You are here

LG 10264NP mosógép motorja nem mműködik

17 posts / 0 new
Last post
nyaki
nyaki picture

Üdv!

A fent nevezett gép nem hajlandó se mosásnál, se centrifugázásnál elindítani a motort. ...azaz mégis.
Ha hideg állapotban a centrizésre állítom, akkor 1 másodperc eltéréssel, de 2 félfordulatra lassan beindítja a motort, majd végleg megáll.
Mosásnál a Main PWB-on hallani lehet a motorrelé kattanását és a triakkal soros tekercs jellegzetes, erősödő zizegését, miközben a kijelző némi fényt veszít, majd kb. 5 másodperc elteltével a relé ismételt kattanással kikapcsol és a kijelző újra normál fényű és ez a folyamat ismétlődik a forgásirány váltásánál egészen addig, amíg ki nem kapcsolom. Ebből kiindulva tudható, hogy a motorba befolyik az áram és nem is kicsi.
Sikerült a Main PWB-ot kiszabadítanom a gumis trutymóból és kicseréltem az 1μF-os kondit, mert kapacitásszegény volt, a többi elem jónak mutatkozott, de board-ot bekötve sajnos mit sem változott a helyzet.
A motort kézzel forgatva, akadálymentesen forog. A kijelző hibakódot nem közöl.
A tanyán fellelhető bekötési rajz alapján látom, hogy a motorba van építve tacho generátor is, amit ellenőrizni még nem állt módomban, ezért nem értem, hogy a vezérlő miért nem érzékeli a motor állását és ír ki valamilyen hibakódot. A T/P jelzésű kapcsoló milyen célt szolgál? ...talán valami beépített hővédelem?
Részletes kapcsolási rajzot valaki tudna nekem prezentálni?
Mivel a Main PWB-on műszerrel mérve hibát nem találtam és a Display PCB is megfelelően(?) működik, én a rotor zárlatára gondolok. ...vagy netán a Greatz szórakozik velem?
Várnám szíves véleményeteket a témával kapcsolatban.
Köszi

Comments
nyaki
nyaki picture

A motor rotorjáról hogyan lehet levenni a szíjtárcsát?
Ha már szétkaptam, szeretném kicserélni a csapágyakat is. A hátsóval semmi gond, de az első problémásnak tűnik, mert satuba fogva sem tudom megmozdítani a szíjtárcsát.

Legyen jó napod!
„Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!”

0

sasa11
sasa11 picture
*

Szia nyaki !
Szénkefe ?
sasa11

0

nyaki
nyaki picture

Hali!
Úgy tűnik, hogy a tacho tekercs és a forgórész túlélte, de a szénkefe nem, mert koppra elkopott és nem ér hozzá a kollektorokhoz az egyik, tehát kellene bele 2 új kefe. Welling típusú a motor.
Honnan lehetne bele szerezni? Mivel a szénkefetartó frankón szétszedhető, így csupán maga kefe is jó lenne.

Legyen jó napod!
„Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!”

0

sasa11
sasa11 picture
*

Szia nyaki !
Látom szét kaptad a kefetartót !
Az új szénkefék behelyezésénél figyelj oda mert fordítva is be tudod
tenni és akkor nem fekszik fel a forgórészre !
Sikeres javítást !
sasa11

0

nyaki
nyaki picture

Üdv!
Már láttam szétszedéskor, hogy szögben áll a kefe és okkal. Helyben sikerült vennem bele újat, potom 500.-/db áron.
A csapágycserét szerszám híján, más oldotta meg. jelentem a teljes "műtét" sikeresnek bizonyult, így most már minden fasza és normálisan működik a mosógép.

Legyen jó napod!
„Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!”

0

sasa11
sasa11 picture
*

Szia nyaki !
Ügyes vagy !
Minél ritkábban keljen ilyen műtétet csinálnod!
sasa11

0

nyaki
nyaki picture

Hali!
Úgy legyen!
Köszi

Legyen jó napod!
„Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!”

0

feci
feci picture

Szia.
Bármelyik háztartási gépes alkatrészboltban beszerezhető. Szinte bjztos, hogy még a méretét is tudja az eladó de azért nem árt még az elkopottat lemérni.
http://heilmann.hu/spl/608465/Szenkefek

0

nyaki
nyaki picture

Üdv!
Találtam náluk megfelelőt, de hogyan lehetne rögzíteni a sodratot a tartóban? Ahogy látom, a gyári talán keményforrasztással van rögzítve, amit sajnos itthon nem tudok megoldani.

Legyen jó napod!
„Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!”

0

kisandras79
kisandras79 picture
*

Szia !

A ponhegesztés helyét megtisztítod és odaforrasztod...

Üdv:András.

0

nyaki
nyaki picture

Üdv!
Van itthon gázforrasztóm is és remélem, hogy tartósra sikeredik. Sajnos porszívónál jártam már úgy, hogy elengedett, pedig igyekeztem jól megoldani. ...lehet user hiba volt.
Köszi

Legyen jó napod!
„Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!”

0

vadmalacka
vadmalacka picture
*

Hi!
Van egy LG motorom, kicsit csapágyas. Ha érdekel belőle a szénkefe, keress magánban.

0

nyaki
nyaki picture

Hali!
Evidenciában tartom.
Köszi

Legyen jó napod!
„Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!”

0

nyaki
nyaki picture

Üdv!
Ez egy jó kérdés. Sajnos még nem tudom a motort kiszerelni, de nyilván lehetséges.

Legyen jó napod!
„Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!”

0

varga jano
varga jano picture
*****

Szia !
Gondolom , hogy a motorrelé , a csatlakozó, ...lábak nincsenek kiolvadva , nem kh-ak ? Üdv jano

0

nyaki
nyaki picture

Üdv!
Minden patyolat a panelon.

Legyen jó napod!
„Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!”

0

Sponsored links