Érdekesség kikapcsolva is illetve bekapcsolva is a táblagépen nem akar megjelenni a kép csak szürke háttér miközben fut a gép. Tehát csak a kijelző nem megy a maga rendszer fut.
Rendeltem hozzá a kijelzőhöz kábelt és még rosszabb volt a helyzet. Valószínű rossz minőségű kábelt küldtek tehát nem az a baj. Gondoltam az akkumulátorra. Ugyanis mintha töltéskor nagyobb eséllyel kapcsolna be százalékos arányban.
Amikor nem akar bekapcsolni, akkor izzik a hátlapja a processzor körül vagy a memória körül.
Viszont ha bekapcsol, akkor nem melegszik és akkor akár napokig megy ha nem engedem hogy kikapcsoljon a kijelző.
Ezt egy Amoled órával tudtam elérni,
Ami nem engedi hogy kikapcsoljon a kijelző. Ugyanis egyetlen egy tizedmásodpercre kikapcsol a kijelző már nem kapcsol vissza. Ilyenkor folyamatosan nyomom a Power, Vol -, Vol+ gombot, addig míg jól el nem indul.azaz 50x is ujrainditom mire elkapja..
Évek óta ez van nem jobb, és nem rosszabb. Az akkumulátorra a tesztprogram azt írja hogy "jó."
Nyilván kora miatt nem tökéletes azért de nem feltételezem hogy az lenne a baj. De pár órát még így is bír.
Viszont mivel szépen működik, és hibamentesen működik a rendszer, meg akarom menteni.
Nagyon szívesen veszek hozzáértő szavakat..
Köszönöm szépen és mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok jó egészséget!
Sziasztok!
Vettem a fenti készüléket amihez USB C kábelt adnak.
Kérdésem az, hogy kapható -e USB és USB C adatkábelt kapni?
Az asztali gépemben nincs C -s csatlakozó.
Le szeretném menteni a telefonon lévő képeket.
Bluetooth -on keresztül próbáltam de nem tudom párosítás után sem átküldeni a képeket, de visszafelé működik az adatátvitel.
A telefonon a nem sikerült kapcsolódni felirat jelenik meg pedig az asztali gépen a fogadás be van kapcsolva. Nem tudom hogyan kell egy képet kijelölni és a Bluetooth -on keresztül átküldeni.
Köszönöm ha segítetek.
Üdv. Galibali
Köszönöm a segítségeket!
Üdv, Galibali
Sziasztok!
Egy kis segitsegre lenne szuksegem.
Kulfoldon vagyok,es egy Samsung SGH U-800 (Baseband telefon) fuggetleniteshez kernek informaciot,segitseget.
Minden cuccom,es felszerelesem otthon van,egy laptop es egy adatkabel all a rendelkezesemre.
Internet neha neha van a kozelemben.
Sziasztok!
Azzal kaptam a készüléket, hogy nem lehet bekapcsolni. Akku le volt merülve nagyon, meg ha jól sejtem, a töltő csatlakozóját újra kell forrasztanom, mert csak enyhe feszítésre tölt. El is indult, de Factory Mode-ban, és kínai menüsort látok.
Tudna valaki segíteni? Persze én is böngészem közben a netet.
Közben találtam egy videót, ami bemutatja:
https://www.youtube.com/watch?v=Tdc5SnSmx1I
A baj az, hogy nem reagál a volume UO/DWN gombokra, illetve ha nyomkodom a többit, akkor elkezd felfelé szaladni körbe-körbe a menü, így vélhetőleg be van ragadva, ezért lép induláskor a factory menübe. Szét kell szednem mindenképp.
Üdv: Jácint