Helló ! A címben megénekelt Szokol 308-as FM sávját szeretném tisztességesen áthangolni. Ebben kérek segítséget.
Megörököltem egy egészen egyben levő Szokol 308-at. Volt pár apróbb hibája, amit megjavítottam, így most a benne levő AM sávok tökéletesen működnek. Addig forgattam a gépet, míg azt találtam ki, hogy áthangolom az FM sávját.
Utána jártam a neten és letöltöttem pár doksit a gépről. Az egyikben benne volt pár olyan okosság, ami alapján át lehetett hangolni a gépet az OIRT sávról a CCIR sávra. Ez egy táblázat, amiben benne van, hogy az egyes sávokhoz melyik kondenzátort kell kicserélni és milyen értékűre. Ezt mind megcsináltam, a lehető legpontosabban közelítve a feltüntetett kapacitásértékeket. Az áthangolás gyakorlatilag elsőre beindult.
A problémám a következő: a doksi úgy írta, hogy a 65-73 MHz-es sávra és a 87-108 MHz-es sávra hangolt tunerben az a néhány megváltoztatandó kondenzátor milyen értékű. Ebből nekem az világlott ki, hogy függetlenül attól, hogy az OIRT FM sáv az 8 MHz széles, a CCIR FM meg 20 MHz, a kicserélt kondenzátorokkal az egyikből a másikba tudom transzformálni az alap tunert. Az átalakítás során viszont nem 87-108 MHz-es sávot kaptam, "csak" a 87-98 MHz-es sávot (ez úgy 11 MHz), de ezt stabilan és szépen tudja.
Kérdéseim a következőek, a legegyszerűbb módon (tehát nem tekerek újból tekercseket, meg ilyesmi):
1. Meg tudom-e oldani azt, hogy a CCIR sávot teljes szélességében megkapjam, a skálára széthúzva, ahogy a doksi prognosztizálta ? Melyik alkatrészt kell módosítanom még és milyen értékűre ?
2. Ha ezt nem lehet megcsinálni, akkor hogyan tudom a nekem megfelelő sávot behúzni abba a 11 MHz-be, amit már amúgy is megkaptam az áthangolással ?
Ismétlem: nem akarom az egész tunert újrahangolni vagy újra építeni ! Jelenleg 87-98 MHz-es sávot tudom fogni, ezt szeretném vagy 87-108-ig, vagy 87-104-ig széthúzni vagy pedig ezt a 11 MHz-et szeretném áttolni feljebb a 108-ig (akkor lenne pl. 97-108 MHz a vételi sávom).
Tudom, hogy nem egy olyan ördöngösség ennek a problémának az orvoslása, csak éppen nem látom be, hogy hol kellene még egy kicsit dolgoznom rajta.
Várom tehát a használható ötleteket és köszönöm. Ahogy tudok, jövök és reagálok a válaszokra. Vagy pedig a privát emilemre várom a válaszokat. Köszönöm.
üdv mindenkinek: keresem ennek a lengyel varrógépnek(Finesse 884) a mechanikus beállítási rajzát, pontosabban a tű alatti forgótárcsa pozíciója kellene alsó vagy felső holtpontban.Valami elállítódott, tépi a cérnát.
Ráadásul saját gép, most az asszony nyúlt hozzá.
Képek:
DSCN0057.jpg
DSCN0058.jpg
Előre is kösz, ha valaki tudna segíteni.
Bálint
Tisztelt szakik!
A címben említett GPS hez keresek bootloadert eeprom tartalmat, 24c02 van benne, bele tudnám írni ha volna mit.
Frissítés közben állt meg, minden lehetséges visszaállítást már megpróbáltam de sikertelenül.
Sziasztok!
Kedves barátom kérésére szeretném kikérni véleményeteket. Probléma az, hogy a
két készűlék nem létesít kapcsolatot egymással. A
használati utasítás leírása szerint a kb. 5m távolsági teszt, sikertelenűl végződött.
Kérésem az lenne, hogy lehet-e orvosolni, van-e valami lehetőség beállításúkra, okkal mert az adó és vevő kűlön helyről lett beszerezve (évjáratúk: vevő 2016, az adó 2018-as). Töltésűkhöz MiniAB usb-hez hasonló csatlakozóik vannak de mivel használati utasításúkban csak az eredeti töltő használatát találtam, nem mertem PC USB-re csatlakoztatni.
Feltettem képeket belsejűkről.
Köszönom!
Feri