztó térben az alsó értéken kiakadt, tehát -32 foknál hidegebb van, a felső térben 0-1 fok között mozog. És csak megy és megy, a hűtőlapnál a hátlap jeges. Időnként leáll, mert volt hogy munkából hazajöttem és állt, aztán ha nem sűrűn nyitogattam, akkor kb. 2 óra múlva újraindult. Ekkor benéztem és a felső térben 5 fok volt, ahogy lennie kell, a hátlap leolvadt. De ezután órákig megy, volt, hogy vártam egész estig de nem állt le. Pedig elég hamar eléri a 0-1 fokot. Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy a nap 24 órájából 20-at megy és 4-et áll ha nincs nyitogatva. Konyhában van, 23 fokos helyen.

A termosztát már nem eredeti, előző tulaj cserélte, elmondása szerint 2 éve. K59L2685 való bele, helyette K59H2808 került. Az eredeti méreg drága, kb. 20e Ft. Amit berakott már megvehető 2300 Ft-ért.

Kaptam több tanácsot, van aki szerint gázhiányos. Más szerint az nem lehet mert akkor fent nem hűtene. Van aki termosztátra gyanakszik. De feleslegesen nem szívesen rendelnék bele 20e Ft-ért. Egy másik szerelő azt mondta, hogy amikor leáll, akkor lehet nem is a termosztát kapcsolja ki, hanem a kompresszor hővédelme. De kérdem én, ha tényleg ez van, akkor nem állna 2 órát, ugye? Hanem egyből visszakapcsolna amint zár a klixon. Vagy PTC van benne?

Van aki szerint termosztát kuka, mert nem ebbe való. Ezt támasztja alá a következő táblázat (3.1):

http://docsecure.agoraplus.com/Miele/BTDHTML/btd_f_f/37/allg_btd/0000.ht...

Ha megnézitek a K59L2685-nél az utolsó két oszlopot, akkor láthatjátok, hogy mindkét oszlopban van érték. Míg a K59H típusú termosztátoknál csak az utolsó oszlopban adnak meg értéket. Franciául van, a google így fordítja: felületi szonda és air (levegő?) szonda. Fogalmam sincs mit jelenthet, de feltételezem, hogy nem véletlen. Valamint az sem véletlen, hogy a K65L termosztátok jóval drágábbak mint a K59H fajták.

A termosztát kapillárisát egy vékony kis lyukon kell oldalról bedugni és tolni ütközésig a hűtőlapig. A hűtőlap nem látható. A kapilláris hossza 700mm.

Igazából mielőtt kihívom a hűtőszerelőt, szeretnék behatárolni a hibát. Ha termosztát, akkor nincs mit csinálni, megrendelem.
Szóval a kérdés, hogy a leírt tünetek alapján lehet akár gázhiányos is a hűtő? Elég kevés gázzal üzemelnek, 60-70 gramm és azt olvastam valahol hogy már akár 2 gramm hiány is elég érdekes működési zavarokat tud okozni.
Köszönöm előre is a jó tanácsokat!

Comments
nilsmasterson
nilsmasterson picture

Az elmúlt pár napban tesztelgettem, állítgattam azokat a bizonyos csavarokat a mellékelt rajz alapján amit bandita becsatolt. Az eredmény biztató, de még közel sem tökéletes. Sikerült elérnem, hogy végre normális időn belül kikapcsoljon és azért belátható időn belül vissza is kapcsoljon.

Időközben kijött egy hűtőgép szerelő is megnézni. A termosztátra mindjárt mondta, hogy nem belevaló, de akár jó is lehet némi állítgatással, de az idő és türelem, no meg némi szerencse is kell hozzá. Megnézte a hűtő hátfalát (belülről) ott ahol az elpárologtató van, teljes magasságában jeges volt, szépen kirajzolódott a vonala. Azt mondta, hogy ha gázhiányos lenne akkor csak az elpárologtató alsó része fagyna, felülre már nem jutna szufla. Ettől függetlenül nagyon minimális gázhiány előfordulhat szerinte, amin tudna segíteni töltéssel, de nem garantálja, hogy nem megy-e el újra. Bár elmondása szerint amíg megy a hűtő, addig a gáz (R600a) vákuumban üzemel és nem tud kiszökni. Azt mondta, hogy az ilyen gázzal üzemelő hűtőknél akkor megy ki a gáz mikor kikapcsolják. Ez tényleg így van?

Szerinte a termosztát lehet a ludas, nagyon pontosan el kell találni, hogy meddig legyen betolva, mert milliméterek is számítanak. Ő úgy szokta cserélni, hogy mielőtt kiveszi a rosszat egy filccel megjelöli , hogy meddig volt betolva. Ebből a szempontból jobbak azok a hűtők amiknél fel kell csavarozni a hátlapra a kapilláris cső végét, mert ott legalább oda kerül ahova kell.

Javasolta a digitális termosztátot. És azt is mondta, hogy azzal az a probléma, hogy meg kell hozzá fúrni a hátlapot, viszont azt nem vállalja mert könnyen ki lehet lyukasztani az elpárologtatót.
Sőt mondott egy olyan termosztátot ami manuális ugyan, de kívül vannak rajta tekerők és azzal könnyebben lehetne kísérletezni, nem kellene folyton kiszerelni a termosztátot.

Szóval egyelőre még tekergetem azokat a csavarokat, aztán ha nem jutok vele dűlőre, akkor átalakítom digitális vagy valami kényelmesebb manuális szabályzásúra. Ehhez léteznek KIT-ek? Hol lehetne ilyet venni?
Szép napot!
nils

0

lapatnet
lapatnet picture
*

Üdvözlet !

"Bár elmondása szerint amíg megy a hűtő, addig a gáz (R600a) vákuumban üzemel és nem tud kiszökni."
Viszont pont a vákuum miatt szívóoldali hibánál magára tud szívni idegen gázt amitől leromlik a hűtőkör működése.

0

nilsmasterson
nilsmasterson picture

Pont ezt kérdeztem tőle én is, hogy ha vákuum van, akkor igaz, hogy nem jön ki a gáz. De be tud jutni a levegő.
Erre azt mondta, hogy 99%-ban az elpárologtató lyukad ki, az meg ugye elég jól elzárt helyen van és nem tud bejutni a levegő. A gáz is szép lassan szökik el, mikrogrammonként, de már 2-3 gramm hiány tud érdekes dolgokat produkálni.

Egyelőre nem töltetem fel gázzal, mert sikerült a termosztátot elfogadhatóra hangolni. Most 24 órából megy kb 10 órát és ezalatt elfogyaszt 1,4 kWh-t.

0

lilasanyi
lilasanyi picture

Üdv!
Azt írod az elején, hogy - 32 °C- nál hidegebb van a fagyitérben: ez minden, csak nem gázhiány...
Nem értem, hogy jön ide a lyuk...
(ha áll a gép egy- két napot, rugózik a normáltérben a hátfal?)

Sanyi

0

nilsmasterson
nilsmasterson picture

Szia!

A logika azt diktálja, hogy ha lent hűt rendesen, akkor nem lehet gázhiányos. De jobban belegondolva, ha fogy némi gáz, akkor a felső tér elpárologtatójába kevesebb jut, így ott már nem lesz olyan hatékony a hűtés. A termosztát kapilláris csöve oda van bevezetve, ami általában -15 és -25 fok között üzemel. Mivel fent már gyenge a hűtés, így csak nagyon lassan megy -15 alá a hőmérséklet, vagy nem is éri el soha. Ezáltal a hűtő folyamatosan megy, a fagyasztó térben túlhűt.
Erősebb gázhiány esetén a felső térben már egyáltalán nem hűt.

A hűtő ha áll, akkor nagyobb a szívó oldalon a nyomás a légkörinél és könnyebben távozik a gáz az esetleges lyukon. Normáls üzem során ott vákuum van.
Üdv.: Feri

0

lilasanyi
lilasanyi picture

Teljesen igazad van, csak ez felesleges okoskodás...
Mégegyszer kérdezem: hoszabb állás után rugózik a normáltér hátfala?
Ja, és hogy tőlem tudjad: ha áll a hűtő, akkor a szívóoldali nyomás megegyezik a nyomóoldali nyomással.(R600- as kompresszor el sem tudna indulni másképp, ezért van a hülyebiztosítás)

Sanyi

0

nilsmasterson
nilsmasterson picture

Szia!

Jaj, most esett le ez a hátlap rugózás. Először nem értettem miért kérdezed :-)
Most egyelőre megy, mert állítgattam a termosztáton, jelenleg 5-8 fok között ingadozik a felső tér hőmérséklete, lent -22 körül van. Szóval nem tudom megnézni, hogy rugózik-e pár nap állás után.
De kíváncsivá tettél, ha rugózik akkor mi van?
Feri

0

lilasanyi
lilasanyi picture

Ott van a szerinted "megszökött" gáz.

Sanyi

0

nilsmasterson
nilsmasterson picture

Nem szerintem, hanem a hűtőszerelő szerint. De nem mondta biztosra, csak egy feltevés volt.

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia!

Átmeneti megoldásként egy 24 órás kapcsoló órával beállíthatod, hogy mennyit menjen és mennyit pihenjen. A hőkapcsolót zárd rövidre és a kapcsoló órával tudod szabályozni az üzem időt. Ezzel áttételesen a hőfokot. Persze ez nem a legjobb megoldás, de ha nem sokat nyitogatják akkor működik.

Ha ügyesen állítod be a bekapcsolt és a kikapcsolt időket, akkor elég pontosan tarthatod a hőfokot.
Persze, ha hirtelen sokat kinyitod, akkor felmelegszik, mert nincs hőfok szabályozás. Tehát erre figyelni kell.

Vadászom Utamból Kotródj!
(Fekete István)

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: öcsémnél így működik a Szaratov.

Bálint

0

nilsmasterson
nilsmasterson picture

Szia!

Hát pont erre gondoltam én is, hogy beszerelek egy ilyen kapcsolóórát :-) De azért vetettem el a gondolatot amit te is írtál, hogy ez igazából akkor működik rendesen ha keveset van nyitogatva a hűtő.
Üdv.: Feri

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Hát igen. Ahogyan írtad a te hűtőd elég intezív használatban van. De átmeneti megoldásnak elmegy egy kis oda figyeléssel. Azután ugyis hozza a posta a hőfok kapcsolót.

Vadászom Utamból Kotródj!
(Fekete István)

0

bandita
bandita picture

Szia.
A Liebherr hűtők eléggé lelkiismeretesen megtervezett gépek, de ha egyszer elromlanak feladják a leckét. Itt az előzőp tulaj aki sajnált 8-10 rugót egy szakember általi termosztát cserére beledobott valamit amit ajánlott neki a boltos olcsóért. Mint ahogy az előző hűtős kollégák is írták, a K59 Ranco-k között van aminek jó hosszú a kapcsöve, hámozd le róla azt a fehér védőcsövet, hogy jobb legyen a hőkontakt, dug végig be a kapcsövet, és meglátod jól fog működni a hűtőd. A kalibráló csavarokat nagyon ritkán kell piszkálni, én talán ha egyszer rákényszerültem egy utálatos gorenjénél. Az a -30 C az R600a hűtőkőzeggel megvalósítható hűtőkör fizikai határa, rendben van a hűtőd kalorikusan, de a kompresszornak nem tesz jót a 2 órás állásidő. És egy kompi csere 30+. Jó szerencsét üdv. András.

0

nilsmasterson
nilsmasterson picture

Szia bandita!

Köszönöm a hozzászólásod!

Hát igazad lehet, mert az ami most benne van elég olcsó féle. Gondolom az eredeti nem véletlenül kerül 5-6x-osába.
Szóval azt mondod, hogy hámozzam le azt a műanyag csövet? Jelenleg csak a kapilláris cső utolsó 10cm-re fedetlen.
Az alatt mit értesz, hogy nem tesz jót a kompresszornak a 2 órás állásidő? Sok a két óra vagy épp fordítva, többet kellene pihennie?

A gyárit megrendeltem már, csak még sajnos nem érkezett meg. De amint itt lesz bepróbálom, addig meg kísérletezgetek azzal ami benne van.

Egyébként a hátlapi termosztátnál a kapilláris cső neki van fogatva a hűtőlapnak? Mert sok hűtőnél látni belül a helyet ahol fel van fogatva a kapcső vége. De nálam egy kis átmérőjű lyukon kell bedugni teljes hosszában. Mekkora az esélye, hogy a kapcső 10cm-es csupasz vége teljes hosszában nekiért a hűtőlapnak?

Na meg gondolom az sem mindegy, hogy a kapilláris cső milyen gázzal van feltöltve. Lehet ebben az olcsó fajtában teljesen más töltet van mint a gyáriban és ez okozza a nem normális működést.
Üdv.: Feri

0

bandita
bandita picture

Szia!
Igen, hámozd le. Én leszoktam az ilyen beledugós helyzetekben. Régi magyar hűtőknél az elpárhoz van rögzítve az a fényes rész. Behabosított elpárnál mindíg szigetelés nélküli érzékelős volt a gyári termosztát. Nem kellett volna megrendelned gyárit, elég lett volna egy jó Ranco szerintem. A kompresszorok állásideje ha kevés, akkor rövidül az élettartamuk. Azért minél hamarabb oldd meg a problémát hadd pihenjen az a kompi, és neked sokáig legyen jó a hűtőd. Szóval sokat ne izélj!
üdv
András.

0

nilsmasterson
nilsmasterson picture

Fejlemények... megjött a gyárilag bele való termosztát. Ez is Ranco és ezen már nincs is az a szigetelés. Beraktam, de nincs szerencsém, nem áll le a hűtő pedig már mínusz 1 fok van a normál térben. Valószínű a hűtőlap nem tud lehűlni még a minimális fokozaton sem -18 fok alá.
Hűtőgép szerelő pár nap múlva tud csak jönni. Látatlanban kompresszor hibára vagy enyhe gázhiányra tippelt.

Na de addig nem mehet napi 20 órában, elkezdtem kísérletezgetni a csavarokkal a régi termosztáton. Először a jégmentesítőn csavartam kifele 2 fordulatot, a másikon pedig 5 fordulatot. Így 1-es fokozaton olyan 0-1 fok között (középső polcra helyezett hűtőhőmérő szerint) kikapcsolt, de nagyon hamar vissza is kapcsolt, ideje sem volt leolvadni a hátfalnak. Utána a jégmentesítőn befele tekertem 1-et, a másikon pedig kifele még egyet. Így olyan 9 fok körül kikapcsolt, 11 fok körül vissza. Tekertem a termosztát szabályzón, 1-ről 3-ra. Így már lement 7 fokra. Most itt tartok, tekertem még a szabályzón, most 5-ös fokozaton van.

Elég jól el lehet vele szórakozni :-)

0

feci
feci picture

A 2808is jó kéne hogy legyen belemert az is hátlapos önleolvasztós hűtőhöz való. Kapcsolási tartománya min,max -15,5 -25 (+2,5). Kapilláris hossza annak is 700 MM, lehet hogy nem lett teljesen koppanásig benyomva a csőbe.
De próbálhatsz bele Danfoss 77B 5223 at is ez -10/+2 fokos, vagy szintén ilyen a Ranco K59-L 2642.
Esetleg még van a Danfoss 77B 6222 ez -14 fokon kapcsol ki

0

nilsmasterson
nilsmasterson picture

Valami tesztelésen töröm a fejem, kiszerelem a mostanit és a kapillárist berakom a fagyasztóládába, majd nézem kikapcsol-e egyáltalán a termosztát -15,5 fokon.

0

Mekmuki
Mekmuki picture

Szia!
Na itt a különbség a felületi szonda és a levegőt érzékelő szonda között. Ennek a kapilláris csőnek az elpár felületével érintkezni kéne. Ha beteszed egy fagyasztó ládába, akkor nem kapod meg a valós eredményeket. A megoldás, amit már javallottam. Ha nincs olyan hőmérőd, akkor csak találgathatsz. Ez olyan mintha egy tápegységet nyalóméterrel próbálod ellenőrizni. De azért csatoltam egy kis rajzot, a kis csavarok szerepéről. Mind a kettő rugóerőt szabályoz. A nagyobb betű a lényeges a kicsi betű az egy kis utóhatást magyaráz. Tehát ha a jégmentesítőt kifelé csavarod, hogy előbb beinduljon a hűtő, akkor a hőfok állítót is csavard egy kicsit kifelé, hogy ne menjen nagyon sokáig.
Üdv. Mekmuki

File csatolás: 

0

nilsmasterson
nilsmasterson picture

Szia!

Köszönöm, nagyon hasznos ez az ábra. Már csak egy kérdésem van... Mekkora tekerésekkel próbálkozzak? Negyed fordulatokkal vagy tekerhetem bátrabban?
Üdv.: nils

0

Mekmuki
Mekmuki picture

Szia!
Ezért lenne jó a dighőmérő. Nade, jegyezd meg honnan indultál és ha átesel a ló másik oldalára, akkor még mindig vissza tudod tekergetni. Én a jégmentesítő csavaron 1-2 fordulatot kifelé tekernék. Nem baj ha a visszakapcsolás 2-3 fok között lesz. A hőfokállítón legalább 5-8 fordulatot kifelé, mert eddig is az volt a probléma, hogy nagyon hűtött. Hőmérő nélkül egy zsák szerencse is kell hozzá.
ui. Sok időt és sok türelmet kíván ez az állítgatás. Ha nem sikerül, akkor teszek bele egy újat. De még az se garancia arra, hogy a kívánt hőfokok közt kapcsolgasson.
Üdv. Mekmuki

0

Mekmuki
Mekmuki picture

Szia!
Szerintem a K59H2808 termosztát pont ebbe a gépbe való. +5 és -15 fok között kéne kapcsolgatnia. Az érzékelőjét bedugtad a hátlapelpárhoz. Tehát a hőmérőt is oda kéne tenni. Vagyis, én úgy szoktam, hogy egy digitális külső szenzoros hőmérő szenzorját egyszerűen egy kis szigszallaggal az elpár alsó harmadához ragasztom. A hőmérő készüléket kiteszem a hűtő mellé, és az ajtót becsukom. Így pontosan tudom azt, hogy a hőfokszabályzó milyen értéken kapcsol ki meg be. Ha ez nem felelne meg, akkor van benne két kis apró csavar, amivel lehet állítani az értékeket. Az állítás után ismét várok egy ki-be kapcsolási ciklust és akkor még mindég lehet finomítani az értékeken. Ha erre kerülne a sor, akkor majd pontosan ezt is megírom, hogy hogyan.
Üdv. Mekmuki

0

nilsmasterson
nilsmasterson picture

Szia!

Azon már én is gondolkoztam, hogy tekergetem azt a két kis csavart, de vakon nem nagyon akarom. Melyik csavar mit állít? És kifele vagy befele kell tekergetni ha azt akarom, hogy hamarabb kapcsoljon?

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
Le kellene olvasni a thermokapcsoló típusát, mert szerintem "fagyasztó"-é van benne . A típust megkeresheted a nete-en , milyen karakterisztikája van . Vagy feldugod neki :lol: a szükséges helyre, vagy teszel egy "kombinált"-ét bele.

Üdv! Miki.

0

formasu
formasu picture
*

Szia!
Ez szerintem nem gázhiányos! Ha az lenne, sokat menne, de keveset hűtene.
Én nem hívnék szerelőt, hanem vennék egy másik termosztátot, és kicserélném.

Üdv: formasu

0

nilsmasterson
nilsmasterson picture

Remélem igazad van :-) Én is ezen az állásponton vagyok, de mindenki meg akar győzni, hogy gázhiányos. Én is úgy tudom, hogy ha kevés a gáz, akkor sokat megy, a fagyasztó rész hideg, de a normál térbe már nem jut gáz és ott nem nagyon akar hűteni.

0

lilasanyi
lilasanyi picture

Üdv!
Mégegy szavazat a termosztátra. Ha megnézed, egészen más a bennlévő, és a belevaló kapcsolási karakterisztikája.

Sanyi

0

Transzduktor
Transzduktor picture

Szia!
Tényleg, mi itt a probléma? Ha jól hűt akkor nincs a géppel baj. A normális háztartási fagyasztók nem nagyon mennek -25C fok alá. A gépkönyvben mit írnak a beállítási tartományra?

Egyszerűen szerezz bele egy akármilyen, olcsó, de műszaki szempontból megfelelő termosztátot, szereld bele rendesen és örülj!

0

nilsmasterson
nilsmasterson picture

Jogos, nem derül ki világosan a leírásomból, hogy mi a probléma.
Az, hogy sokat megy, ha nyitogatva van akkor le sem áll. A legalacsonyabb fokozaton üzemel, a fagyasztóban közel -40 fok van (ugyebár a -18 fok lenne az ideális), a felső térben pedig -1 fok van. Szerintem itt már simán le kellene állnia és mikor felmelegedett +5 fokra, akkor indulna újra. Ez lenne a normális.
Rendelek bele egy normális termosztátot és reménykedek :-)

0

timcsek
timcsek picture

Sziasztok.Én úgy gondolom ennyi termosztát nem lehet rossz,kalorikus hibára szavazok.Leginkább gázhiány/szivárog valahol/ esetleg dugulás.

0

Sponsored links