Sziasztok.
Inverteres csoda, kettőt ránt a dobon és annyi, próbálná, erőlködik de nem forog. IGBT-t cseréltem a probléma először 5 majd 8 percig megoldódott, két próbálkozás is volt, de mindkét alkalommal elpukkant az új IGBT. Eleinte minden rendben majd ahogy emelte a fordulat egy idő után pukk. Elég nagyot szolt. Elektronikát kikapartam az egésszet de nem találok különösebb hibát.
Valakinek ötlet esetleg? Köszönöm!
Sziasztok!
Fenti mikrohullámú sütő nejem munkahelyén teljesít szolgálatot. Ma reggel nem volt hajlandó melegíteni, elmentem megnézni. Előtte innen az oldalról letöltöttem a service manualt.
Először kipróbáltam, hogy mit produkál. Maximum teljesítményen (800W) elindítottam, egy rövid ideig hallottam, hogy indul a trafó (hallottam azt a tipikus mikró búgó hangot), majd a búgó hang megszűnt. Aztán kb. 10 másodperc után megint felbúgott 1-2 másodpercre, majd megint megszűnt. Lejjebb vettem a fokozatot, 600W-on már hosszabb ideig ment a trafó, 400W-on pedig folyamatosan melegített, 3 perc után forró lett a benne lévő 2 dl víz.
Levettem a burkolatot, elvégeztem a kötelező méréseket. Magnetron rendben, két kivezetése között 0,3 Ohm, ház felé szakadás. Trafó primer tekercs ellenállása 2,4 Ohm. És most jön az érdekesség! A szekunder résznél szakadást mérek. Amire azt mondanám, hogy oké, megvan a hiba. De a mikró alacsony fokozaton (sőt max fokozaton is rövid időközönként) melegít. Mértem a trafónál, max fokozaton kb 10 másodpercenként megy a primer tekercsre a 230V-ot, ami csak 1-2 másodpercig tart, majd 10 másodpercig megint feszültség nélkül marad a primer tekercs. Minél kisebbre veszem a teljesítményt, annál hosszabb ideig kap feszültséget a primer.
Kérdem én, ha szakadt a szekunder tekercs (márpedig annak kell lennie ha szakadást mérek), akkor az hogyan lehetséges hogy mégis melegít?
Üdv.: nils
Sziasztok !
A Samsung WF-F862 mosógép panelje a táp. javítása után , az ajtót bezárja , de "dE" , hibát ír ki . A táp. -ban a 10uF/450V ELKO és a táp. IC került cserére . Az ELKO " pupos " volt .Az TNY266PN , táp. IC , zárlatba került . A javítás után az elektronika fölállt . De a tesztelés mosógépben , helyzetben , habár az ajtót bezárja ,( a kolléga a fogantyú meghúzásával próbálta kinyitni a mosógépet ) " dE " , " ajtó nyiva " hibát produkálja . Mivel ez a Samsung újabb verziója a WF-F862 típusból , a tanyán rajzot sem találok hozzá . A fönn lévő SM egy régebbi variációt dokumentál . Nagyon szépen kérem , hogy segítsetek ! A család már nagyon várja a megjavítását .Jelenleg mosodába viszik a szennyest . Kicsi gyerekük van , ezért sokat kell mosniuk . Nagyon szépen köszönöm minden véleményt . Üdv jano
Sziasztok!
Adott egy Samsung M182DN mikróhullámú sütő, ami működés közben csattant egy nagyot és utána már nem melegített. Szétszedtem és hamar meg is lett a hiba oka. A nagyfesz dióda lett zárlatos. Találtam a lomok között egy másik, igaz más típusú mikrót, amiből átraktam a diódát. Működött is tökéletesen néhány napig, aztán egy újabb csattanás kíséretével ismét elszállt a dióda. Tegnap vettem bele zsír újat, a legnagyobb teljesítményűt, amit lehetett kapni. Az érdekelne, hogy mi okozhatta ezt a hibát? Amit beletettem kisebb teljesítményű lehetett és azért szállt el, vagy kezd döglődni benne a magnetron és az okozza? A kondit mértem, nem zárlatos.