Üdv mindenkinek!
A készülék amivel gondom van egy BOSCH SGS53E92EU mosogató.
Meg tudná valaki mondani, hogy a vízszintet mi szabályozza ebben a készülékben?
A hagyományos nyomáskapcsolós megoldást nem találom benne.
A hibajelenség az, hogy program indításnál leürít aztán elkezdi beengedni a vizet és itt elakad. Egyfolytában tölt egészen addig amíg a túltöltés kapcsoló bekapcsol és attól kezdve egy kicsit tölt egy kicsit ürít a végtelenségig.
istvancs
Sziasztok!
Érdekes hibát produkál a szerkezet! Az első vízbeeresztés még gond nélkül történik, viszont amikor ürít aztán újra tölti fel vízzel egy idő után megáll és egyből nyomja is kifele a vizet, közben hibát jelez a vízcsap jel is, ezt csinállja egymás után többször, hogy ereszt majd ürít.
Böngésztem itt a fórumon azért nem is írtam eddig mert találtam egy korábbi bejegyzést pont erről a típusról, ugyan ezzel a hibával. Többen is írtátok, hogy a reed cső vel van probléma és a csere megoldotta.
Nekem csak sajnos részleges javulás van.
Két program is végig megy most már, van fűtés minden, viszont pont elcsíptem mindkét programnál amikor közben ürített majd újból vette a vizet és egy idő után ismét kivillant a vízcsap jel úgy eresztette be a vizet, aztán vagy kétszer csak eljátszotta ezt a ereszt-ürít dolgot is, de aztán magához tért és indult a keringető dolgozott, végig ment a program.
Viszont valami csak nem okés, valakinek esetleg ötlet?
A szelep és a labirintus között még van egy alkatrész, átfolyásmérő vagy mi is lenne az pontosan, azzal nem volt dolgom még.
Arra tippelek, hogy azzal lenne a probléma?
Minden ötlet jól jön, így nem akarom hagyni a gépet. Köszönöm.
Üdv mindenkinek!
A képen látható állapotig szét tudtam csavarozni. (1x2, 2x4 spéci fejűcsavar) Valami mindkét oldalon még erősen fogja, de nem tudom, hogy mi?
Akku cseréhez szét kell szedni. Ebben kérek segítséget, hogy hogyan tovább, mi fogja még?
Köszönöm.
Szerk:
Mindössze annyit csinál, hogy indításkor mutatja, hogy teljesen fel van töltve az aksi, kigyullad kéken a Kontrol lámpa. Ha ilyenkor ráteszem a töltést, a lámpák elalszanak, de más nem történik. Kikapcsolt állapotban hiába teszem rá a töltést, nem csinál semmit, semmi jele nincs, az akkukra sem megy töltő feszültség. A csatik rajta vannak, külső hiba nem valószínű, egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a panel a hibás...A panel javításának kellő ismeret hiányában nem látom értelmét.
Ebben az esetben még megpróbálkozom egy másik (Jaca által javasolt) motor vezérlő panellel, és ha azzal működik, akkor még az akkuk biztonságos töltését is meg kellene oldani.
Az indító kapcsolója nulla + 3 állás. A megvásárlandó kis panel potméter szabályzású, azt szerintem ki tudom váltani egy feszültség osztóval, így meg tudom oldani a lágyindítást kisebb feszültséggel, és a másik kettő állásban tudom beszabályozni a kimenő feszültségeket, ezzel a motor fordulatszámát tudom majd kellő szívóerőre beállítani.
A szívó fejben van egy forgó kefe, azt megnézem, hogy mekkora feszültséget igényel a forgatáshoz, és talán az is egyszerűen megoldható lesz. Ez egy elég jónak látszó (és elég drága) porszívó, talán ennyit még megér.
Köszönöm az eddigi segítséget!
formasu
Hi!
Meg akarnak találni egy ilyen javítással:
https://fixpart.hu/hu/product/view/0308651042?gclid=CjwKCAjwsvujBhAXEiwA_UXnAILs0Z_ePakbuo2vyvJ714op_QVEe5iE142gQx5gDrfesBsHghQyuBoCc1oQAvD_BwE
Érdemes belebonyolódni, javított már meg ilyet Valaki, sikeresen?
kösz