Sziasztok!
Nevezett készülék bekapcsol és a logó után indítaná az androidot, de néhány másodperc után visszaáll készenlétre. Vélhetően "program" hiba miatt, viszont sehol nem találtam információt arról, miként lehetne ezt orvosolni. Gyanítom nem csak én futottam ebbe a hibába (jelenleg két ilyen tévé van nálam ugyanazon jelenséggel) így talán valaki tud tanácsot adni.
Köszönettel: Kiss Z.
Update: ezer meg egy óra böngészés után találtam USB frissítést ehhez a laphoz. Igaz más kijelzőt írnak, de rendben működik. Viszont Samsung táv kell hozzá, de ez legyen a legnagyobb baja. (azért még tesztelgetem, ha minden rendben, megosztom)
Üdv!
A fent említett készülék a szokásos " csíkok vannak a tetején " problémával került ide. Ami az ic cseréjével megoldódott, viszont próbajáratás alatt feltűnt az említett tekercsek melegedése. Inkább forró mindkettő, kézzel nem fogható. A vezetékek már megbarnultak rajta. Normális a dolog, vagy valami még döglődik benne ? Köszönöm a figyelmet !
Szép estét mindenkinek!
Nem tudom életre kelteni a címben említett TV-t. Először Plc001t hibrid Ic-re gyanakodtam de minek utána tojást lehet rajta sütni de most már nem azt megoldottam , meghámoztam és megértem az alkatrészeket benne , és arra kellet jutnom, hogy ez működik.
Fel is teszem a rajzot hozzá ha már vissza rajzoltam. Viszont nem tudom milyen SMD tranzisztor az az "ABX"
Hol lehet a gond? Kondikat nagyrészt már cseréltem. Csatoltam a képeket.
Köszönöm a segítségeket!
Üdv: Vrubenx
Sziasztok!
T-con panelt keresnék az UNIVERSUM FT-LCD8160 tipusú tv-hez.
Főpanelja: VESTEL 17MB18-5. A T-con panel száma:V201B1-C