Sziasztok!
A panelt rádugtam itthon egy ugyanilyen szériájú periférikusan tökéletesen működő Bosch gépre, hogy meg tudjam nézni, valóban panelhiba esete áll fenn, ahogy a hibajelenségből meg tudtam állapítani.
A címbeli panel az itthoni géppel sem működik.
Be lehet kapcsolni, programot választani, ekkor villogni kezd a kiválasztott programnak megfelelő folyamatjelző led, de hiába nyomkodom a startgombot, nem vált át a led folyamatos világításra.
Az itthoni gépre rádugtam az én saját Bosch panelomat ami ugyanúgy csak ledes mint a címbeli panel(mivel az itthoni gép eredeti panelja digitkijelzős is), ez szépen vette a startot, zárta az ajtót, indította a szivattyút, majd a motort egyik, és másik irányba, majd kicsit felgyorsította és ezután leállította a szivattyút és a motort is.
Gyanítottam, hogy valószínűleg azért, mert ez az itthoni gép rendelkezik forgásjeladóval és mágnessel a hajtás ellenoldalon én pedig ki kellett szereljem a motort, hogy pótoljak bele szénkeféket a próbához és csak így kívülről van rádugva szíjhajtás nélkül.
Ekkor rádugtam a másik saját panelomat(egy Hajdu HA800 típusjelűt), ami centrifugafordulatra megegyezik a címbeli panellal és ugyanúgy nincs dobforgás jeladó csatlakozó az eredeti kábelezésében(természetesen nem dugtam rá a forgásjeladó csatlakozóját).
Ez szépen meg is csinálta a programot(egy centrifugálást).
Összehasonlító mérést végeztem a címbeli és a saját panelom között.
A startgombtól indulva(magát a gombot is leellenőrizve)végigmértem a vezetősávot, ami két irányba megy, az egyik irányban az eeprom 1-es lábához fut be.
Mindkét irányban jónak mértem minden alkatrészt.
A vezetősávok épek, eldurranva megégve nincs semmi, mérve semmi nem zárlatos.
A 2.2uF 305V-os MKP kondenzátort elsőként forrasztottam ki és megmértem a kapacitását, de tökéletes volt(2.22uF-ot mértem), ezért visszaforrasztottam.
A kérdésem az lenne, hogy ez lehet-e eeprom hiba, mert erős a gyanúm hogy ez a panel javíthatatlan(sajnos eepromot nem tudok írni. sem eszközöm, sem ismeretem nincs hozzá, eddig ugyanis nem kellett ilyesmit csinálnom).
Előre is köszönöm ha valaki elolvassa és esetleg válaszol.
Üdv: Ladakölyök
A gép végül a HA800-as Hajdu panelomat kapta meg, amellyel tökéletesen működik.
A Mastercook PTE830-as panellal kapcsolatban köszönöm a megerősítést Opeles tanyatársnak a panel javíthatatlanságának kérdésében.
Köszönöm mindenkinek a segítséget.
Üdv: Ladakölyök
Üdv' Mindenkinek! Fent említett masina vizet vesz, kicsit müxik, vizet kiüríti és síp, meg F6 és mindeközben a start led 12-t villog. SM-t itt a tanyán nem lelek, esetleg valaki tudja é, melyik típussal egyezhet meg, amiről vala itt infó.
Szép Napot Tisztelt Fórumozók!
Adott egy Zanussi ZDS105 tipusú mosogatógép Candy belsővel.
A probléma a következő Program elindul beengedi a vizet majd megáll és kész. Ha hátradöntöm a gépet újra kezdi beengedni a vizet majd egy kis idővel kiszívja újra beengedi 2x és kiáll hibára.
Ha nem döntöm hátra akkor kb 1 L. víz beengedése után megáll és kész. Szintszabályzókat átnéztem a jöbb oldalit cseréltem is, járatok kitakarítva, csövek kitakarítva, labirintus tiszta. Elektronikán szemrevételezve hiba nincs. Motor + kondi rendben, fűtés rendben lehúzva sem szűnik a hiba. Mi a rák lehet?
Második estém után sikerült megoldani. A motor kapcsoló relé volt sz. Ugyanis a gép 2 részletben vételezi a vizet. Köszönöm...
Szép estét mindenkinek.
Keresek Jura A110 kávéfőző géphez kazánt.Mivel a füttöszáll megszakadt.
Honnén lehet ilyesmit beszerezni, vagy kuka??
"FONTOS! Olyan fórum téma nevet válassz, ami beszédes, minél pontosabban illeszkedik arra, amivel kapcsolatban írsz. Egy lehetséges jó elnevezés
pl: ORION LCD PT26S chassis 17MB12-2, a tápja nem indul
Az nem elég, hogy pl: "LG LCD-TV" vagy "HP laptop" és hasonlóak. Illetve érdektelen, nem releváns információt se tartalmazzon a cím!
A helytelenül elnevezett topik felfüggesztésre, majd 48 óra után törlésre kerül! Felfüggesztett állapotban nem tudnak mások addig hozzászólni, amíg ki nem javítod a címet.
A hibás cím utólagos javítása (48 órán belül) a "Szerkesztés" fülre kattintva végezhető el."