Szevasztok Kollégák!
Sorvégtranzisztor zárlattal került hozzám a TV, aminek az oka a visszafutás kondenzátor hibája volt.
De mondta a tulajdonos, hogy olyan gond is van, hogy halk a hangja, de ha az antennadugót megmozgatja, akkor megjavul.
Tehát szerinte valahol a dugó körül kereskedjek. Magyaráztam, hogy PLL, meg hogy behúz, vagy nem húz be.
A tuner mellet van a hangmodul, gondoltam forrasztási hibára. Kiszedtem a panelt, végigforrasztottam.
Visszadugtam, és láss csodát, ezt követően a TV meg sem nyekkent.
Mondom az okát.
A kvarcok alatt is van forrpad a felső oldalon, nem csak hátul, de nem látszik, mert a fémház túlfedi.
Na most.
Amikor végigforrasztottam a panelt az ón átfolyt a lyukgalvánon a másik oldalra, és a kvarc fém teste összezárta a két kivezetést.
Csak hát nem könnyen jöttem rá.
Végül is a panel nem lett teljesen tökéletes, kábel TV-ről az egyik csatorna jó, a másik kevésbé.
Elfogadták, és elvitték ebben az állapotban a készüléket.
Ha lett volna több idő, és lehetőség, akkor lehetett volna még a kvarcok körüli kis kapacitások változtatásával javítani ezen az állapoton.
A TV: MODEL NR 28P2TL2-NXD Panelen szitázva: 6SZ.190-V8, ez a 11.2 egyik változata.
A hang panel: 11.2 NICAM DOLBY BG 7RS 175 90900067.
Az IC-k: TDA9875; TDA8917; TDA7052A; SAA7710T/104 SMD.
A kvarcok:
Q301 24.576MHz; Q302 36.864MHz.
Lehet, hogy a tapasztaltabb kollégáknak nem érdekes az eset, Tőlük elnézést kérek.
De hátha lesz olyan kolléga is akinek talán érdekes lesz.
Üdvözlettel: Pista.
Üdv Mesterek!
Adott ez a villámos alaplap.Cseréltem a procit ,a stab ic-ket, a táp is jó.
A probléma az, hogy képtartalomtól függően a kép sarkai beugrálnak/lélegzik/, fordított EW hiba.
Ha lekötöm az EW tranyót a sorméret összeugrik, de akkor is van ez a jelenség.Sugáráram problémát nem találtam.
A másik probléma, hogy csak akkor memorizál, ha az eeprom 7 lábát földreteszem ,holott azt a proci vezérelné.
Várom a véleményeket.
Tvguru
Sziasztok
Egy Orion névre hallgato k2 chassis gépnek szeretnék bejutni a szerviz menüjébe.Ha valaki tudna segiteni
Üdv:Ihász
Sziasztok!
Segítségeteket szeretném kérni.
Van egy Phocus PDP 42 PPS-1 tipusú plazma tv-m,mellyel annyi a probléma,hogy a tápegységben az optocsatolót,a graetzet hazavágta.
Ezen alkatrészeket kicseréltem,a tv szépen beindult,működött 1 óráig,óriási melegedést nem tapasztaltam nála,mígnem 1 óra múlva tönkretette ugyan ezen anyagokat.
Volna valakinek tippje,vagy volt már hasonló esete hasonló tv-vel,hogy melyik irányba induljak,mi lehet az ami időszakosan elvágja ezeket az anyagokat benne?
Segítségeteket előre is köszönöm!
"FONTOS! Olyan fórum téma nevet válassz, ami beszédes, minél pontosabban illeszkedik arra, amivel kapcsolatban írsz. Egy lehetséges jó elnevezés
pl: ORION LCD PT26S chassis 17MB12-2, a tápja nem indul
Az nem elég, hogy pl: "LG LCD-TV" vagy "HP laptop" és hasonlóak. Illetve érdektelen, nem releváns információt se tartalmazzon a cím!
A helytelenül elnevezett topik felfüggesztésre, majd 48 óra után törlésre kerül! Felfüggesztett állapotban nem tudnak mások addig hozzászólni, amíg ki nem javítod a címet.
A hibás cím utólagos javítása (48 órán belül) a "Szerkesztés" fülre kattintva végezhető el."