Üdv Mindenkinek!
Küszködök egy Pana SA-AK220-sal. Lencse tisztításnak indult, de a meghajtó szíjat is meg kellett adjusztálnom, ezért kivettem a CD tálcát. Elsőnek magam feje után próbáltam visszatenni, de nem ment. Letöltöttem a SM-t, és az alapján próbáltam, de úgy sem megy. Nem igazán egyértelmű, hogy mi a kiindulási helyzet az összerakásnál. Hol kell állnia az oldalsó megvezető pályának? Hol kell állnia a CD tálcában lévő reteszelhető fogaslécnek? Meddig kell betolni a tálcát az utolsó mozdulatnál?
Próbálkoztam-próbálkoztam, de bekapcsoláskor vagy kitolja félig a tálcát, és aztán se előre, se hátra, mert a fogasléc már hozzá sem ér a fogaskerékhez, vagy behúzza, de rögtön össze is akad a lemezváltó mechanikával.
Segítség!
Gábor
Megoldás:
A mechanika kiinduló helyzete a szemből nézve jobb oldali vezérlő lemez (fehér) teljesen előre húzott, reteszelt állapota. A tálca két fogasléce közül az egyik reteszelhető előre húzott helyzetben, ott kell lennie.
Behelyezéskor a szabadon mozgó fogasléc teljesen hátra tolt és ott tartott helyzetben kell legyen. Amikor eléri a fogaskereket, akkor is ott kell tartani, miközben be kell tolni a tálcát, vigyázvan nehogy kiugorjon a fogaskerék mellől a fogasléc. Mielőtt bekattanna a helyére a tálca, a fogasléc már nem akar tovább menni, akkor elengedhető.
Ha nem így rakom össze, akkor bekapcsoláskor vagy üresen jár a meghajtó fogaskerék, vagy összeakad a tálca a lemezváltó mechanizmussal.
Sziasztok
A fenti készüléknek nem működik a kijelzője. Minden funkció megy, csak sötét a kijelző. Rajzot keresnek hozzá, sajnos én nem találtam sehol semmit. Esetleges merre érdemes elindulni a hiba kereséssel? A készülék még nincs nálam.
Köszönöm előre is a segítséget.
Üdv. Egy jó pár éve volt egy Cd lejátszó nálam amin lejátszáskor bizonyos helyeken megállt a lejátszás és a fej egy helyben toporgott . Akkor ez úgy maradt és a probléma nem lett megoldva ( a tulaj nem akart áldozni rá ). Most van nálam egy Panasonic SA-AK44 ugyan ilyen hibával és úgy látszik nem tudok végére járni . Cseréltem fejet , fej mozgató motort , de eredménytelenül . Nincs elképzelésem mi lehet még az oka , ha csak nem valami elektromos , vagy ez . Ugyanis a lézerfejjel kaptam egy beállítási útmutatót , amit csere után végre kellene hajtani , méghozzá : nyomkövetési fókusz és RF eltolódás beállítás , lézer dióda árom ellenőrzés , rácsozás beállítás , nyomkövetés balansz beállítás , tangens es radiális beállítás , fókusz fokozat beáll. Nyomkövetés –fokozat beáll. VCO üresjárati beáll. Egy jó pár fejet , lézer mechanikát cseréltem , és állítgatás nélkül is jó lett . Azt kérdezném tud e valaki bővebben erről valamit , és hogy lehet egyáltalán ilyen készüléknél mérni vagy állítani valamit , ahol már a Cd részhez hozzá jutni is megér egy misét , és minden csatlakozást szét kell szedni .
Üdv T. Kollégák!
A tárgybeli készüléket javítom, de nem akar összejönni. Rutinosabb kollégák segítségét kérem.
Hibajelenség: F61 hibakód.
Amit eddig megtettem: Végfok ic csere. (TDA8920BJ) Ez után minden működik, de hang nem jön ki a hangszórókból.
Fejhallgató kimenet ok. A tápok jók, +-28V, szimmetrikus. Az ic mode lábán 3,6V-t mérek.
Ezek után félretettem, majd kettő nap után újra nekiveselkedtem, miután átböngésztem a s.manualt, meg az ic adatlapját. Bekapcsolom és láss csodát, mindkét oldal bömböl. Na az öröm kb fél percig tartott, mert lenémult és úgy is maradt. Ismét mérések, minden ok az instrukciók alapján. Félretettem ismét. Ma előszedtem és mindent átforrasztottam a végfok ic-hez tartozó részen. Bekapcsolom és szól. 40 perc után ismét elhallgatott.
Esetleg az új ic lehet rossz?. Ventilátor az jó, attól is lehet az F61 hibaüzenet. Esetleg küzdött már valaki hasonló problémás géppel?
elbandi