Sziasztok!
Egy Bosch csavarbehajtó AL 1115 CV tipusú akkutöltőjének felrobbant a primer tápban levő BU-ja, vagy valamilyen FET-je, és a emitter-, vagy S-ellenállása. Meg tudná mondani valaki , hogy mi volt benne? Egy BUT12-vel, és egy 3,3 ohm-al elindul, de nem igazán tölt, valószínűleg vagy az egyik, vagy mindkettő nem stimmel.
Köszönettel
Attila
Sziasztok!
Ebben a Bosch fúrógépben (PSR 1200) akkut kellett cserélnem, és inkább lithium akkut választottam, 60 Amperos BMS-el.
Összerakva az a gondom, hogy talán minden harmadik indításra indul csak a gép, mert a BMS (3S 60 A 12,6V) majdnem minden indításnál letilt.
Van egy szintén 12 Voltos Makita gépem is, ami "bivaly erős" és azt simán viszi ugyanez az akku és ugyanez a BMS!
Tettem bele másik akkut, azzal is inkább letilt, mint indítja, és másik BMS-el is ugyanez a helyzet.
Lehet, hogy ez a Bosch gép olyan nagy indító áramot vesz fel, hogy letiltja a BMS-t? (BMS nélkül viszi ugyanez a három a akku a gépet!)
Arra gondoltam, hogy próbálom lecsökkenteni az indító áramerősséget, (hátha akkor nem tilt le..) vagy kis ellenállás értékű ellenállással, vagy induktivitással sorba kötve. Találtam még régen TV sorvégfokból kivett vasmagos tekercset, amin van talán 20-30 menet, az Ohmikus ellenállása közel 0 Ohm, és eléggé vastag a vezetéke. Ezen az induktivitáson keresztül kötöttem a gépre a BMS-t, és így már szépen működik minden.
Hagyjam így, vagy van valami más ötlet, hogy mit csinálhatnék?
Köszönöm: formasu
Sziasztok!
Adott egy Bosch GGS-27-LC egyenes csiszoló. A bibi, hogy villanyt adva neki áll, mint a cövek, búg a motor, füstöt nem várom meg :) Látszólag nincs leégve se a forgó, sem az állórész. Csapágyazása jó. kb. 150V-ig mertem felengedi a betápot toroidról járatva, tovább nem..
Mellékeltem egy rajzot. Hogy a fenébe működik ez a fordulatszám szabályozó? Úgy értem, fázishasítással, az biztos, de hogy? :)
Ki kellene próbálni a motort, de nem vagyok benne biztos, hogy 230V-os, mert elég vastag drótból van, gyanítom, nem a teljes szuflát engedi rá.
Szerintetek? Jobb fent van a rajz, a nagy jobb oldali kocka a kapcsoló, a másik 3 lábú kocka meg az elektronika...
Sziasztok!
Bosch PSR 1200 akkus fúró/csavarbehajtó fordulatszám szabályzó kapcsolója csak maximális fordulatot kapcsol.
Szétbontottam a MOSFET zárlatos volt kicseréltem de a hiba megmaradt, mivel más félvezető a CPX94 ic.-n kívül nincs benne úgy gondolom ez is meghibásodott. Sajnos nem sikerült kideríteni adatlap híján mi a felépítése ill mivel tudnám helyettesíteni. Ha van róla információtok megköszönném ha megírnátok.Egy rajzot találtam ennyi amit tudni lehet róla.
Üdv István