You are here

Nagyfrekis előosztó

32 posts / 0 new
Last post
Big Blaster
Big Blaster picture

Hello!

A készülő frekvenciamérőmhöz szeretnék egy nagyfrekis előosztót használni, így kitolva a méréshatárt 1 GHz-es tartományba. A választásom az MB501L típusú ECL előosztóra esett. Megépítettem az osztó áramkört egy próba panelon és úgy néz ki, hogy jól működik a cucc, habár igazán nagy frekvenciákkal nem tudtam még kipróbálni. Szeretnék hozzá gyártani egy végleges NYÁK-ot, amit majd használnék a frekimérőben.

A NYÁK tervezés közben merült fel bennem egy kérdés, amire szeretnék választ kapni. Konkrétan arról van szó, hogy általában a frekimérő bemeneteket szokás védeni 2 db párhuzamosan kapcsolt, egymással szembe fordított diódával. Az MB501L-el készített kapcsolásokban csak egy konkrét kapcsolásban láttam ezt a megoldást. Ott Schottky diódákat használtak. Nem igazán értem, hogy a többi hasonló kapcsolásban ezt miért nem használják? Mit javasoltok, érdemes lenne nekem is beépíteni ezt a védelmet? Ezen kívül kérdésem még az lenne, hogy azok a diódák (pl. BYV27-100), amiket kapcsolóüzemű tápokból lehet kimenteni, alkalmasak lehetnek erre a célra, vagy érdemesebb valami kis jelű Schottky-t beszerezni pl. 1N5711-et vagy valami hasonlót?

Köszi.

Comments
nagyis
nagyis picture

Sziasztok!

Egy kis ötletadó 100-as és 1000-es osztót építőknek MB501, MB506 és U664 64-es ECL osztó ic-hez.

0

gycsaba
gycsaba picture

Üdv!
Dúrtam a hétvégén, a winchesteren is, meg a dobozokban is, és a következőket találtam:
1. előosztó: MB1501. Ez ugyan szintézer ic, de a leosztott freki ki van vezetve. Programozható. Esetleg MB1504-es 550MHz-ig.(pdf)
2.Kapcs. rajz, valahonnan a netről, ötletet meríteni. Copyright info nincs a forráskódban.(zip)

3. Valami hagyatékból előkerült egy panel is. Kicsit még pofozni kell rajta, és jó kis műszer lehet. Ez egy több bemenetű frekimérő asszem 0-30MHz, 1,1GHz és még egy rakás más funkció. (fordulatszám, periódus idő, stopperóra stb.) kb. 10 éve én is csináltam ilyet a rádióklubnak. Az Eprom info szerint a német Elektor (ELV Journal) 1993/2 számában van a doksija. Valahol nekem is megvan csak még nem találtam meg. Az eredeti neve "GHz - Zahler" volt. Ha érdekel, pici pénzért a tiéd (vagy bárkié) lehet.(kép)

Üdv.: Gycsaba

0

josef.48
josef.48 picture
*

Szia Big Blaster!
Amenyiben szeretnél több bemenetett alkalmazni ugy ajánlom a bemeneteket TTL szinten kapcsolgatni ahogy én is megoldottam ,semmi estre a magasfrekvenciát kapcsolgatni kapcsolon keresztül.Erre készitettem neked rajzot ,hogyan oldhatod meg egyszerüen TTL….HC..sorozatú ic-kel.Ezek még jól birják az 50MHz –et amenyire neked szükséged lesz. Én az egyik bemenetett tranzisztorral választottam le , a bázis áramát egy potival állithatom az elölapról ,igy a kolektorból kijutó jelet a kapu átbilenö küszöbéhez tudom illeszteni ,én ezt a bemenetett használom a legtöbbet ,kimondott nagyimpedanciás bemenetem nincs is az elölapon.Egy fet-el van egy méröfejem , Q.oszcilátor mérésre szoktam használni igy nincs frekvencia elhuzás ,de ha az elölapon van a bemenet mint ahogy te akarod késziteni ugy kábelt kell alkalmaznod egyszoval vége a nagy impedanciának legalább is a hangfrekvenciánál magasabb frekvenciákon.A mérökábelnek azon a végén amelyen pl.BNC a f.méröbe lesz csatlakoztatva , beépithetsz a csatlakozóba egy 50 ohmos kis ellenálást (SMD) igy a nagyimpedanciás bemenetedhez is alkalmazható lesz tökéletesen ilesztve.üdv.Jóska

File csatolás: 

0

Big Blaster
Big Blaster picture

Köszi a rajzot. Én is valami hasonlót gondoltam. Természetesen a TTL szintű jeleket szándékozom kapcsolgatni, kb. ahogy rajzoltad. Annyi különbség lenne, hogy én a bemenő fokozatok után jelformálóként 74LS14 invertereket gondoltam használni. Remélem 30 MHz-ig ez is jó lesz. Utána lenne egy 74LS151-el megvalósított multiplexer.

Úgy érzem lassan kezdek egy-két dolgot kapiskálni. Szóval ha azt szeretném, hogy nagy impedanciás legyen a bemenetem, akkor azt csak úgy tudom elérni, hogy a mérőfejbe építem be pl. a FET-es előerősítőt vagy használhatom az említett MAR-8-at a nagyfrekis bemenet esetében. Egyébként ilyet honnét lehet beszerezni? A mérőfej mondjuk 50 ohm-os koax kábelen keresztül csatlakozhat az előlapi BNC-hez, ott viszont le kell zárnom a bemenetet egy 50 ohm-os ellenállással. Ez után jöhet az osztó áramkör, jelformálás és egyebek. Jól gondolom a dolgot?

Egyébként ha nem használok mérőfejbe épített nagy impedanciás előerősítőt, hanem egyszerűen az előlapi BNC csatlakozótól egy 50 ohm-os koaxot használok mérővezetéknek a végén 2 db krokodil csipesszel, akkor azzal csak nagy jelszintű jeleket tudok mérni? Vagy van egyéb probléma is ezzel a megoldással?

0

Tranzix
Tranzix picture

Szia!
"Egyébként ilyet honnét lehet beszerezni?"
Igaz nem MAR8 ,de a Farnell -nél van párféle:
http://hu.farnell.com/jsp/search/browse.jsp;jsessionid=GZMKL1U5IFGYOCQLC...

0

josef.48
josef.48 picture
*

Szia Big Blaster!
Ha az emlitett elöosztot a frekvenciaméröbe szeretnéd beépiteni ugy választanod kell 75 vagy 50 ohm legyen a bemenöimpedancia.A speciális induktivszegény pl.75 ohm ellenálás elé még egy egyenáramot leválasztó pl.1 nF-os kondenzátort is szoktak tenni.Igy csak adaptált koax kábelen tudod bevinni a mérendö jelet és a két elentés/párhuzamos védö dioda esetleg elhanyagolható.Ha a mérökábel nincs a végükön megfelelöen lezárva (pl.75 ohm) ugy a rajta átthaladó magasfrekvenciás jel csillapitása kiszámithatatlan (hullámos) a mért frekvenciasávban ,praktikusan ez azt jelenti hogy egyes frekvencia sávok nagyon kis szinten jutnak majd az ósztoba ,esetleg a mérendö szint alatt.Egy szélessávú elöerösitö(10-1000MHz) amely kimenete pl.75ohm megoldja a fenti problémákat a mérökábel lezárását és a védödiodák elhagyását.Egyuttal a minimális mérendö szintett megemeli ,érzékenyebb lesz.Az elöerösitö táplálását a frek.méröböl oldjad meg,ma már kész elöerösitö ic-k is beszerezhetök és oda esetleg tehetsz védödiodákat ,söt az erösitést és a bemenö impedanciát is változtatthatod .A másik megoldás hogy a frek.mérö bemenete az kisfrekvenciás marad pl.50MHz és oda teszed a védö diodákat és az elöosztot (pl.:100)külön mint méröfel használsz szigorú pl.75ohm –os bemenettel ,álltalában az elöosztok érzékenysége már nem kér elöerösitést de lehet tenni.Én az utobbit választottam igy kissebb frekvenciákat direkt mérek, az elsö TTL ic elé 1 leválasztó /formáló tranzisztort használok majd magasabb frek.nak használok egy 100-as elöosztott méröfejben és ha szükséges még egy elöeösitött is teszek elé.Magasfrek.mérésnél sokszor a bemenetre egy hurkot (menetett ) teszek és közelitése már elegendö is , nem használok védödiodákat a bemeneten elég a 75ohm .Meléklek egy képet az osztóról és a hurokrol amit elé használok.üdv.Jóska

File csatolás: 

0

Big Blaster
Big Blaster picture

Úgy tervezem, hogy 3 független bemenet lenne a műszeren. Egyikhez lenne beépítve a nagyfrekis előosztó. Ez elvileg 10Mhz-1GHz tartományban lenne használható. A másik bemenet 0-30 MHz közötti mérést tenne lehetővé. A harmadik szintén ugyan ekkora méréshatárú lenne, de kimondottan csak TTL jelszinthez.

A nagyfrekis előosztóhoz az alábbi kapcsolást gondoltam felhasználni, annyi változtatással, hogy az osztó IC az MB501L lenne és csak az első NOR kaput használnám a további osztókat nem, mert nekem nincs szükségem az 1000-es osztásra. Ezen a kapcsoláson látom, hogy 50 ohm-os lezárás van benne és én is így szándékozom megépíteni.

A kisfrekis bemenethez ezt a kapcsolást szeretném megépíteni, a BF450-el bezárólag. A PIC-es rész már saját fejlesztés lenne.

Ennek a fokozatnak, ha jól gondolom 1 Mohm a bemenő ellenállása, ugye? Viszont azt nem tudom, hogy impedancia szempontjából ehhez hogyan illeszkedik az 50 ohm-os koax mérővezeték?

Az előlapi BNC csatlakozók és a NYÁK-ok közötti jelátvitelhez vékony koax kábelt szeretnék használni, ami egy bontott műszerből való. A kábel egyik végén van egy kisméretű, aranyozott koax csatlakozó, az ellendarab pedig NYÁK-ba forrasztható. A csatlakozó nem csavaros, hanem csak össze kell dugni és rugós szorítással rögzül. Sajnos nem tudom, hogy milyen impedanciájú ez a vékony koax vezeték, de bízom benne, hogy ez is 50 ohm-os.

Mi a véleményetek ezekről a kapcsolásokról? Használhatónak tűnnek?

0

Kumi
Kumi picture

Szia!
Ha jól értem a leírásodat, akkor lenne három független bemeneted.
1.Bemenet - kimenet a J2.
2.Bemenet - kimenet a BF450 collektora.
3.Bemenet - kimenet a TTL jel becsatlakozása valamilyen védelmi áramkörön keresztül.
Ezen három jel közül egy kapcsolóval választanád ki, hogy melyik csatlakozzon éppen a PIC-es mérőre.
Ez a háromállású kapcsoló adna üzemmód vezérlést a PIC-nek.
A 30MHz-es rész bemeneti ellenállása kb. 1Mohm.
Bár a hullámhossz 10 méter ezen a frekvencián (30MHz), de koax-os csatlakozás esetén ajánlott hullámimpedanciával lezárni a kábelt.
Ezt egy a bemenettel párhuzamosan bekötött (NYÁK-on) 51ohm-os ellenállással meg tudod oldani.
Koax kábel hullámimpedanciájának mérése:
Én egy 100ohm-os kis méretű potenciométert szoktam csatlakoztatni a koax kábel egyik felére, majd a koax kábel másik oldaláról impulzus reflektométerrel mérek.
Úgy állítom be a potenciométert, hogy ne legyen reflektált jel, pontosabban annak minimumára állok.
Ekkor megmérem a potenciométer ellenállását ohm mérővel, ennyi lesz a koax hullámellenállása.
Megoldható a mérés egy RF. generátor, RF. szintmérő és egy iránycsatoló alkalmazásával is.
Ez a mérés kis darab kábel esetén nem alkalmazható, mivel a hosszának összemérhetőnek kell lenni a mérési hullámhosszal.
Persze biztosan vannak erre más módszerek is.
A kapcsolásoknak eddig nem néztem utána, de jónak látszanak.
Üdv.: Kumi

0

Big Blaster
Big Blaster picture

Majdnem jól írtad, csak az 1. esetben az U1:A 1-es kivezetése a kimenet amit használok. Innét viszem a jelet a PIC-es számláló áramkörre.
A többi stimmel, mondjuk 3 állású kapcsoló helyett én egy multiplexert szeretnék használni, amit a PIC vezérel, persze lenne egy bemenet választó nyomógomb.

Amit javasolsz a 30 MHz-es bemenet esetén, hogy zárjam le egy 50 ohm-os ellenállással, az nem okoz problémát kis frekvenciák (pl. néhányszor 10 Hz) mérésénél? Nem fog túl nagy ohmikus terhelést okozni a mérendő áramkör számára?

Amit írsz a hullámimpedancia méréssel kapcsolatban nagyon hasznos, de sajnos nem igazán tudom itthon kivitelezni, mert a 100 ohm-os potin kívül semmim sincs hozzá. :-) A kábeleim hossza is elég kicsi, kb. 50 cm-es darabkák.

0

Kumi
Kumi picture

Szia!
A multiplexer használata még jobb ötlet, én a legegyszerűbbre gondoltam alapból.
Tudom, hogy nagyon sokféle szaki van ezen a fórumon elég eltérő tudással és műszerezettséggel.
Olvastam nagyon jó ötleteket speciális műszerek használatának kiváltására.
Ezért is utaltam rá, hogy biztosan léteznek más, kevésbé műszerigényes módszerek a hullámimpedancia mérésére.
Elvileg számolható geometriai mértekből, de ehhez tudni kellene a dielektrikum paramétereit.
Mivel csak két eredmény lehetséges (50ohm - 75ohm), ezért jó közelítéssel talán megoldható a dielektrikum általános katalógus adatából és a geometriai méretekből.
Amelyik impedanciához közelebb áll a számolt eredmény, azt kell elfogadni.
Illesztést akkor kell alkalmazni, ha a mérendő jel hullámhossza nagyságrendileg összemérhető a koax kábel fizikai hosszával.
Ökölszabályként ezt úgy fogalmaznám meg, ha a koax kábel hossza nagyobb, mint a mérendő jel (maximális frekvencia) hullámhosszának a tizede.
A "tizede" meghatározás függ a mérés megkívánt pontosságától, de ez főleg szintmérés esetén számítana.
Az 1GHz bemeneten mindenképpen illesztést kell alkalmazni.
Ez akkor hagyható el, ha az előosztó közvetlenül a mérőfejben van elhelyezve.
A 30 MHz-es bemeneten a lezáró 51ohm-os ellenállást esetleg kapcsoltatnám egy reed relével.
Így változtathatóvá tenném a bemeneti impedanciát.
Vezérlése PIC-en keresztül.
Gondolkodom a hullámimpedancia egyszerűbb mérésén, de hátha lesz valakinek előbb ötlete erre a problémára.
Üdv.: Kumi

0

Big Blaster
Big Blaster picture

Kezdem érteni. Tehát 30 MHz az kb. 10 m hullámhossznak felel meg. Így ha a mérővezetékem hosszabb mint 1 m akkor szükséges 50 ohm-al lezárni.

Abban az esetben, ha a mérővezetékem 50 ohm-os koax, de az előlapi csatlakozó és a NYÁK-ok közötti koax 75 ohm-os, akkor mi a helyzet? Vagy ez az összeállítás kerülendő?

0

Kumi
Kumi picture

Szia!
10 méteres hullámhossz esetében 1 méteres tápvonalon nem tud lényeges állóhullám kialakulni, erre fizikailag nincs tere.
Ha 50ohm-os koax kábelhez közvetlenül csatlakoztatunk 75ohm-os koax kábelt és ezt lezárjuk egy 75ohm-os ellenállással, akkor a két koax kábel csatlakoztatási helyéről a generátor felé visszaverődés történik az 50ohm-os koax kábelen.
Ezen szakaszon állóhullámok alakulnak ki, ami kihat a teljes rendszer frekvenciafüggő átvitelére, azt nemlineárissá teszi.
Alapvetően szerintem nem kerülendő, főleg rövid (hullámhosszhoz képest) kábelek esetében, de sokkal korrektebb az azonos hullámimpedanciájú koax kábel alkalmazása.
Ami viszont abszolút kerülendő az az extrém lezárások a koax kábelen.
Kumi

0

Transzduktor
Transzduktor picture

Szia!
Én a hullámimpedancia pontos értéke helyett inkább a minél univerzálisabb állóhullám csillapításra ügyelnék. Gyári mérőzsinóroknál a közéspő vezeték gyakran ellenálláshuzalból van, vagy nagy csillapítású dielektrikumot használnak. Amúgy honnan tudjuk pontosan, hogy egy FET kapuja milyen terhelést képvisel? Valószínűleg a bemenet tulajdonságai frekvenciafüggőek is. Sajnos a matekozás és a nagyfrekis cuccok barkácsolása köszönőviszonyban sincsenek egymással.

Üdv.

0

Kumi
Kumi picture

Szia!
A koax vezeték hullámimpedanciája és a koax vezeték hullámimpedanciával történő lezárása az állóhullámok minimumon tartása érdekében fontos.
A FET adatlapján szerepelnek a műszaki paraméterei.
Ebből tervezés során számolhatóak a frekvenciafüggő paraméterek, de én inkább mérni szoktam ezeket.
RF. impedancia mérő híddal és tracking wobblerrel lehet többek között mérni egy RF. fokozat bemeneti impedanciáját a frekvencia függvényében.
Megnézve a Q1 előtti bemeneti áramkört a frekvencia menet korrekcióját gondolom a 22pf-es kondival valósították meg.
A 20dB-es reflexiós csillapítás (teljes átviteli sávra vonatkozóan) szerintem egy ilyen műszer esetében már jó érték.
Kumi

0

gycsaba
gycsaba picture

Szia!

1. Az, hogy 1 GHz-et (is) szeretnél mérni, az egy komolyabb előfokot kíván (3-5GHz), így az 1GHz-esnek kikiálátott félvezetők (FET, dióda) már kevesek ide. Fogadóerősítőknek pl. parabola LNC fejben keresnék fetet, lehet, hogy lesz dióda is. Kompromisszummal esetleg jó lehet a BAT sorozat (BAT41, 85, 86) vagy Szegeden a Gogol utcában (http://www.szatellit.hu/product.php?product_number=33-04-211),
láttam PIN diódát óccsóért. Ez nem kifejezetten ide való, de működhet. Egy próbát megér.
2. Ilyen nagy frekvencián már célszerű levegőben szerelni, minnél kisebb távolságokkal. Szóba jöhet a teflon anyagú panel is.
3. Előosztó: Milyen osztásviszony kell? 10-es, kettő hatványa vagy akár állítható? Érdemes szétnézni a TV (tuner) szintézer ic-k között.
Nagyfrekis cuccok egyébkét Pesten a Frangepán utcában is vannak. Csatlakozók és félvezetők is, még jó tanáccsal is szolgálnak. Ide is érdemes benézni.
Üdv.: Gycsaba

0

josef.48
josef.48 picture
*

Szia Gycsaba !

Fogadóerősítőknek pl. parabola LNC fejben keresnék fetet, lehet, hogy lesz dióda is.
Az LNC-ben használatós fet-ek 0,5GHz feletti frekvenciákon kezdenek el müködni,de igazából még magasabb frekvenciákon tünik ki erösitéssük kis zaj melett.A kis bemenö kapacitás biztositása csak ugy lett érhetö hogy elhagyták a védödiodákat.Ezért vigyázni kell a ki be forasztással föleg pákával, tönkremegy ha nincsenek a lábak rövidrezárva .Én nem ajálnám /fogadóerösitönek/ahogy te irtad.Védödiodák alkalmazása a bemeneten lerontja elönyös paraméterét a kis bemenökapacitást ,tizszer olcsobb fetekkel lesz egyenértékü.Amit még nem emlitettem a /rács/ G negativ elöfeszitést is igényel külön áramforást vagy DC-DC átalkitot.És a gyártó álltal elöirt D-S feszültséget sem szabad tullépni, tönkremegy , álltalában csak pár volt , a feszültséget külön kapcsolás tartja a megengedet tartományban. Amit az LNB-böl fel lehetne használni azt egyiketek sem emlitette az a szélessávú vonal erösitö a kimeneten .Régen tranzisztorokból volt kialakitva ,a mostaniak SMD ic-k, álltalában egy elöerösitö ic amit a kimeneti ic követ.Ne ved ugy hogy ünneprontó szándékal irtam .üdv.Joska

0

Big Blaster
Big Blaster picture

Szia!

Igazából nem annyira létkérdés nekem az 1 GHz-es méréstartomány, mert a gyakorlatban valószínűleg soha nem fogom kihasználni. Alapvetően néhányszor száz MHz határfrekire gondoltam, amikor elkezdtem agyalni a frekimérő építésén, de ehhez minden képen kell előosztó, mert alapvetően PIC-et használnék a méréshez, azzal viszont csak kb. 30 MHz-ig lehet elmenni. Amikor kerestem a net-en nagyfrekis előosztó kapcsolásokat, akkor találtam rá az MB501L-re, ami könnyen beszerezhető, olcsó és a céljaimnak megfelelőnek tűnik. Ez egy 64/65 vagy 128/129-es osztó és a határfrekije 1,1 Ghz, de mint mondtam nekem igazából nincs szükségem ekkora méréstartományra. Persze nem baj, ha esetleg ezt is tudja a műszer.

Az előosztó NYÁK-ját úgy tervezem, hogy kicsik legyenek az alkatrészek közötti távolságok és a rézfóliából nagyobb szigeteket alakítok ki. A NYÁK felső oldaláról nem maratom le a fóliát, hanem megmaradna mint árnyékolás. Még azt tervezem, hogy galván ónoztatom a NYÁK-ot.

A dióda tippeket köszönöm. Szétnézek a helyi alkatrész boltban, hogy be lehet-e szerezni ezeket?

0

kontur
kontur picture

Szia!
Egy frekvenciamérőben védeni kell az IC bemenetét, hiszen nem biztosítható, hogy csak a megengedettnél kisebb jelszintek kerüljenek rá. Pl. egy szintézerben, ahol fixen be van kötve, üzemszerűen nem kerülhet oda olyan jel, ami tönkretenné az IC-t. Mindenképpen kisjelű, nagyfrekvenciás Schottky dióda kell, amik a kapcsolóüzemű tápegységekben vannak, azok ide nem alkalmasak. Az 1N5711 az adatlapja alapján megfelelőnek tűnik.
Üdv: kontur

0

skydream
skydream picture

Szia!
Nagyon sok profeszionális frekvencia méröknél(pl. HP, MARCONI) az antiparalel diodás védelem mellett szokásos a bemenetet egy ultra gyors kis értékű (50-80mA) biztositékkal is védeni. A bemeneti BNC csatlakozó eredetileg ugy van kialakitva hogy el lehet forditani és kihuzni. A csatlakozóval pedig egybe van épitve a biztositék foglalat egyik fele, a másik fele pedig ott marad az elölapon. Enek köszönhetöen egyszerűen ki lehet cserélni a kiéget biztositékot. Néhány évet egy iskolában dolgoztam ahol a tapastalatlan nebulok (de sajnos nem egyszer a felnöttek is)nem gondolkodván tul nagy feszültszéget jutattak a frekvencia mérő bemenetére. Enek az ultra gyors biztositéknak volt az érdeme, amiért nem kellet javitásra küldeni a drága mérőmüszert. Ezért ajánlom a beépitését minden frekvencia mérő bemenetére. A magasabb frekvenciák mérésénél ajánlatos volna beszerezni egy ilyen speciális BNC csatlakozot, de különleges figyelemmel a müszer belsejében is el lehet helyezni. Igaz hogy az ilyen kivitelezésnél, szükség esetén, mindég ki kell bontani a müszert.

Béla.

0

Big Blaster
Big Blaster picture

Ez a biztosítékos megoldás nem tűnik rossznak, de hol lehet ilyen BNC csatlakozót beszerezni? Egyébként ha van védő dióda, akkor miért van szükség még erre a plusz védelemre is? Csak az extrém túlterhelések kivédése miatt?

0

skydream
skydream picture

BNC csatlakozót ami biztositék foglalatot is tartalmaz magában általában csak a nagy mérőmüszer gyártok használtak-használnak. Ezmiat nem szokot a mindennapi ajánlaton szerepelni a nagy elektronikai alkatrész forgalmazoknál. A biztositék nem az europai szabványos 5x20 mm-res, hanem az amerikai 6,3x32 mm-es. (Érthető mivel HP Amerikai, MARCONI pedig Angol gyár).Bussman vagy Ferraz Shawmut gyártanak ilyen ultra gyors fajta biztositékokatt. Elektronikai áramkörök védelmére vanak kifejlesztve.
Nem ismeretes hogy hol lehetne ilyen BNC csatlakozot beszerezni. Esetleg valami kiselejtezet frekvenciamérő-böl kiszerelni. Ahogy már megirtam, a müszerdobozba is be lehet épiteni foglalat nélkül. Ezzel a megoldással is találkoztam már frekvenciaméröknél. A fontos hogy jelen legyen az áramkörben. Mivel sorba van kapcsolva a bemeneti BNC csatlakozó és az előosztó közöt, tulterhelés esetén ki fog égni. Ezáltal megszakitja a bemeneti áramkört és a nagy feszültéség ami ezt okozta, többé nem fog jelenlenni az elöosztó bemenetén. Az antiparalel diodák jó védelmet nyujtanak. De csodákra mégsem képesek ha a tulterhelés huzamosabb időt jelen van. Ezt személyesen volt alkalmam tapasztalni. Az iskolaközpontban akadt frekvenciamérő amelyiknek a bemenete nem volt elátva biztositékkal. Az ilyen sajnos az első tulterhelés után valamelyik szekrényben porosodott. Az igazsághoz tartozik az is hogy az ilyenfajta tulterhelést 10-100 W RF kimenő telyesitmény szokta okozni. Ami egy adó-vevő antenna csatlakozóján jelent meg ha valaki figyelmetlenül adásra váltott. Érthető hogy ennél a mérésnél egy min 20 dB-es attenuátort is kötelező alkalmazni. Sajnos mindég akadt olyan egyén is amelyik nem figyelt oda az elöadásra, és az ilyenek a szünet alalt akarták "kiprobálni a frissen elsajátitott tudást".
Igaz hogy manapság mindenhová mikró célvezérlöt szoktak alkalmazni, de HC vagy HCT IC-ékkel nagyon egyszerüen meg lehet alkotni 50 MHz-ig mérő frekvenciaméröt. Igaz hogy nem csak egy tok alkalmazásával. Visszont elégé olcson, és ami a legfontosabb az időalapot elöre el lehet osztani a 2-es hatványával és igy nem kel az elöosztót bonyolitani azzal hogy 32-es,64-es vagy 128-as elösosztást 100-ra vagy 1000-re váltsuk át.

A megépitéshez sok sikert kivánok.
Béla.

0

Tranzix
Tranzix picture

Szia!
Ezért jó egy szélessávú erősítő hurokkal, mint már írták is, nem kell védődióda.
Nekem OM335 és 11C90 van beépítve egy vastag ónozott bronz dobozba és szintén hurokkal mérek. OM335 -t már nemigen kapsz, de pl jó a MAR-8 is, vagy hasonlók.
http://elektrotanya.com/?q=hu/content/tr-5270d030-nixie-csoeves-frekvenc...

0

Tranzix
Tranzix picture

Üdv!
Ha netán talál valaki még elvétve valahol:
Az OM335 IC részletes adatlapja szerelési tanácsokkal.

File csatolás: 

0

SzBálint
SzBálint picture
****

üdv: nyár végén sokat játszottam ilyennel.(OM 335, még a Rádióamatőr Boltban vettem)
Felhívom a figyelmet az IC közepén keresztben átívelő árnyékolóra.
Amikor rátettem, az erősítés a DVBT vevő szerint min. 10%--kal megnőtt,
Valahogy "simább lett a kép.

Bálint

0

Kumi
Kumi picture

Szép estét!
A REMIX is gyártott hasonló integrált áramköröket HHA típusjelzéssel.
Pár darab HHA-70 IC-t (gyári új állapotban) találtam az egyik alkatrészes dobozomban.
Van néhány RF. végfok IC is (mint a BGY):
HHA-54 (300MHz, 18dB)
HHA-57 (450MHz, 16dB)
HHA-58 (450MHz, 16dB)
Antenna erősítő mintaszériájának gyártásából maradtak.
Valahol van róluk katalógusom.
Üdv.: Kumi

0

Tranzix
Tranzix picture

Szia!
Ismerősek, mintha közösségi antennaerősítőben láttam volna valamelyiket régebben.

0

SzBálint
SzBálint picture
****

üdv: van máááááááááááááááááásik.
http://www.hqelektronik.hu/info/hu/om350-phi.html

Bálint

File csatolás: 

0

Tranzix
Tranzix picture

Szia!
Ez jó, mégsem tűntek el nyomtalanul. 18 dB is szép erősítés a teljes sávban, előtétnek tökéletes.

0

Big Blaster
Big Blaster picture

Elgondolkoztató amit írsz. Utána fogok nézni ezeknek a nagyfrekis előerősítőknek. Viszont ezt a hurkos megoldást milyen esetekben lehet használni? Csak speciális esetekben vagy univerzálisan alkalmazható minden jelforrás esetén?

0

Tranzix
Tranzix picture

Szia!
"Viszont ezt a hurkos megoldást milyen esetekben lehet használni?"
Bármilyen induktív csatolás esetén, pl. oszcillátorok hangolásánál. Elég a szórt indukció egy tekercs mellett, ezzel a hurokkal már jól tudod mérni (pártíz uV). Vagy ha elég nagy a jelszint egy mérendő vezetékben/fóliasávon, akkor nyitod a hurkot a hidegponton és kapacitív csatolással ill. az antennahatás révén szintén jól megvalósul az érintés nélküli mérés.
A hurok ne legyen nagyobb 20-30 mm -nél! Az erősítőt legjobb egy mérőfejbe építeni, hasonlóan az oszcilloszkóp mérőszondákhoz.

File csatolás: 

0

Big Blaster
Big Blaster picture

Köszi. Akkor kicsit áttervezem a panelt, hogy a két diódának is legyen hely.

0

Sponsored links