Kedves Kollégák!
Egy Akai HX-2 deckben cseréltem motort, egy Sony deck motorját tettem bele: MMI-6S2LKS tipusút. A Sonyban hibátlanul működött, de az Akaiban halkan hallatszik egy motorzaj a kimeneten a számok között. Egyszerűen nem jövök rá az okára. Egy másik motorral is kipróbáltam, a saját Aiwa F 220-asomból tettem át, ami szintén jól működött, és avval is ugyanaz a jelenség. Tudnátok segíteni a megoldásban? A tápban a 12 Voltot biztosító áramkörben az elkókat már cseréltem, de ez nem hozott eredményt.
Előre is köszönöm, csabeszd.
Sziasztok!
Lehet, hogy nem is jó tipust írtam, ezért nem tettem föl az SM keresőbe, talán a kép alapján ráismer valaki a pontos tipusra (esetleg még rajz is lesz hozzá).
A készülék egy kínainak tűnő autós erősítő, ami azon kívül, hogy megkapja az állandó 12V-ot, majd a bekapcsolási 12V-ot, nem működik. A +és- 30-40V sem jön meg. A TL 494 és azLM324 köre a környező tranzisztorokkal gyanus, ezért jó volna egy rajz.
Talán a két kép segít felismerni, mi is ez a gép.
Köszönettel:
Attila
A baj nem jár egyedül!
A címbeli készüléket a magnószallag jóétvágyú elfogyasztásával hozták hozzám. A salátától megfosztott masinát, rendes műszerészhez illően ki is próbáltam volna, még is csak oka van a szallaggyűrésnek, mire a készülék kéri a kódot. Telefon a gazdinak, aki erre visszakérdez: Miért te nem tudod? A választ itt nem részletezném!! :redsad: :evil: :evil:
Kérném tanult kollegák segítségét, a kód megfejtésében.
Üdv:
exGelkás
üdv: most találtam meg a receptet.
Formaldehydum solutum 6 gramm
Propylenglycolum 6 gramm
Alcohol propylicus 40 gramm
Aqua destillata 250 gramm
Bálint