Sziasztok!
A címbeli mosógéppel akadt egy kis problémám.
Ismerősök hozták azzal, hogy ki volt téve egy műszaki bolt elé az utcára, nem tudják mi a baja, de jó állapotban van és meg kéne nézni, hogy javítható-e.
Mint kiderült, az NTC hiányzott belőle.
Ezt pótoltam.
Ezután a 15-ös centrifuga programmal próbáltam üresen.
Azt csinálja, hogy csak forgatja a dobot mindkét irányba, majd centrifugairányban forgatja egy ideig folyamatosan, de nem sokkal gyorsabban mint a mosási fordulat, majd leáll és kezdi előlről.
Jó pár percig csinálja ezt, majd villogtatja felváltva az előmosás és főmosás ledeket.
A próbát levett szíjjal, illetve egy másik kívűlről rádugott Fagor motorral is többször végrehajtottam.
Az eredmény sajnos ugyanaz.
A típus szervizkönyvében levő hibakód értelmező táblázat szerint, ez F3-as kód, ami kiegyensúlyozatlanságot jelent.
Van két másik panelom is, egy 2F-209-es, ami az eredeti panel 900-as centrifugájú változata és ugyanúgy van ledes indításkésleltetője, valamint egy FE207-es, ami 700-as centrifugájú és nincs indítás késleltetője.
A két utóbbi panel viszont nem indítja el a motort és ennek megfelelően az F9-es hibát dobják.
Nekem persze az eredeti panel hibájával kapcsolatban kellene segítség.
Ha valaki találkozott már Fagornál ezzel a hibával, kérem ne tartsa magában a megoldást.
Azért én is tovább vizsgálódom és jelzem ha valamire jutottam.
Köszönöm mindenki értékes segítségét.
Üdv: Ladakölyök
Sziasztok!
Hívott anyám, hogy a hűtője nem hűt. Meglestem, kompresszor megy, de hideg nincs :( Gázhiányos.
Szétdöntöttem az egészet, egy gyanús helyet találtam. Itt szivároghat? A gépben R600a van, helyesebben volt. Hűtőzni nem szoktam, csak elektronika hibással, de tanulásnak jó volna ez is :) (ha még egyenlőre nem is tudom, hol kapok gázt papír nélkül...
Amikor lebontottam a burkolatot, ez a kötés egy vastag ragasztó kupaccal volt betekerve, és ez az egy rész volt golflabda méretben jeges, sehol máshol még hideg sem volt benne. A kötésnél zöld kristályos trutyi volt...
Sziasztok
A fent említett mosogató gépről van szó a fenti hibával.
Electrolux 0064-0007 B tipusú vezérlő panel van benne. A vízszint mérő mérve jó.
Kérlek segítsetek, mert én a TV-s szakmában vagyok otthon.
A segítségeteket előre is köszönöm!
Üdv.
Frédi.
Sziasztok!
A címben említett sütővel van probléma.
Az alsó fűtőszál elégett. Rendeltünk bele másikat. Viszont mikor lebontottam a lemez burkolatot róla, akkor szembesültem a problámával hogy a szigetelésben tanyát vertek az egerek , mocskos munkát végeztek, darabokban az egész.Szeretném cserélni ezt a gyapotos szigetelést, ráadásul valami alumínium fólia is van rajta. Néztem neten de igen drágák a gyári szigetelések( közel 20eFt). Lehet-e ezeket valami mással pótolni, van-e valami álltalános anyag amit méretre vághatnék?
Ti mivel oldanátok meg?