You are here

Elektra Bregenz TKFS 7210 szárítógép pár másodpercet megy majd leáll [MEGOLDVA]

22 posts / 0 new
Last post
nilsmasterson
nilsmasterson picture

Sziasztok!
Küzdök egy ilyen gépezettel, Elektra Bregenz márka, de megtalálható ugyanez a gép BEKO DC 7130 néven is.
Hibásan vásároltam, a dobot hajtó szíj volt szakadt. Meg is rendeltem hozzá az új szíjat. Már ennek a felhelyezése is egy horror volt, a nagyon okos tervező szíjfeszítő szerkezet nélkülire tervezte a hajtást. Végül sikerült feltenni, de az örömöm nem tartott sokáig. A gép megy 3-4 másodpercet majd leáll. Ez minden programon így van, még az időzített programokon is, ahol a páramérő részt nem figyeli.
https://youtu.be/Mk446xwuJE8

Egyébként a páramérő részt átnéztem, jónak tűnik. Próbáltam nedves ruhával is.
Egyedül a hideglevegős átszellőztetéses programon nem áll meg, ilyenkor nincs szükség fűtésre.
Amit eddig néztem:
- a fűtőbetét jó
- hőkioldó a fűtőbetét mellett jó
- panelen látható hiba nincs, a fűtés reléje kiforrasztva tesztelve
- a fűtőbetét mellett és elől a dob szájánál van 1-1 NTC, ELTH Type 279 T175, ha az ajtónál lévőről lehúzom a csatlakozót, akkor a gép megy, de nem fűt.
A műhelyben kb 15 Celsius foknál mindkettő 28-30 kOhm közötti. A lakásban 23 foknál 16 kOhm. Hőlégfúvóval 100 fokra hevítve 360-400 Ohm.
A neten ezt találtam róla:
bei 25 C° = 5.000 Ohm, bei 60 C° = 1.246 Ohm,
bei 90 C° = 460 Ohm, bei 100 C° = 341 Ohm,
bei 120 C° = 196 Ohm, bei 140 C° = 118 Ohm

Nincs más ötletem, vagy az NTC-k rosszak vagy panelos lesz. Esetleg valaki találkozott hasonló hibával? Mit nézzek még meg?
Előre is köszi!
Üdv.: nils

megoldás: D25 és D26 jelű dióda csere, egyik zárlatos, másik szakadt volt

Comments
lechndo
lechndo picture

Google translate (original text below):
Helló srácok,

a szomszéd megkért szüksége segítségre a törött szárítógépet és elküldte nekem a mellékelt képeken. Mint látható, az IC feliratú U1 határozottan meghalt, és az elektrolit kondenzátor nem néz ki jól sem.
Lesz egy részletesebb meg az áramkört, amikor én vissza dolgozni.

Kerestem a neten egy darabig, de nem találtam hasznos információt, kivéve a webhelyen. Szóval remélem, az egyik tud nekem segíteni.

Most a kérdés:
Milyen típusú IC U1? Az első becslés volt kapcsolóüzemű szabályozó, mert a tekercs mellette. Igazam van?

Lehet az egyik tudná mondani, milyen címkét IC mondja, hogy tudok keresni egy pótalkatrész. Egy jobb olvasható képet U1 is hasznos lehet.

Előre is köszönöm a segítséget.

Üdvözlettel Ausztriából,
Dominik


Hello Guys,

my neighbor asked me for help with his broken tumble dryer and sent me the attached pictures. As you can see the IC labeled U1 is definitely dead and the electrolytic capacitor does not looks good either.
I will have a more detailed look on the circuitry when I am back at work.

I was searching the net for a while but did not find useful information except your site. So I hope one of you can help me.

Now my questions:
What type of IC is U1? My first guess was a switching regulator because of the coil next to it. Am I right?

Could one of you tell me what label on IC says so that I can look for a replacement part. A better readable picture of U1 would also be helpful.

Thank you in advance for your help.

Kind regards from Austria,
Dominik

0

kisandras79
kisandras79 picture
*

Hi !

Maybe LNK 306PN ?

Best Regards..

0

lechndo
lechndo picture

Hi,

thanks for the quick response.
LNK 306PN looks really good.

How did you get that idea?
Is it just a guess? How certain are you?
Is this a standard part for circuits in such devices?

Best regards,
Dominik

0

kisandras79
kisandras79 picture
*

Hi!

It was just an idea.
But try this if you can help solve your problem.

Best Regards.

0

lechndo
lechndo picture

Hi,

than you for your help.
I had a look on the ICs datasheet and it seems that you are absolutely right.
The technical specification exactly meets my expectations.

As I said in my 1st post I will have a deeper look on the circuit next week to see if other parts are also damaged.
Then I will try to get a replacement part for the LNK306PN and replace it... and then we will see...

I will keep you informed.

Thank you very much for your help.

Best wishes from Salzburg,
Dominik

0

Kari
Kari picture
*****

Hallo Dominik,
Du solltest nicht nur die Elkos um der Switcher auf ESR/Leckstrom checken(or besser-tauschen auf +105C-Typ) sondern auch die Diode and Leistungswiderstand...
Lg, Kari

0

lechndo
lechndo picture

Hi Kari,

thank you for this hint, that was exactly what I planned to do tomorrow. :oke:
I fear that some other parts have also been burnt through.

Best regards...

0

Jaca
Jaca picture
****

Hi!

The 7 legs of IC often LNK series IC. It use many of washing machines and dishwashers.
What is the type of Your machine?

Üdv: Jácint

0

lechndo
lechndo picture

Hi,

it was precisely the 7 pins that confused my colleges and me because none of us has seen such an IC before.

The machine type is exactly that from the title...
Elektra Bregenz TKFS 7210

Best regards
Dominkik

File csatolás: 

0

hardtechno89
hardtechno89 picture

Sziasztok!

Segítségeteket szeretném kérni. Ezen a panelon az R4 ellenállás milyen értékű?

Válaszokat előre is köszönöm.

File csatolás: 

0

city217
city217 picture

Szia.
Ha a vége arany akkor 39ohm, ha ezüst akkor 3.9ohm
Hiába javítottam a képen nem tudtam dönteni. :)
Üdv.

0

nilsmasterson
nilsmasterson picture

Szia!
Feljebb ott a SM linkje. Abban is van róla egy fotó, aszerint egyértelműen arany.
nils

0

hardtechno89
hardtechno89 picture

Nekem szét volt égve ez az ellenállás csak az értékben nem voltam biztos. Köszönöm a válaszokat.

0

nilsmasterson
nilsmasterson picture

Sziasztok!
Meglett a hiba, a fűtésrelé vezérlő körében a D25 és D26 jelű diódák voltak rosszak, egyik szakadt másik zárlatos. A zárlatos húzta le a tápot. Csere után szépen fűt a szerkezet :-)
atka148 javaslatára megnéztem az elkókat is, azok rendben voltak.
Köszönöm a segítséget!
Üdv.: nils

File csatolás: 

0

atka148
atka148 picture

Hali!
Gratulálok, azok a kis diódák már sok bosszúságot okoztak nekem is. :D
Üdv!

0

nilsmasterson
nilsmasterson picture

Szia!
Köszönöm! ;-)
Érdekes, hogy az egyik drót lett, a másik meg szakadt. Jó lenne megtudni mitől mentek tönkre. A relére gyanakszom, a ki-be kapcsolgatások biztos okoznak némi tranzienst.
nils

0

nilsmasterson
nilsmasterson picture

Sziasztok!
Közben sikerült találnom szerviz leírást, igaz nem pont erről a gépről, hanem egy BEKO DCU8230-ról. De ugyanaz a panel van ebben is. Feltöltöttem az oldalra:
http://elektrotanya.com/BEKO_dcu8230_SM.pdf/download.html

A leírás szerint van teszt üzemmódja, ma vallatom egy kicsit, hátha elárulja mi a baja. Egyébként az NTC-k valószínű jók lesznek, a fűtőbetét melletti 25 fokon 19.5 kOhm, az ajtónál lévő pedig 12 kOhm.
Üdv.: nils

0

atka148
atka148 picture

Üdv!
Nézd meg a panelon az elektrolit kondikat. Lehet hogy kiszáradtak, és amikor be kellene húzni a relének leesik a feszültség. Indesitnél ez egy tipikus hiba.
Üdv!

0

nilsmasterson
nilsmasterson picture

Szia!
Köszönöm szépen a tippet, megnézem.
A teszt üzemmód nem működik sajnos, azzal nem jutottam előrébb.
Üdv.: nils

0

swad
swad picture

Hali!
Fűtőbetét testzárlatra jó?
Az a gyanúm,hogy a fűtéskor valami "meghúzza" a tápot ...

Jó hír,hogy meg lett a hiba oka, a kérdés már csak annyi, hogy vajon a d25,d26 mitől ment át drótba?

0

nilsmasterson
nilsmasterson picture

A gyanúd helyesnek bizonyult, valóban "meghúzta" valami a tápot. Először a fűtőbetétet néztem meg, ahogy javasoltad, de ott minden rendben volt. Ezután kezdtem el a panelt jobban szemügyre venni. A reléket még korábban kiforrasztottam, úgy jó volt mindkettő. Most megmértem a helyén is őket, így már zárlatos volt az egyik.
Hogy mitől esett ki a játékból az a két dióda, az egyelőre rejtély.
nils

0

Sponsored links