You are here

Meglévő 12V-os akkutöltőhöz feszültségkorlátozó áramkört készítettem.

4 posts / 0 new
Last post
Pista47
Pista47 picture

Szevasztok!
Ezek nagyon egyszerű, primitív áramkörök, de végig vannak mérve még tárolós szkóppal is, és működnek. Például érdekes az R1 22R-en mérhető jel, ebből derülhet ki, hogy az MCR100-8 bírja-e tartósan a gyűrődést.
Csak azért adom közre, hogy hátha valakinek kedve támadna, után építeni a meglévő töltőjéhez.
A barátom akart tölteni 12V, 12AH-s kerékpár akkut a TESCO-s töltőjével, amit eddig nem ismertem: Töltő_elöl.jpg; Töltő_hátul.jpg; Töltő_belül.jpg.
Feltettem az akkut tölteni, és a feltöltődés után ment fel a feszültség 15-16V-ra, a töltő kibontása után jöttem rá, hogy nincs feszültség korlátozás, és az áramkorlátozást a trafó méretével, és méretezésével oldották meg.
A 16V-ig felmenő töltési feszültséggel egy zselés akkut hamar tönkre lehet tenni, emiatt 3 különböző áramkört készítettem hozzá próbára, az alábbi szempontok szerint.
-A meglévő töltőnek a kiegészítéséről van szó, nem új akkutöltő készítéséről.
-Lehetőleg a legegyszerűbb, és olcsóbb legyen.
-Lehetőleg pontos legyen, és az idő múlásával is tartsa meg a pontosságát.
Kerestem egy tirisztor párost, amit éppen találtam, ahhoz készítettem egy próbapanelen különböző áramköröket.
Az áramkörök a bemeneteikre a töltőből eredetileg kijövő kétoldalasan egyenirányított pufferezetlen feszültséget kapják.
Az ellenállás osztók felső tagjait értelemszerűen módosítani kell a pontos kapcsolási érték elérése érdekében.
Először egy olyan áramkör lett, ami hasonlít egy régi rádiótechnikában megjelent megoldáshoz, csak a rádiótechnikában másképpen, tranzisztorokkal volt megoldva a tirisztor vezérlése, az akku feszültségét a feltöltött 14.4V-on tartja: Értéken_tart_rajz.JPG.
A második próbálkozásra olyan megoldást kerestem, ami az akku feltöltődése után lekapcsol, és lekapcsolva is marad: Lekapcsol_rajz.JPG.
Ehhez az áramkörhöz terveztem egy egyszerű huzalvezetési tervet is egy furatos próbanyákra. A rendes NYÁK készítése egy jó ideje nem akar sikerülni sem fotó eljárással, sem vasalással, majd rá kell jönnöm, hogy miért nem akar összejönni, pedig régen egészen tűrhető NYÁK-okat készítettem.
Végül is nem ezt a második megoldást készítettem el.
Harmadik nekifutásra kerestem olyan megoldást, ami átkapcsolható: Átkapcsolható_rajz_együtt.JPG. Az S1 kapcsoló zárt állásában a feltöltődés után lekapcsol, és lekapcsolva is marad, nyitott állásában fenntartja a 14.4V-ot.
Ehhez készítettem egy panelt, a panelhez először egy hozzávaló részletrajzot, mert a KU202N egy külön hűtőlemezen van, bár a próbakor nemigen melegedett.
Ez a rajz: Átkapcsolható_rajz_panelhez.JPG, és a hozzá készített huzalvezetési terv szintén furatos próbanyákra: Átkapcsolható_panel_felül.jpg.
Végül is az összerakásnál derült csak ki, hogy a C2 1000uF 25V-os elkó éppen hozzáért a trafóhoz, úgy, hogy azt le kellett cserélnem egy új elkóra, amit hosszabb lábakkal még el tudtam fektetni a panelen.
Ez a panel sokkal kisebb is lehetett volna, ha normális NYÁK-ként készült volna el, de így is biztonsággal elfért a töltő saját dobozában.
Van egy kérésem is.
Ha valaki azzal akar előállni, hogy az interneten ilyen, meg olyan egyszerű szuper akkutöltőket talált, azt tisztelettel megkérem, hogy először építse meg, mérje végig, mint ahogy én is végig mértem, és szakszerűen indokolja meg, hogy az általam fent felsorolt szempontok közül melyiknél jobb, vagy pontosabb, vagy egyszerűbb, végül is ezek az egyszerű áramkörök sajátok, nem más munkája után koppintott valamik.

Comments
Inhouse
Inhouse picture

Szia!

Régebben ezeknek a töltőknek (nem ennek a Tescosnak, de hasonló egyszerű kivitelűeknek) úgy volt tekerve a trafójuk, hogy amikor a feltöltődés végén már alig folyt áram, a feszültség ilyenkor sem ment 14,4V fölé. Jó kis konstrukció volt, egyszerű. Azóta nem így van, sajnos simán, ahogy írtad 16V, vagy akár feljebb is megy a feszültség, az akku pezseg, az ólommassza meg sérül, nem lehet rajta hagyni. Sok helyen tévesen a LED-es árammérősre pl. ráírják, hogy fordított polaritás és túltöltés elleni védelem. De nincs benne ilyen, a biztosíték helyett egy öngyógyuló biztosíték van benne. Persze ez valószínűleg kiold a fordított rákötésnél, és túláramnál, de túltöltéstől nem véd. Abból az elektronikából, amit a LED-ekre szántak kijönne egy automatika.
Viszont szerintem nem szerencsés a feltöltött akkut 14,4V-on tartani, olyan 13,2-13,6V körüli az elfogadott érték, miután elérte pl. a biztonságos 14,4V-ot.

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia Inhouse!

Ez a töltő arra jó, hogy időnként ebben a nagy hidegben ráakaszd az akkut, tehát nem 25 órás (állandó) üzemre van. Akkor pedig tökéletes, ha úgy viselkedik, ahogy a generátor, az is feltölti , majd 14,4-en tartja, míg megy az autó. Az én töltőm abból áll, hogy egy áteresztőtranzisztor 14,3V-ra beállítva, 2A-es áramkorláttal.

Üdv: Jácint

0

Pista47
Pista47 picture

Szia!
Nekem is van ehhez hasonlítható töltőm, igaz, az lánykorában 12V-os, kis mértékben trimmerrel állítható feszültségű tápegység volt. ua723 van benne, tranzisztorok, meg szelep tranzisztor, és az áram korlátját fél amperre állítottam be.
Állandóan ott van az autó mellett, naponta szoktam az akkura rákapcsolni egy-egy órára, mert az autót csak akkor használom, amikor muszáj, ismeretes a takaró mérete, ahhoz kell igazítani a nyújtózkodás mértékét.

0