Sziasztok!
Nem vagyok jártas a hűtőgép szerelésben!
Tanácsot szeretnék kérni tőletek, mert a hivatalos Békéscsabai Samsung szerviz "szakembere" nem áll a helyzet magaslatán.
Egy 5 éves 1 hónapos Samsung SRL-629 (No Frost) alulfagyasztós hűtőszekrényről van szó.
Három héttel ezelőtt kihívtam a Békéscsabai Juhász elektronika szerviz szerelőjét, mert elkezdett kattogni a kompresszor felől valami majd magától leolvasztott a készülék.
Azt tanácsolták, hogy "áramtalanítsam és két napig nyitott ajtóval hagyjam.
Valószínűleg lejegesedett a rendszer."
Két napra rá bekapcsoltam. minden rendben működött.
Kb. 6 óra múlva ismét elkezdett kattogni, csökkent a kijelzőn a hűtő, fagyasztó hőmérséklet.
Áramtalanítottam a készüléket, nehogy végleg elromoljon.
Kihívtam a szerelőt, aki két napra rá ki is jött.
Áram alá helyezte, és simán beindult a kompresszor és szépen működött.
Azt mondta semmi baja.
Beállította a kijelzőn a hűtést 6C°-ra a fagyasztást -16C°-ra.
Amint a készülék, kb. 4 óra múlva elérte a beállított értéket, lekapcsolt a kompresszor és a ventilátor.
Úgy 15 perc múlva elkezdett kattogni ismét.
Újra kihívtam a szerelőt, mire azt mondta, hogy "nagy a baj, elment a gáz a kompresszorból.
Írjak a Samsungnak és kérjek egy méltányossági javítást, mert kb. 90.000-Ft lesz és nem biztos, hogy működni fog."
Írtam a Samsungnak. :)
Pár napra rá válaszoltak.
Gyakorlatilag a Samsung "elküldött legelni" :(
Lekaptam a hátoldalon lévő takaró lemezt, ami mögött található a kompresszor, ventilátor, relé stb. és megnéztem mi kattog.
Rájöttem, hogy a relé kattog ami indítaná a kompresszort, de az nem akar beindulni, (a hűtő, fagyasztótérben szépen csökken a hőmérséklet.)
Áramtalanítás majd kb. 6 óra múlva áram alá helyezve beindul a készülék, kijelző működik, kapcsol a relé és indul a kompresszor.
Mi lehet a hiba szerintetek?
Összegezve:
1. Áram alá helyezés, indul rendben minden. (mint új korában)
2. Amint elérte a kijelzőn beállított hőmérsékletet leáll a kompresszor.
3. Kattog a relé, de nem indul be a kompresszor.
4. Áramtalanítom.
5. Kb. 6 óra pihentetés.
6. Áram alá helyezés, indul mintha mi sem történ volna.
Ezt játszom két hete. :(
Ha tudtok tanácsot adni azt megköszönöm.
Tisztelettel:
Cselovszki János
Kapcsolási rajz link.
http://elektrotanya.com/samsung_sr-l627ev_sr-l629ev_sr-l677ev_sr-l679ev_sm.zip/download.html
Adott egy a címben szereplő mikró,amely elszenesedett csillámmal, leolvadt magnetron kúppal,szakadt NF biztosítékkal került hozzám,hogy kezdjek vele amit akarok. Ezek cseréje után indítva trafóhangot ad,de nem melegít, plussz a NF biztosíték szakad. Primerre rámérve üzem közben 230 AC, szekunder fűtőoldalon csak 1,4 VAC az elvárt 3,5 helyett.. A N.F.-re nem áll módomban rámérni a sec.oldalon. Amit elkövettem vele idáig: OM75P(31)-es magnetront lecseréltem OM75S-re (használt). Mindkét magnetronra rámértem dmm.-el diódamérő állásban, eltérést nem tapasztaltam (nem szakadt,nincs testzárlat). 200 mohm-nál az egyik (régi) 19mohm,a másik végtelen a testhez képest (újabb). Viszont banális dolog, de véletlen felcseréltem az AF-F oldalt a bekötésnél,majd úgy teszteltem pár mp-ig. Fesz.kétszerezőt cseréltem, az eredmény ugyanaz. A kérdésem: jól sejtem,hogy a magnetron- NFtrafó párost cserélnem kell? A NF trafók elvi szabványosak,azaz bármilyen mikróból kibányászhatok/cserélhetek egyet?
Köszönöm a válaszokat !
Üdv.: swad
Sziasztok!
Volna ez a klíma és a beltér egységnél ugráll a tápfesz! Elég sokat bajlódtam és kizárásos alapon ez az alkatrész lehet a ludas! A baj, hogy nem találok ilyet vagy több eltérő alkatrészre is rábukkanok, amit ilyen alapon nem merek rendelni ill. bépíteni! Service manualja szerint egy ST02D-82 Dioda Ha valakinek van kéznél ilyen szívesen megvenném vagy egy tipp ahonnan beszerezhető rövidtávon! (még gyantás a panel, de le lesz takarítva mielött beépülésre kerül!)