Kedves Szakik!
Service manualt, vagy mechanika fotót keresek a címben szereplő deckhez. A csatolt fotókon bejelöltem, valami hiányzik belőle, az elektromágnes körül. A fejszánt sem húzza fel rendesen, amit egy a hátoldalán lévő elektromágnes mozgatna. Szétszedett állapotban érkezett, így nem gőzöm sincs mi hiányozhat.
Sziasztok!
Már régóta szívok két azonos hibát produkáló Philips CD vel az egyik egy nem is Philips de belül az, a lényeg CDM2/10 van bennük, az egyik csak hidegen azaz első pár percben illetve csak a lemez elején pár track, ha a végére lépek nem ! DE SÍPOL, BÚGÓ gerjedő hang, mintha a szervó valamelyik része hangszóróként menne.
A másik a lemez elején nem, de az utolsó track eknél sípol.
Lézeráram 50mV beállítva, a motor és a lézer torx csavarok is volt ak állítgatva, az összes elkó csderélve lett, tantálok nem (lehet ez a baj, most ez a gyanum), az összes forrasztás leszív ismét forraszt, azaz reworkos :)...
Egy full jó másik Philipsbe betettem a komplett mechanikát, sípol ott is, a jó Philips komplett futómű alsó NYÁK (szervo) átrakva azaz a jó szervó jó CD alappanel ben is sípol, a jó kábelek is be lettek próbálva, hátha kábel kontakt (szívtam már meg a gyorsvágású kábelek kontaktjával, de nem az)
Szóval a sípolós futómű sípol az egyik a lemez elején, a másik avégén...
Esetleg tippetek van?
Szkóppal tapogattam, amikor sípol egy fűrészt találtam amin rajt a sípolás 15 százalék amplitúdóval, mert ugye amikor bemelegszik és nem sípol kitisztul a fűrészjel, ez a fűrész a szervó panel ról megy át a motor panelra (ez ugye az ótvar hall elemes szétszedhető motoros cdm2)
Sziasztok, üdv mindenkinek. A szóban forgó hifiben egy szalagkábel merevítő leválása miatt elmozdult- fordult a kábel a foglalatban, többszörös zárlatot okozva. Jópár alkatrész cseréje után létrejött a vezérlés, kijelző gombok ledek működnek.
Sajnos a CD rész csak kerreg, a paneljén lévő soklábú nem kap tápfeszt. A service manuálban nem szerepel ennek a panelnak a rajza.Tudna valaki segíteni? Esetleg komplett panel?
Tiszteletem!
Küzdök egy címbeli műanyaggal...
Hibajelenség: Hangszóróval alacsony hangerőn rendesen szól. Minél feljebb emelem a hangerőt, annál inkább benémul egy-egy erőteljesebb basszus hatására. Magas hangerőn már csak torz hullámzás jön ki belőle. Mindkettő csatorna egyszerre, ha csak egy hangszórót kötök rá akkor is.
Nekem a végfok IC a gyanús. Kicsatoló kondenzátoros a kimenete. A féltáp megvan mindkét csatornánál. Amikor benémul, akkor a hangjel eltűnik az oszcilogramon, csak a féltáp látszik, kicsit csökkenve. A tápfeszültséget jelentősen megszívja ilyenkor, szkóppal nézve 5-10V-ot is esik ilyenkor (15-18V a rendes táp).
Sajnos a szerviz doksik között egy másik verzió van fent, mert ebben nem TFA-s végfok van, hanem BA5417-tel kialakított.
Jól sejtem, hogy az IC feldobta a pacskert? Van még valami, amit ellenőrizhetek, mielőtt új végfokot építek bele, mert ezt az IC-t már nem tartják sehol... mod: HQ-nál találtam...
Gábor
Megoldás: Az R119 és R120 1k ohm-os ellenállások "forrtak" el a táp stabilizátor körében. Pótlásuk után hibátlanul működik. Köszönöm a segítséget!