Sziasztok!
A barátom gépe: epson dx7400 printer nem látja az a4-es papírt.
Mit lehet tenni vele?
Köszönöm!
Üdv. Gyuri
Üdv Mindenkinek!
A címben szereplő nyomtatóm néhány hete minden bekapcsolás után patroncserét kért. (A gépben egyébként közel két éve használok után-tölthető önreszetelős patronokat. Utántöltésnél néha kicsit "bűvészkedni" kellett, hogy elfogadja, de ezt tudomásul vettem!)
Mióta ez a hiba fenn áll, azóta általában a sárgát jelzi üresnek, de ez nem igaz, mert szinte tele van! Ilyenkor elég volt, ha az üresnek jelzett patront ki-, majd visszatettem és azonnal működött tovább. De ha kikapcsoltam a nyomtatót, - akár csak néhány percre - majd vissza, akkor a procedúrát elölről kellett kezdeni! Ma a feketét jelezte üresnek, s ezért a "szokásos módszert" próbáltam végigcsinálni, de nem jártam eredménnyel! Ismét üresnek minősítette, ezért beletettem egy eredeti (de üres) Epson patront, de azt sem fogadta el. Majd többször felváltva beletettem az utángyártottat és az eredetit, de egyiket sem fogadta el. (Tehát nem azt kifogásolta, hogy a patron nem eredeti, hanem üresnek jelezte!) Próbálkoztam a patron/patronfoglalat érintkezőinak alkoholos lemosásával is, de nem jártam eredménnyel! Korábban, ha utántöltés miatt kivettem egy patront, szinte mindig reklamált, hogy a patron nem eredeti! Ilyenkor "megmutattam" neki az eredetit, s utána működött az utángyártottal is!
Meg kell még említenem, hogy a címben szereplő hibának volt egy előzménye: néhány hete az egyik bekapcsolás után a PC és a printer között minden ok nélkül megszűnt a (WiFi) hálózati kommunikáció, amit csak a nyomtatószoftver újra telepítésével tudtam kijavítani! Azt követően kezdte minden bekapcsolás után kérni a patron cserét. Közben a Win7 cseréje is esedékessé vált. Titkon reméltem, hogy azzal a nyomtató problémám is meg fog oldódni, de sajnos nem így történt! Ha valakinek lenne valami ötlete, kérem ne kíméljen...! Köszönöm!
Szveti
Sziasztok!
A készülék az öntesztet végrehajtja, és a végén kiírja a címben megjelölt hibakódot, és felszólít az újraindításra.
Ha nyitott állapotban bootolom fel,akkor megjelenik a diagnosztikai kijelzőn az ikonsor is halványan, de azt írja, zárjam le a lapolvasót.
Ha becsukom, akkor ismét hibaüzenet, és tovább nincs lépés.
A hibakódra keresve
https://www.youtube.com/watch?v=KVV5WTwV7nA
itt találtam egyedül útmutatót.
Abnormal sensor output (sensor filure PIS Board failure) Unexpected excessive amount of hight such as too much diffused light from outside is shed on the ser
Eddig lehet elolvasni. A sor vége lemarad.
A googli
Rendellenes érzékelőkimenet (érzékelők PIS-kártya hibája) A váratlan túlzott mértékű magasság, mint a túl sok diffúz fény a külső
...nek fordítja.
Tudja valaki, hogy mi az a PIS board?
Abban gondolkodom, hogy a levilágító panelen van a hiba. A képbontó ák. első erősítő eleme zárlatos, v. gerjed.
Jól jönne valami beindító segítség. Jó helyen tapogatózom?
üdv.
T.
Közben rábukkantam a szervízkönyvére, és fel is töltöttem.
Szép jó estét mindenkinek!
Fenti multifunkciós nyomtatóval akadtam meg, ha valaki tudna segíteni megköszönném.
A probléma a oldalában levő vezérlőpanelen történt két tranzisztor (C6082 és A2210) csere után jelentkezett.
Előtte semmit nem csinált, mert mind a két tranyó zárlatos volt és leültette a tápot.
A csere után a táp megjött kb. 41V. Szépen összeraktam. Másoltam vele 4-5 oldalt.
Ezt látszólag hiba nélkül megcsinálta. Ez után másolás közben elakadt kétszer, a harmadik próbálkozást már nem engedte,
azt írja hogy egy patront sem ismer fel. Érdemes ezzel foglalkozni? Esetleg rajza lenne valakinek róla?
Üdv: Majzinger