You are here

RFID - brainstorming

13 posts / 0 new
Last post
kojot
kojot picture

Üdv a kedves Tanyalakóknak!

Véleményeteket és javaslataitokat kérném az alábbi megjelölt tárgykörben.
Adott egy feladat. Gyártás közbeni adatgyűjtési megoldást kell kidolgoznom. Minden részműveletet naplózni kell és majd ezekből mindenféle statisztikai és menet közbeni döntést kell majd meghozni. D ez programozás kérdése.
Ami egy kicsit most épp a torkomon van, az az RFID. Ui ezzel tudom gyűjteni az adatokat ez egyes műveletekről azok megtörténtéről, illetve másodlagosan, hogy az adott műveletet melyik dolgozó hajtotta végre.
Mivel költséghatékonyra kell a dolgot kidolgozni így az jutott eszembe, hogy egy leolvasó 2 antennát fog használni. Tehát ha leolvasta a dolgozói kártyát átkapcsol a termék azonosító antennára. Ha van termék, akkor elindulhat a gép.
Tehát az adatokat egy közös szerverről összevetve még visszajelzés is szükséges. Magyarán hétköznapi beléptetős rfid olvasóval ezt nem fogom tudni összehozni, mert az a saját szoftvere szerint működik, itt viszont a mezei leolvastam, tényleg című esetnél többre van szükség. Vagyis egyedi elektronikát kell tervezni gyártani, hogy a felhasználói igényeket is figyelembe lehessen venni.
Keresgetek megoldásokat, mert van sokféle is, de kevés a gyakorlati tapasztalati visszajelzés ezekkel kapcsolatban. Van amelyiket bár elterjedt, de nagyon utálta az utánépítő(MTP-K2), volt amelyikre jó megvalósítás esetén is csak annyit mond, egész tűrhető de néha kiakad, resetelni kell (EM4095). No az ilyen is kellemetlen, mert megakasztja a folyamatot. Van valakinek érdemben megosztható tapasztalata, rajza stb?
Kérdezzetek ha nem voltam eléggé közérthető!

Comments
majzinger
majzinger picture

Szia!

Esetleg ezt nézd meg. A beszerzésben valószínű tudok segíteni.

Üdv Majzinger

0

kojot
kojot picture

Kicsit félreértettél.
Nekem már nem az alapokkal van problémám, mert csináltam mérés adatgyűjtést, hanem az RFID olvasókkal.
Ezekhez még nem volt igazán közöm, és mielőtt feleslegesen belemélyednék egy-egy olvasó áramkörbe, ahelyett, hogy egy tapasztalattal rendelkező véleményét is meg hallgatnám, és küzdenék annak az ák. problémáival inkább kérdezek. Mert az általam jónak tűnő első választásról kiderült, h gerjedésre hajlamos, ezért már 2 fejlesztésen át is esett... és van belőle 2 újabb típus is amit ezzel együtt forgalmaznak. Szóval könnyű felesleges vakvágányra kerülni!

0

ty
ty picture

Én elvesztem egy kicsit a kérdés olvasása közben, kérnék némi pontosítást.
Most akkor RFID antennát keresel, vagy vm. komplett olvasó modult, pl. soros kimenettel amin megjelenik a leolvasott kód olvasás esetén?
Chipcadben árulnak eszközöket, van normális supportjuk is.
Nem írtad, hogy hány végpontot szeretnél, milyen hatósugarú olvasással, egymástól milyen távol lesznek elhelyezve.
Nem igazán értem ezt a munkaidő rendszerrel való összedrótozást, végül is ez két független rendszer lesz. Vagy nem?
Hogy épülne fel ez az egész rendszer? Valahány darab olvasó, a jelük bemegy a PC-be, a PC kiértékeli az adatot?
Van vm. intelligencia az olvasók oldalán is? Ha több olvasó jele egy PC-re fut be akkor kell valamilyen buszrendszer (pl. RS-485)
és meg kell oldani, hogy egyszerre csak egy eszköz beszéljen a buszon. De ez mind csak feltételes módban, mert a kérdésből nem derült ki számomra, hogy mit is szeretnél.

Üdv, ty

0

kojot
kojot picture

Nem nem vesztetted el a fonalat ...nagyon :)

Van többféle kiolvasó elektronika. (Nem akarok semmit újra feltalálni, belenyugszom abba, hogy kapható kész áramkör, és az az elvárásom hogy korrektül működjön.) Attól most tekintsünk el, hogy milyen frekin megy, mert az megint csak bonyolítaná a helyzetet, tehát maradjunk 125kHz-nél.
Ebből is van többféle megoldás, és a kérdésem valójában erre vonatkozik. Többféle megoldásként, kész diszkrét áramkörök is kaphatóak, viszont ezek rövid/hosszú távú megbízhatósága problémás. A kérdés erre vonatkozik.
Használ-e valaki és mit, és mik a tapasztalatok? Ui ugyanazon elektronikát 2-3 megvalósításban is lehet működtetni. Van olyan, amiről tudni, hogy időszakosan kiakad, -de ettől még forgalmazzák sajna- és ha agyon hidegíted is ki fog akadni. Tehát ilyen esetben vagy resetelhető, vagy mennem kell garanciába, javíthatom resetelhetem, kereshetem, hogy mit miért??? Tehát felesleges bosszúság lesz vele, ami elkerülhető abban az esetben ha helyette mást használok.
Első körben 200 leolvasási pont kellene. Tehát ha elszúrom már a tervezésnél, akkor már nagyon gáz van! Sajna a drágább a jobb választási metódus az eddigi ismereteim szerint nem állja meg a helyét.
Ennyit megvalósítani kész beléptető leolvasóból is komoly összeg. Utána még mindegyikbe bele kellene nyúlkálni a hozzá kapcsolódó vezérlés miatt, meg új dobozolás kell neki meg még egy sor dolog. Szóval drága, de legalább kókány lenne a megoldás! Ezt inkább elkerülöm azzal, hogy egy panelra összehozom a szükséges dolgokat, így a bekerülési összeg is méltányosabbá válik, és nincs benne még 897 plusz kusza vezeték! Tiszta korrekt megoldás!
Az egyetlen dolog amiben még nem jutottam dűlőre magamban, az RFID kiolvasó elektronika.
Ezért mások eddigi tapasztalataira volnék kíváncsi ebben a tárgykörben.
Ki mit használ, problémák, típushiba, hibajavítás stbstb.

0

zka67
zka67 picture

Szia,

200 db kártyaolvasóhoz saját elektronikára lesz szükséged, mert RS485-re is csak max. 16 eszközt tudsz csatlakoztatni. Gondolom ez egy gyártósor, tehát az RS232 kilőve, egyrészt a távolságok miatt, másrészt mert minden egyes olvasóhoz kellene egy vevőoldali RS232 interfész is.

Továbbá szempont neked az olcsóság is.
Nem írtad az olvasási távolságot.

Én wiegand 26-os protokollal működő kártyaolvasót választanák, pl. ezek közül valamelyiket:
http://www.powerbizt.hu/kategoriak/belepteto-rendszer/em-id-kartyaolvaso...

Mi csak ezeket az olvasókat használjuk. Egy-kettő volt, amelyik meghalt, de azok mind mechanikai sérülés következtében voltak, egyébként kifogástalanul teszik a dolgukat évek óta. Ha jól tudom, ezekben nincs proci, így nincs ami lefagyna. A protokollja nagyon egyszerű, ha esetleg ilyet választasz, szívesen segítek benne.

Szóval a megvalósítás: én ARM mikrokontrollerrel oldanám meg a dolgot, olyannal, aminek van legalább 32 bemenete, és minden bemenethez lehet megszakítást rendelni. Pl. LPC1114/302. ~400 Ft darabja, a programozásához csak egy soros portra van szükséged.

Egy-egy procira max. 16 kártyaolvasót kötnék. A kártyaolvasók vezetékeit el lehet vinni 6m-re,
szóval egy elektronikával le lehetne fedni egy 12m-es kört. 16 db ilyen elektronikával így 256 db olvasót tudsz kezelni, RS485-ös buszra kötve őket.

A busz másik végén lehet egy PC is akár vagy bármilyen adatfeldolgozó egység, innentől már csak a protokollon múlik a dolog.

Ha gondolod, mi szívesen elvállaljuk a feladatot, a kapcsolási rajztól kezdve a nyáktervezésen át a kész áramkörök legyártásáig, programozásáig, és az adatok kinyeréséig, amivel utána már te azt csinálsz, amit akarsz. Gondolom neked elég az olvasó száma és a 24 bites kártyakód.

Ha érdekel a dolog, privátban keress meg.

Üdv.
Zoli

0

kojot
kojot picture

Igen, az elképzelésem közel azonos vonalon mozog.

0

SzBálint
SzBálint picture
****

üdv: náluk is érdeklődhetsz,

vonalkód rendszerház kft
Bp. XIII. Reitter Ferenc u végén.

Bálint

0

kojot
kojot picture

Köszönöm... no igen, emléxem, megnéztem, de elfelejtettem oda írni.(Elég sok helyre küldtem levelet ide pont nem). Talán azért, mert a webshopban olyanok voltak, amik számomra érdektelenek. RFID pont nem volt. Se bélyeg, se leolvasó... semmi, csak mezei vonalkód olvasók. Én ennél lényegesen többet akarok megvalósítani!
De ha összetudnál hozni valami értelmes egyénnel aki felkészült, és tud referálni dolgokban, akkor nem zárom ki a jövőbeni lehetőségekből. Nyitott vagyok a jó dolgokra!

0

ty
ty picture

Akkor valami ilyesmit keresel? http://www.chipcad.hu/download/CWL-1%20DS_rF.pdf - ez 2.500 + ÁFA

kapcsolódó termékek

0

kojot
kojot picture

Igen néztem a CWL1-et. A "talán" kategóriába tenném. Sajnos néha ő is megfagy, de tudom, hogy ipari területen is bizonyított már (nekem), de nem vagyok teljesen elégedett. Volt, hogy leállt és vége. 1 hét múlva elindult... semmi hibát nem találtunk! No akkor most "mi van?" cimű probléma! :)
Ekkor a PIC-et elpazarolni! Még van egy csomó üres lába, azzal a fél internetet elvezérlem! :)

0

simonsen
simonsen picture

Üdv kedves kojot!

Íratkozz fel a Távír ooldalán az ingyenes arduínó tanfolíyamára.

Ott meg tanítja neked a keret programozász különböző perifériákra és SD kártyára való rögzítést LCD kijelzőre kiíratást sé egyéb fontos dolgokat. ezt meg veheted könyv formájában is.
ezután már csak a fantázia kérdése mennyire tudod kihasználni.

http://avr.tavir.hu/modules.php?name=Content&pa=list_pages_categories&cid=15

http://konyv.vatera.hu/szakkonyv_kezikonyv/egyeb/arduino_notebook_arduino_kezikonyv_magyarul_2056388492.html

Sok sikert hozzá ha bővebb igényed is van hálózatba serverre gyűjtés a egy paneles Málna PC az a legolcsóbb linux alapú,

Üdvözlettel simonsen!

" Működés képtelen elképzelése mindenkinek lehet "

0

Kari
Kari picture
*****

Hallotok!
De van a Microchip-nek is ket jo applikacios irodalma_13,5MHz & 131 KHz-re is.
Kari

0

Sponsored links