You are here

Tintás fej újraélesztés

Kaptam egy Epson Stilus 400 fekete patronos nyomtatót. Patron volt benne de már rég beszáradt.
Nem hagyott nyugodni a dolog, mondom ezért már nem kár és szétkaptam



Próbáltam sokféle vegyszert, de csak egy vált be a tisztításhoz.
Egyszerű KÖRÖMLAKK LEMOSÓ (aceton).
A fejet szépen megtisztítottam, ez viszont kevés volt a működéshez, továbbra is kuka.
1.kép (kinagyítva látszanak a fúvókanyílások)

Ekkor támadt kínomban az ötlet, hogy megpumpálom egy kicsit. Kerestem hozzá "célszerszámot, egy 5 cm3 pumpát, aminek a vége passzolt a fej tintabevezető tüskéjéhez. (2.kép)

A tüskének a hegyén vannak a nyílások, így a pumpa végét egy kicsit át kellett alakítani. Egy tűreszelő nyele pont az a méret volt, ami ki tudta tágítani a lyukat, a megfelelő méretre, hogy tüskére való rádugás után a levegő szabadon tudjon áramolni.
A tűreszelő nyelét megmelegítettem kb 200 fokra és belülről belenyomtam a pumpa csövébe úgy, hogy a végétől 2 mm-re megálltam. (3-4.kép)


Ezt fúrással is meg lehet oldani ügyesen. Az inj. pumpát ezután csavarva szépen rá lehet nyomni a festékbevezetőre, egészen tövig, (5-6.kép)


Ezután már csak szívni-nyomni kel a levegőt és közben adni neki a körömlakk lemosót, és láss csodát, minden pórus kitisztul, amit nagyítóval is szépen látni lehet. (7.kép)

Ha nagyon nem megy akkor a pumpával fel lehet szívni a vegyszerből és belenyomni a fejbe, hogy oldja fel a festéket.
Ezután összerakás. Szereztem egy használt patront, ami még nem volt beszáradva, a kifolyó nyíláson keresztül megtölt, és a gép frankón üzemel. (ez még nem chipes)

Ezen felbuzdulva szereztem egy Canon BJ 30 laptop nyomtatót.
Ez már vagy 10 éve áll de a patron benne volt. (C1-2.kép)


A fejet kimostam, és egy szemcsepp gyógyszer flakonja lett a pumpa, ami tökéletesen illeszkedik a fej bevezető nyílásával, amin gumigyűrű tömítés van, és erre kell rányomni. (C3-4.kép)


Ilyen flakont a gyógyszertárban pár forintért lehet kapni.
A fej nyílásán egy szűrőszita van, ezt is kimostam. (C5-6.kép)


A pumpáláskor ha közel teszi az ember a fejet az arcához, érezni lehet hogy a fúvókákon jön a levegő.
Ez a nyomtató még praktikusabb mert a patronon is nagy nyílás van amin keresztül szemcseppentővel prímán feltölthető.
Pár forint az egész és nem kell eldobni a nyomtatót, mert az újak chipesek, és nem is tölthetőek.
Én még úgy nevelkedtem, hogy minden amibe pénz, energiát, és anyagot tettek az érték és azt nem eldobni, hanem megjavítani kell.
A régi gépek meg is érdemlik, hogy javítsa őket az ember.

Comments
boros.karoly0923
boros.karoly0923 picture

Üdv:
A nyomtatópatron újraélesztéssel kapcsolatban szeretném a tapasztalataimat elmondani. Hp 3650 nyomtatóm fekete patrona
kifogyott. A patron 27 es. Nosza megrendeltem egy utántöltő
csomagot. 40 ml. 2200 ft+posta 1400. Nagy örömmel feltöltöttem
a patront. Leragasztottam az érintkezőket, és a sikeres reset után 2 sort nyomtatott a gép. Utána a patron úgy viselkedett, mint ami be van száradva. Még légtelenítéssel sem jött át rajta a tinta. Végig próbálva az összes tisztítási műveleteket, a mai napig sem tudom használni a nyomtató fekete patronját. A végső próbálkozásom a patron szétszedése és tisztítása volt. Itt próbálkoztam, a körömlakk lemosóval. Ez aztán végleg eldugította a fúvókákat.- Viszont a színes patront, még addig töltöttem utána, amig ki nem fogyott, és kitünően nyomtat. A véleményem az hogy a kifogyott patront már nem érdemes tölteni, csak akkor ha biztosak vagyunk benne, hogy a fúvókák nem sérültek. Károly

0

uniman
uniman picture
***

Hello.
>"kifogyott patront már nem érdemes tölteni"...igen, főleg kifogyás után két hét múlva...a legjobb megtölteni 2 perccel a kifogyás pillanata előtt a még teljesen jól működő patront, csak ezt az utolsó pillanatot majdnem lehetetlen "elkapni"...de lehet korábban is tölteni.
Üdv.: uniman

0

jandu
jandu picture

Sziasztok,
figyelve olvastam, nem használható ez a eljárás HP tintáshoz-is. De azok a fejek sajnos körömlemosóra olvadással reagálnak.

0

Cybertom
Cybertom picture

Szép munka, csa kicsit macerás és felesleges is, ugyanakkor veszélyes mert a szalagkábeleket, gumitömitéseket könnyen hatavágjuk vele..
Van ennél egy egyszerűbb és olcsóbb megoldás is.
Folyó melegviz alá tartjuk a fejet kb. tiz percig, utánna kb egy nap száradás, vagy hajszáritóval leszáritjuk a csatlakozásokat, és utánna egy alapos szofteres fejtisztitás...
Na és persze tiz miatyánk és három üdvözlégy a sok anyázásért amit a fürdőben okozott festékpacás mocsok foltok miatt kell elmondanunk:)

0

uniman
uniman picture
***

0

Stonhy
Stonhy picture

Sziasztok!
Van pár makacsul beszáradt nyomtatóm...ki fogom próbálni az aceton-átpumpálást...
Az én módszerem - ami szintén sok esetben használ - a következő:
-kis lapos tányérban 4mm víz
-mikrosütőben felforralni (zubogjon rendesen!!!)
-fej alját belenyomni 3-4 másodpercre
-fejet kivenni és papír-törlőkendőre nyomkodni...ilyenkor a tetején szuszog a szűrő...
-ismét vízbe nyomni...
-megint törlőkendő...
- 3-4 művelet után visszaszerelni...
-"fokozott tisztítás" üzemmódot elindítani
stonhy

0

kallospeter
kallospeter picture

Szevasztok! Otletes a megoldas! Mar csak az a kerdes hogy minden tintanak aceton az oldoszere? Kallos Peter

0

cssztivi
cssztivi picture

Hát ezt rátok bizom,mármint a kipróbálást más festéknél, mert ezt nem volt lehetőségem kipróbálni.Fültisztítóval próbáltam én is a vagyszereket, és ez jött be. A müanyagház amire a piezzó fej van rögzítve az biztosan bírja az acetont, másra nem garantálok. Egyébként ha a festéket oldja, akkor hasonló lehet a hígítójával vagy ua. logika szerint a festék is hasonló hígítóval van higitva, akkor nem lehet gond vele bírni kell neki.

0

freddy
freddy picture

Sziasztok.
Az a véleményem, hogy az aceton az veszélyes lehet, mert ha véletlenül mást is ér, akkor elmarja. Van az Epson tintához külön higítóm, amivel a patrontartóban lévő csúcs négy kis lukjába egy kicsit szoktam nyomni, természetesen mind a négy színnél. Ebben az esetben én úgy szoktam csinálni, hogy a fuvókák felől csöpögtetek be egy kicsit, amikor a szűrő felöl megjelenik a tinta, akkor légfúvóval megfúvatom. Utána a szűrő felöl cseppentek rá, majd ha megjelent a tinta a fuvókánál, akkor megfúvatom légszprével. Az esetek 85%-ában jó lesz a fej. Előfordul, hogy utána csíkos marad a nyomtatás, ilyenkor nincs más, mint nyomtatni-nyomtatni, előbb-utóbb kidolgozza magából a beszáradt tintát. Ha fontos a nyomtatás, akkor a legnagyobb felbontásban kell nyomtatni. A higító egy kicsit drága, de öt ml-el 4-5 nyomtatót ki lehet tisztítani.
Üdv Freddy

0

cssztivi
cssztivi picture

Kiváncsi lennék mi ez a drága higitószer. Van egy gyógyszerész haverom az szagról pontos összetételt ad, de nem csak vegyszerről, borról is. Hi

0

freddy
freddy picture

Üdv.
Az Epson tinta higítója ez a vegyszer.
Üdv Freddy

0

Shizo
Shizo picture
**

Udv cssztivi!
En is egy evvel ezelott szenvedtem egy EPSON-nal, alig nyomtatott, majd ugy "megjavitottam" hogy mar sehogy se nyomtatott, áztattam en mar desztilalt vizben, alkoholban, de acetont el se mertem volna kepzelni, mert ugye muanyagot meg szokta enni, felreraktam hatha majd egyszer lesz egy ultrahangos mosom, de most lehet hogy eloveszem ujbol, meghat a padlas is tele van velük..
Nagyon szep reszletes keppel illusztralt leirast adtal, kösz.

0

uniman
uniman picture
***

Hello.
...mert tele van a padlás olyan bedöglött tintafejes nyomtatókkal, amelyek kölön színenkénti tinta tartállyal működnek és van külön a egység piezzo nyomtatófej. Nos erre kéne ötlet...mert drága az új.
P.S.:Ezeken még csak piros/zöld "lámpácskákkal" üzengetnek, nincs bennük LCD display....chip, és mégis felmondták a szolgálatot.
Üdv.: uniman

Üdv.: uniman

0

aztazeget
aztazeget picture

Üdv!

Abban nem vagyok biztos, hogy a piezos fejeket lehet-e pumpálni? Az alap helyzetben nem zárt? Mert addig stimmel, hogy a beszáradt tintát fel kell oldani acetonnal, forró vízzel vagy utántöltő-készletben levő tisztító folyadékkal, de a pumpálás nem vágja haza a piezo lemezkéket?

Köszönettel:
Nagy Á.

0

cssztivi
cssztivi picture

Hát erről beszélek, ha nem vetted volna észre. Az Epson stylus 400 csak FF amiről itt írok. Van egy Stylus 3600-am, meg egy 7450-es ami négy patronos. Ha szétszeded ugyan ez a fej van benne, csak minden szinhez külön de egybeépítve, és 4 db tüske áll ki belőle amire rámegy a patron. Azzal ugyan ezt kell elkövetni és ki lehet tisztítani csak négyszer kell végigcsinálni. Mi ebben a probléma?

0

uniman
uniman picture
***

Hello.
Ok, igazából sosem néztem ilyen mélyen bele, talán azért nem ismertem fel, hogy tényleg a piezzós "kütyüről" írsz. Meg sehol sem láttam a piezzo szót leírva, azért gondoltam, hogy ez csak valami köztes elem. Köszi, most már talán én is ránézek majd közelebbről. Meg eddig a másik irányból szívogató "berendezésekről" volt tudomásom.:
http://www.tintaestoner.hu/content/tintapatron-utantolto-keszlet&docid=R...
http://www.ink-mate.webhely.net/catalog/product_info.php?products_id=206
Köszi, megértve.
Üdv.: uniman

0

uniman
uniman picture
***

Hello.

"Tintás fej újraélesztés":...."A fejet szépen megtisztítottam". Jó-jó, de a lényeget elhallgatod. Vagy rossz címet adtál az irománynak?
Bocsi, de én erről szerettem volna olvasni a cím alapján...
Üdv.: uniman

0

cssztivi
cssztivi picture

Nem értem mire gondolsz amit elhallgattam.Vagy nem is olvastad végig? Ha megtisztítottad tegyél bele patront és használd. A Canon-nál írtam is hogy feltöltöttem tintával, mert azt lehet tölteni.Elötte kuka volt, tisztitás után meg újraéledt. Nekem a tintás nyomtatók mind úgy haltak be hogy beszáradtak. Ha elviszed szervízbe azt mondják vegyél újat, mert senki nem tököl a tisztítással.Sőt azt mondják hogy azt nem lehet megtisztítani ami csontra beszáradt. Hát meg lehet! Egy új Epson szines fej meg 20rongy Volt itt már 4 db amit kiselejteztem e miatt.

0

cssztivi
cssztivi picture

Nem értem mire gondolsz amit elhallgattam. Ha megtisztítottad tegyél bele patront és használd. A Canon-nál írtam is hogy feltöltöttem tintával, mert azt lehet tölteni. Nekem a tintás nyomtatók mind úgy haltak be hogy beszáradtak. Ha elviszed szervízbe azt mondják vegyél újat, mert senki nem tököl a tisztítással.Sőt azt mondják hogy azt nem lehet megtisztítani ami csontra beszáradt. Hát meg lehet! Egy új Epson szines fej meg 20rongy Volt itt már 4 db amit kiselejteztem e miatt.

0

uniman
uniman picture
***

Hello.

A cim alapján én egyből erre "asszociáltam": tintasugaras nyomtató(piezo)fej tiszttása(néha sikerülhet is):
http://www.google.hu/#q=tintasugaras+nyomtat%C3%B3fej+tisztt%C3%A1sa&hl=...

Üdv.: uniman

0

cssztivi
cssztivi picture

Ja ez nem szofveres buhera. Ez a fejről szól ami a címben is van. Ha olyat ír ki akkor általában a hulladék festék tároló van tele. Azt is ki lehet tisztítani, vagy cserélni. Hogy szofveresen hogy lehet visszanullázni azt nem tudom. Meg azt sem értem hogy még senki nem oldotta meg a chipek egyszerű nullázását ami szerintem egy hozzáértőnek nem nagy ügy

0

birs
birs picture

Sziasztok !

Itt egy chip kiütő rajz EPSON -hoz, hátha valakinek szüksége lesz rá.

File csatolás: 

0

cssztivi
cssztivi picture

Ez király!
Na ezért nem dobtam ki a Stilus coloromat hogy egyszer majd lesz hozzá csipnullázó. Egy halom patront már kidobtam de a chipeket kiszedtem belőlük. Az viszont ebből a rajzból nem derül ki hogy a csatlakozó ami hez be van minden kötve az hova csatlakozik. A a fejben lévő csatlakozó lehet?

0

nyaki
nyaki picture

Hali!
Nem. A patron chipjének érintkezőpontjaihoz megy a resetertől.

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

cssztivi
cssztivi picture

Igen! Tehát akkor kell egy reseter is. Na az meg hol van? És ha van akkor minek ez a figura még mellé? Vagy csak én vagyok értetlen?Mert úgy látom ez így nem műkszik.

0

nyaki
nyaki picture

A reseter a tintapatronon elhelyezkedő csip adatait írja át. Tehát kell egy foglalat, amibe bele van téve a vázolt elektronika és a megfelelően elhelyezett tüskesor. Ebbe tolod bele a patront, majd bekapcsolod a kapcsolási rajzon bemutatott készüléket és kész.
Ez arra lesz jó, hogyha szeretsz otthon pacsmagolni a tinta töltögetésével, akkor becsaphatod a nyomtató számláló elektronikáját egy darabig.
Szerintem a legegyszerűbb megoldás, hogy a neten keresel egy, a patronodhoz megfelelő kész készüléket, vagy ami még jobb, veszel egy CISS rendszert a nyomtatódhoz és el lehet felejteni a resetelgetést, így csak a nyomtató okosítás marad időnként.

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

uniman
uniman picture
***

Hello.
CISS..???...eszik v. isszák, avagy itatja a tintát:
http://inksystem.hu/ciss/mi_az_a_ciss
http://patronbirodalom.hu/45-ciss-rendszerek
Nagyon ravasz.
Üdv.: uniman

0

Hashberry
Hashberry picture

Köszi tök jó leírás! :) van odahaza egy rossz nyomtatóm most kedvet adtál, hogy mengézzem mi is a helyzet. :)

0

Sponsored links