You are here

Szerviz KFT szakembert keres felvételre

70 posts / 0 new
Last post
mosomedve
mosomedve picture

Tisztelt Tanya Tagok!
A Szerviz KFT felvételre keres hosszabb időre elektronikában és javításban jártas műszerészt, technikust, mérnököt. Első sorban LCD, plazma televíziók és kis média szerverek javításáról lenne szó, főleg LG és Philips készülékekről. Egyéni vállalkozás, kata-s besorolás számlaadási képesség mindenképpen szükséges. Angol nyelv technikai szintű ismerete (szerviz manuálok, bulletinek olvasása) szükséges csak. Teljesítmény bérezés, az elvégzett munka alapján kerül a bér megállapításra. A munkahely a XX-ik kerületben lenne. Érdeklődni lehet: Zsellér Ágostonnál. 06-302-803-671 mobil elérhetőség.

Itt a vége! A vita eldurvult, értelmes érvek már nincsenek.

Comments
dongo
dongo picture

Ha jó látom, már a cím félrevezető, mivel nincs szó sem állásról, sem alkalmazott felvételéről("Nem alkalmazotti állásról szól, arra nem is keresünk embereket!") Cégek egymás közötti ügyeskedése viszont nem munkaajánlat. Jó lenne már egy kicsit korrektnek lenni, vagy legalább a látszatra adni. Szerintem törölni kellene az egész topicot, a cég pedig lehetőleg máshol hajkurássza a maga hülyéit. Volt szerencsém hasonló "foglalkoztatókhoz" és nincs bennük semmi köszönet... Az ilyen jellegű "álláshirdetéseket" pedig jövőben indoklás nélkül törölni kellene. Bezzeg ha egy szerencsétlen fórumozó egy betűt elír a címben, akkor egyből jön a károgás, hogy le lesz tiltva ha mielőbb nem javítja ki.

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

Nem a topikot kellene bezárni, hanem a sok rosszindulatú embert.

Üdv: Jácint

0

DINO54
DINO54 picture

Szia !
Aztán mi bajod van már megint az emberekkel?
Pedig a liblinged mostanában sűrűn számolgat tízig hogy ne szóljon be többek között néked.
Megint azokat véded akiket nem kellene ráadásul ők magasról tesznek a fejedre.
Ennek az ipsének a hírdetésére már kb. az ötödik hozzászólásban elmondtam hogy mi is az újság. Senki nem cáfolta meg, ő sem. Úgy hogy nem kellene nagyon kiállni mellette! Vannak erre érdemesebbek is.

Üdv. Laci
.
P.s. Nem vagyok kíváncsi a válaszodra!

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Rosszindulat? Dehogy. Amilyen az aggyonisten, olyan lösz a fogaggyisten is! A válaszok az ajánlathoz méltóak.

0

agressiv
agressiv picture
*

"Megint azokat véded akiket nem kellene ráadásul ők magasról tesznek a fejedre.
Ennek az ipsének a hírdetésére már kb. az ötödik hozzászólásban elmondtam hogy mi is az újság."

Akkor vedd már észre a multibarom kolegáddal együtt, hogy magasról le van szarva a véleményetek. :)

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Maradjon csak a topic! A linkjét meg máris be lehet küldeni az illetékeseknek, éppen most kezdődik a razzia:

http://hvg.hu/kkv/20170126_Ellenoroket_kuld_a_kormany_hogy_betartjake_a_...

0

Jaca
Jaca picture
****

Sziasztok!

Csak átfutottam a kommenteket. :(
Egy jól átgondolt munkaszerződésen múlik az egész, hogy ki és miért felel. Alkalmazottat tartani többe kerül, mint egy vállalkozót megfizetni.

Üdv: Jácint

0

formasu
formasu picture
*

Szia Jaca!
Van egy munka /azt nem tudom, hogy "csemegézve lenne-e"?/ tegyük fel, hogy nincs csemegézve, tehát a könnyű, és a komplikált is benne, ez 6000 Ft. Ki számlázná ezt le? A vállalkozó a kapott 3000 Ft-ot ebből, vagy a 6000 Ft-ot? A kapott 3000 Ft-ból ki vállalja a garanciát, esetleg a helyszíni garanciát? Személy szerint soknak tartom az 50% elvonást, ill. az 50%-os tiszta majdnem "ingyen" keresetet rajta, alig munkával! Vegyen fel embert, egyezzen meg a bérezésében, és fizesse a járulékokat is utána.
Ez csak az én véleményem.
Üdv: formasu

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

Eszembe jutott a tökfőzelék. Azt se tudtam, milyen íze van, de rámondtam, hogy nem szeretem.

Üdv: Jácint

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Hogy képzeled? Naná, hogy ki lenne csemegézve belőle a könnyű munka, és csak a szopatósokat nyerné meg a szerencsés jelentkező, féláron. :-)

0

zselleragoston
zselleragoston picture

Tisztelt Tanyatagok.

Bocsánatot kell kérnem a kezdeti bejegyzés miatt.
Kelemen Laci kollégám rosszul írta, ami nem volt szándékos és megtéveszteni sem akart senkit.

Valóban a KATA vállalkozói forma nem megfelelő erre a célra.
Megfelelő lehet a KFT, az egyéni vállalkozó és a BT is.

Másik észrevételem, a feltett álláshirdetéssel és válaszként érkező kommentekkel kapcsolatban.
Laci kollégám a hirdetést azért adta fel, mert egy tartós és eddig mindenki (munkavállaló / munkaadó) számára működőképes munkaviszony
betöltéséhez keresünk kollégát. 25 éve működő cég vagyunk, remélhetőleg sokan ismertek is minket.
Nem érzem azt, hogy egy kizsákmányoló, egyoldalú pozíciónak a lehetősége került volna fel,
kérlek Benneteket a támadó jellegű megjegyzéseket / kommenteket kerüljétek.
Laci és én is tiszteletben tartjuk, ha valakinek ez nem megfelelő.

Köszönöm mindenkinek az észrevételeit, tisztelettel:
Zsellér Ágoston
+36 30 280 3671

0

megujulo
megujulo picture

Kedves Kollégák!

viszont ez magáért beszél! És nem az én gondolatom, hanem tény és állítás!

"
Bocsánatot kell kérnem a kezdeti bejegyzés miatt
Valóban a KATA vállalkozói forma nem megfelelő
Megfelelő lehet a KFT, az egyéni vállalkozó és a BT
Másik észrevételem
a hirdetést azért adta fel, mert egy tartós
és eddig mindenki (munkavállaló / munkaadó) számára működőképes munkaviszony
betöltéséhez keresünk kollégát

Tehát gyere ide dolgozni de magad fizesd a járulékaidat, és vállald munkád után a felelősséget, következményeket, mi pedig biztosítjuk a lehetőséget, hogy szakmai tudásod számunkra kamatozzon mindenféle elkötelezettségek nélkül!
Nos ez mindenféle bizonyítás nélkül is egyértelműen burkolt járulékteher áthárítás!

A szerviz kft-nek leírható költség tisztán járulék teher fizetés nélkül
a vállalkozónak pedig a teljesítés alapján a felelősség is át van hárítva +fizet minden járulékot!

JA igen! HA kft. vagy BT vagy egyéni vállalkozó vagy akkor teljesítési igazolás az alapja a fizetésnek!
Viszont akkor nem munkabér vagy állásról beszélünk.

És eljutottunk ebben az esetben egy igen kényes dologhoz!

A hirdető biztosítja a munka elvégzéshez szükséges környezetet
az alapanyagokat
a szerszámokat
ez hatalmas összegbe kerül mint tudjuk
JA és ezt természetesen neked is kiszámlázhatja (ná) hisz nem inggyé adják az alvállalkozónak a szerszámokat a elektromos áramot, közben fűtenek rád, a mérőműszerek használódnak, elromlanak stb.

Tehát amit kapsz szép összeget és vissza számlázzuk belőle a költségeket akkor marad 2-3 ezer Ft
A kft felállásában ez teljesen reális!

tehát te semmit nem teszel bele csak a seggedet és idődet akkor meg mit akarsz kérdik ők?!

A szakmai tudásunk ahhoz kell hogy a feladatot képes legyél végrehajtani nekik, számukra annak nincs valós piaci értéke!

Hisz fogyasztói társadalomban élünk, ahol cél a tervezetten való időarányos elavulás!!

Gyerekek ez az én magánvéleményem!

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

No hát itt van a kutya eltemetve. Azon kívül, hogy jogellenes, még egyenlőtlen is az ajánlat, ez így tartós
és eddig mindenki (munkavállaló / munkaadó) számára működőképes együttműködésnek nem lehet az alapja, ugyanis a munkavállaló számára nem előnyös. Ez csak a munkaadó számára előnyös, a munkavállaló számára csak hátrányai vannak a konstrukciónak. Lehet, hogy akad majd, aki kínjában bevállalja, de az biztos, hogy az is az első adandó alkalommal, az első jobb ajánlatra kimenekül majd belőle. Tartós megoldás ilyen egyoldalúan diktált feltételekkel nem fog születni, az tuti.

0

csakyt
csakyt picture

Szia
Nem támadó jellegűen lép fel itt senki a hozzászólással, hanem csak egyszerűen megírjuk a véleményünket aminek nagyon nagyon sok az alapja. A fenti munka akár milyen rosszul esik, egy kényszer vállalkozói forma. De tényleg arra vagyok és gondolom sokan arra vagyunk kíváncsiak, hogy miként képzeli ez a cég azt, hogy egy magáncég majd azért az összegért dolgozik, amit a megrendelő kitalál? Komolyan kérdezem. Amikor te elmész egy autószerelőhöz, te fogod neki megmondani, mennyiért dolgozzon neked? Tudod, az a felháborító és sokan ezért szólnak így vissza, mert nem igazán akarják azt tűrni, hogy egy cég, hülyének nézze a másik felet. Ha egy cég dolgoztatni akar, akkor jelentse be a dolgozóját, fizesse a járulékokat amiket kell. Ha meg erre nem hajlandó, akkor ne sértődjön meg azon, hogy valaki visszaszól neki, nekik.

Tibi

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Na ez az. Ha alkalmazottat akar, jelentsen be, fizetett szabadsággal meg mindennel, ahogy a törvényben áll. Ha nem tudja kigazdálkodni a Philips által fizetett munkadíjból, akkor meg nézzen szembe a ténnyel, hogy neki nem a tőkés munkaadó, hanem maximum a tisztességes kisiparos szerepe jutott, markolja meg a csavarhúzót, és szerelje meg a tévéket maga. És akkor mind az övé lehet a pénz.
Vagy ott a C variáció: alapítson szövetkezetet, és osztozzanak meg egyenlő arányban a munkatársaival a profiton. Az persze nem tetszik. Hát nekem meg az nem tetszik, hogy a fele pénzemet leadjam a semmiért, úgyhogy marad a status quo. :-p

0

dongo
dongo picture

Még egy órás is elkéri a 15-20-ezrét egy épkézláb óra karbantartásáért, vagy az autószerelők is a súlyos pénzeket. Úgy látszik, ez a cuki kis(rém egyszerű) elektronikai szakma nem képes valahogy révbe érni, ha még mindig a 3-ezer Ft-okon megy a cicaharc. Én biztosan írnék a Philips-nek, az LG-nek és a többieknek, hogy nyugodtan kapcsolják csak be a daráló gépeket a garban bedöglött xaraikhoz, mert 6e Ft-ért még a hálózati csatlakozót sem volnék hajlandó levágni. Bezzeg ha egy panel kellene az ipari hulladékaikba, akkor egyből kiderül, tudnak ám szép, kerek számokat mondani. Erre szokta egy jó ismerősöm anno mondani és közben mutatni, hogy "Ezt beléjük hat araszt, va....ukba baka..szt!". Azért még szerencse, hogy a hazai műszerész szektor sikeresen átállt a fényevésre...

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Nota bene: garanciában nem alkatrész szintű javításról van szó, hanem panelcserélgetésről.
De tény, hogy nagyon súlyos disszonancia van az LG alkatrészárai meg a szerződött partnerszervizeinek kifizetetett munkadíjai között. És úgy látszik, a Philipsnél is ez a helyzet.
Hát aki vállalta, csak csinálja, ha meg nincs rá kapacitása, akkor ne vállalja. Vagy alapítson rá egy szövetkezetet... de olyat nem játszunk, hogy az amúgy is szűkmarkú munkadíjnak ő még lecsípi a felét "mert a kft-t fönt kell tartani". Hát felőlem ugyan nyugodtan bezárhassa a kft-jét, én azért nem adom le a fele béremet, hogy neki kft-je legyen. "Ezt beléjük hat araszt, va....ukba baka..szt!"

0

csakyt
csakyt picture

Szia
Bocsánat, hogy beleszólok. Ez nem kényszer vállalkozói forma? Egy olyan szaki akinek vállalkozása van egy ilyen szakmára, az miért dolgozzon úgy, hogy majd a megrendelő mondja meg neki, hogy egy bizonyos terméket mennyiért javít meg. Valahogy ezt nem értem. Segíts megtudni, hogy ha nem alkalmazzák mint munkaerőt, hanem neki kell a számlát adni felétek, akkor miért ti szabjátok az árakat?
Tibi

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Monnyuk a multiknál nem úgy van az... ottan időnormában kell javítani, azt felszorozzák az általuk kigondolt bérrel, oszt azt fizetik ki az alvállalkozónak. Ha komplikáció van, vagy lassabban dolgozol, mint az átlag, vagy csak egyszerűen rosszul van megállapítva a norma, akkor így jártál, őket ugyan nem érdekli, egy tv alaplap cseréért ők x Ft-ot akarnak fizetni, és ha kevesled, fel is út, le is út.
Jelen esetben X olyan kevés, hogy a Kft már nem tudja belőle finanszírozni az MT szerinti foglalkoztatást. Értem én... csak a megoldás rossz. Nem azt kell még jobban letaposni, aki a munkát elvégzi, hanem valorizáltatni kell a Philips meg az LG által fizetett munkadíjat! Egyik sem szűkölködik, kiférne a nyeresgégükből... külföldön meg is adják, csak úgy gondolták, hogy a magyarokkal ezt is meg lehet csinálni. Hát mutassuk meg nekik, hogy NEM TŰRÜNK CSENDBEN TOVÁBB! Ha nem tetszik, mars haza, és jöhetnek a Rolsen tévék a cirill betűs panelekkel. :)

0

DINO54
DINO54 picture

Szia !
Jól látod. Ez hajszál pontosan a 90'-es évek eleji kényszer vállalkozósdi mai reinkarnációja.
Üdv. laci

0

mosomedve
mosomedve picture

Tisztelt Kommentelők!
Érdeklődve olvastam a hozzászólásokat az oldalon. Van aki jól látja a dolgokat és van aki nem. Nem alkalmazotti állásról szól, arra nem is keresünk embereket! Ez arról szól, hogy azoknak a szakképzett embereknek próbálunk munkalehetőséget biztosítani, aki szeretik ezt a területet, de munka, ismeretség, vagy gyártói kapcsolat híján nem jutnak munkához és netán javító alkatrészekhez! (Ez csak mellékesen jegyeztem meg). Valaki írta, hogy egy jó sápért kívánjuk foglalkoztatni az illetőt és ő csak a morzsát kapja meg. Ez valamilyen szinten igaz lehet, de azt is be kell látni, hogy az ilyen szervizrendszer üzemeltetése költségekkel jár! (Ezt az tudja igazán, akinek már volt ilyen rendszere és van tapasztalata). A munkadíjak is elég világosan meg vannak fogalmazva a vállalkozói szerződésben. Általában a a rendszerben szereplő munkadíj felét kapja meg az illető. (Példa: egy LCD televízió garanciális javításáért a cég nettó 6 ezer forintot kap.Ennek az 50%-át kapja meg a vállalkozó.) Ez egy általános adat, ami nagyjából lefedi a többi kategória díjait is. Csak irányadóan: Philips televíziókból kb. havi 100-120 készülék érkezik be jelenleg, LG gyártó hasonló termékeiből kb. 50 darab. (jelenleg holt szezon van). A helyszíni javításokra pedig még plusz költséget fizet a cég, ami elérheti akár a 100%-ot. (ehhez kell természetesen B kategóriás jogosítvány). Ha valakinek van még egyéb kérdése, akkor hívja a megadott kontaktot és ott érdeklődjön a többi részletekért.
Üdvözlettel:
Kelemen László

0

megujulo
megujulo picture

Tisztelt fórumtársak!
ezek szerint sok vállalkozásnak nincs fogalma a KATA feltételeiről!

leírnám hogy tisztában legyetek vele,hasznos információ lehet annak a kollégának aki nem tud e lehetőségről!

feltétele:
árbevétel:
max 12 milliós árbevétel! (8 millió felett 27% áfa is) 12 millió felett további 40% ADÓ
max 8 millióig lehet alanyi adómentes vállalkozó

nyilvántartási kötelezettség:
csak bevételi nyilvántartás!Pl szamlazz.hu internetes számlázóval (és ez működik pénztárgép nélkül is!
nem kell könyvelő!
de nincsenek költségeid sem ami elszámolható

járulékok
főállás mellett havi 25 ezer Ft
főállasban havi 50 vagy 75 ezer Ft

jogviszony
nyugdíj szerint nincs teljes igazolt éved !
Táppénzed csak akkor ha a teljes hónap beteg vagy (ha tudsz 1 napot dolgozni már nem jár, viszont akkor kell fizetned a 25 -50 vagy 75 ezres adót is!

kizáró okok?
színlelt munkaviszony megállapítás
számlaadási kötelezettség mulasztás megállapítás
feketén való foglalkoztatás
és minden negyedév utolsó napján a tartozásod a NAV felé meghaladja a 100 ezer Ft-ot!

Ezek esetén elveszted a kedvezményt! (fizetheted a normál közel 60%-os adóterhet átlagban!)

Miért jó!?
ha kevés anyaggal dolgozol (kevés költséggel)
nincs alkalmazott (utána is meg kell fizetni a normál járulékokat!!!)
és bevételed tiszta szolgáltatás (nem adsz és veszel!)
Akkor évi 8 milliót keresel
ebből 600 ezer az adó
5 ezer a kamarai tagdíj
15 ezer a számlázó éves díja
és max 35 ezer az iparűzési adó
tehát ha kevés anyagot használsz kereshetsz adók levonása után tisztán 4-5 milliót is a gyakorlatban!
Ez nincs 20%
Üdvözlettel!
Ha valakit érdeket a további részlet KATÁT illetően irjon priviben a továbbiakban!
Nincs bajom a hirdetővel, és jó dolog ha munkát ajánl feltételekkel, de ezt ne ugy tegye hogy esetleg más kárára!!!

0

DINO54
DINO54 picture

Szia !
"Nincs bajom a hirdetővel, és jó dolog ha munkát ajánl feltételekkel, de ezt ne ugy tegye hogy esetleg más kárára!!!"
Könnyen meglehet hogy olyan szinten mint Te Ö sincs tisztában a dolgokkal ha feltételezem a jóhiszeműségét.
Üdv. laci

0

megujulo
megujulo picture

kevésbé hinném, de nem is ismerem őket!

Szerviz KFT!

Nos ebből van vagy 23 ezer találata nav.gov.hu honlapján!
Az előbbi hozzászólásomat helyesbíteném!

KFT, tehát jogi személyiségű vállalkozás nem lehet KATÁS vállalkozás (legfeljebb BT)

Viszont mint jogban járatos egy kft-nek elég jól kell ismernie a törvényeket!

Hogy egy kft mit kaphat ha színlelt munkaviszony létesül nem tudom, de azt igen hogy mivel jár egy KATÁS kollégának!

Én az esetleg járatlan és kevésbé törvényt ismerő kollégáknak szerettem volna felhívni a figyelmét a jogköetkezményekre tekintettel!

0

DINO54
DINO54 picture

Szia !
Értelek és kössz. az érintettek nevében is. Egy kft-t üzemeltetni egyébként könyvelő nélkül kész öngyilkosság. A könyvelést és a jogi dolgokat jól csinálni csak egy profival lehet és bár korábban a párommal megfizettük az árát mire rájöttünk lehet találni reális árért szolgáltatót is.
Üdv. Laci

0

megujulo
megujulo picture

"
A Szerviz KFT felvételre keres hosszabb időre elektronikában és javításban jártas műszerészt, technikust, mérnököt. Első sorban LCD, plazma televíziók és kis média szerverek javításáról lenne szó, főleg LG és Philips készülékekről. Egyéni vállalkozás, kata-s besorolás számlaadási képesség mindenképpen szükséges."

HA felveszi és fizeti a járulékot akkor is lehet törvényes! ha 1 db-ot javít meg akkor az után kapja a juttatást!

0

reparátor1
reparátor1 picture

Sziasztok!
A név ismerősnek tűnik,ha jól tudom az egykori (Zsellér)Guszti bácsi műhelyéből lett a Philips szerviz.A hirdető Zsellér Ágoston úrnak vélhetöleg van kapcsolata az előbbi szervizzel...
Ha nem igy van,elnézést a tévedésért
Üdv.Reparator

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

KATÁS egyéni vállalkozó vagyok a XX. kerületben. Miért lenne jó nekem, ha egy Szerviz Kft is lenne köztem meg a kundcsaft között, és leszedné a sápot arról, amiért én dolgoztam?

0

zselleragoston
zselleragoston picture

Kedves Muliplikáló.

Kérdésedre válaszolva azért tud működőképes ez a felállás, mert az ügyfélszerzés nem a Te feladatod.
A folyamats munkamennyiség biztosításás elvégezzük mi helyetted és az asztalod mellé szállítjuk, ami természetsen a X kerben található szerviz telepünkön található.
Ha van kedved és megfelelő kapacitásod akkor gyere el és nézzed meg, szeretettel várunk minden dolgozni vágyó kollégát.
Tehát a lényeg, az új munkák nem a meglévő ügyfélkörödet zavarják és nem kell érte semmit tegyél, folyamatosan van megfelelő mennyiségű munka.

Köszönettel a kommentedet:

Zsellér Ágoston

0

reparátor1
reparátor1 picture

Kedves Zsellér Ágoston!
Én értem,hogy sok a munka,kéne szakember,és van sajnos olyan is,aki nem,vagy alig tudja fenntartani a műhelyét.Magam is ehhez közeledek több mint 30 éves szakmai tapasztalat után,mert havonta a 100ezret meghaladja az a költség,amiért dolgozhatok.Lassan oda jutok,hogy hobbyból csinálom,mert alig van rajta haszon.Ha mondjuk én elmennék Hozzátok dolgozni,lehet,hogy még ennyire sem futná,és lehúzhatom végleg a rolót.Ha viszont mindezt bejelentett alkalmazottként tenném,Nálatok kamatoztatnám a tudásom,(ha nem így lenne,nyilván megválnál tőlem),nekem pedig maradhatna másodállásban az ipar,jóval kevesebb teherrel, így mind a ketten jól járhatnánk.Arról nem beszélve,hogy vannak olyan tényezők,amik csökkentik a munkáltató terheit.(gondolok itt a különböző kedvezményekre,például GYES-ről visszatérő kismama/papa,megváltozott munkaképességű munkaerő,60 év feletti kor kedvezmény,jól megválasztott kafetéria,stb).Lehetnék nagyon motivált jó munkaerő,és hosszú távon szeretnék egy ilyen cégnél dolgozni.Ellenben ha tényleg kényszerből,kenyér gondok miatt mennék bele egy ilyen alkuba,akkor keresném a jobb lehetőséget,és leborítanék az első adandó alkalommal.
Ezt nem azért írtam,mert pályáznék az állásra,már csak a földrajzi távolság miatt sem,inkább csak egy másik nézöpontot akartam megmutatni.Üdvözlettel
Reparator

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Node miért nem jut neked munka? Hát azért, mert a Zsellér Ágostonok felveszik még azt is, amit megcsinálni nincs is kapacitásuk, aztán kétségbeesetten keresik azt a palimadarat, aki megcsinálja féláron, és még számlát is ad róla. A náluk maradt másik feléből meg lehet finanszírozni a kft cégautóját (audit vagy mercedest), meg a tenerifei "üzleti utat" meg a "vezetői szabadidőcentrumot" és más fontos, a kft fenntartásával kapcsolatos költségeket. Tudjuk, hogy megy ez... :-(

0

agressiv
agressiv picture
*

Azért nem semmi, hogy ismeretlenül minden fűt fát rámondasz az emberre..

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Kösz, de most nincs kedvem. Én inkább kájefté akarok lenni, aki lesápolja a mások munkáját, nem munkás, akit lesápol a kájefté. Emberi gyengeség, bocsásd meg nekem... de ezt így nem. Főleg azok után, hogy itt részletesen kifejtették még azt is, mik lesznek mindennek a következményei, ha kiszagolja a NAV. :-D

0

zselleragoston
zselleragoston picture

Bocsánat a kerületnél lemaradt egy X.
azaz XX kerben

Zsellér Ágoston

0

megujulo
megujulo picture

Ha szeretnéd elveszteni a kedvezményes adódat, akkor semmiféle kép nem lenne jó számodra!
Akkor sem ha kevesebb a munkád! Ugyanis nehezen bizonyítható hogy egy műszerész vállalkozó egy másik műszerész vállalkozás részre javít meg dolgokat!

A szerződésnek teljesen mindegy mi a neve!

Tisztességes módja a bejelentés (lehet akár 3 órára is egy héten ha annyira kevés a meló)

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Azért nekem volnának ötleteim a bizonygatásra... Mondjuk felmutatok gazdag műszertáramból egy olyat, amilyen a szerviz kft-nek nincs (wobblerszkóp, logikai analizátor, vagy bármi efféle limlom), majd közlöm, hogy azon javításokat, amelyhez erre van szükség, én végzem el számukra. Ebbe azért nehéz belekötni, nemde?

0

megujulo
megujulo picture

Sajnos ez nem elég önmagában!
a 6 feltétel közül 2-nk hitelt érdemlően neked kell bizonyítani! Méghozzá oly módon, hogy az egy esetleges perben is megállná a helyét!

A nav nemfeltételez! A törvény nem azt mondja hogy ez lehetséges!

Egyre több céget érint a KATA-s adózás szerinti vállalkozás és a (burkolt) munkavállalás elhatárolásának problémája.

Elsődlegesen a gazdasági társaságok, de más gazdasági szereplők körében ma már megszokott, hogy gazdasági tevékenységüket – főként költséghatékonysági megfontolásból – nem kizárólag velük munkaviszonyban álló személyek közreműködésével végzik, hanem arra más típusú, munkavégzésre irányuló jogviszonyokat is létesítenek. Tipikusan ilyen a mind gyakoribb KATA, azaz a kisadózó vállalkozások tételes adójának hatálya alá tartozó megbízási jogviszony, amelynek munkaviszonytól való elhatárolása különös körültekintést igényel. A gazdasági szereplők számára számos esetben csak a munkaügyi hatóság vagy az adóhatóság ellenőrzése nyomán derül ki, hogy helytelenül választották meg a jogviszony típusát, és a ténylegesen létrejött jogviszony nem tükrözi az alapjául szolgáló szerződés tartalmát. A tévedés jelentős mértékű bírság kiszabását eredményezheti, így célszerű áttekinteni azokat a megkülönböztető szempontokat, amelyek segítik a gazdasági szereplőket a tényleges jogviszonynak megfelelő helyes szerződés megkötésében, majd az annak megfelelő eljárásban.

A tartalom minősít, nem az elnevezés

Az egyes, a gazdasági szereplők tevékenységének végzését célzó jogviszonyok között jelentősek a különbségek abból a szempontból is, hogy milyen jellegű és mértékű közterheket rónak a gazdasági szereplőkre. Éppen ezért a munkaügyi hatóság és az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít arra ellenőrzései során, hogy megvizsgálja ezeket a jogviszonyokat és jogszabályi felhatalmazás alapján elvégezze azok minősítését annak megállapítása érdekében, hogy megfelelő módon és mértékben került-e sor a kapcsolódó közterhek megállapítására és megfizetésére.

„Alapvető szabály, hogy egy adott jogviszony minősítésénél a hatóságok nem a szerződés címét és szövegét tekintik irányadónak, hanem a jogviszony tényleges tartalmát vizsgálják és vetik össze a hozzá kapcsolódóan alkalmazott közteher-megállapítási, -bevallási és -megfizetési gyakorlattal” – mondta el dr. Solt István, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.

A hatósági ellenőrzés szempontjai

A vizsgálat során irányadó szempontokat korábban egy irányelvben rögzítette a jogalkotó, amely szempontok az irányelv hatályon kívül helyezése ellenére tovább élnek a gyakorlatban, változatlanul kijelölve a vizsgálat kereteit.

A hatósági ellenőrzés során az eljáró hatóságok a foglalkoztatás tényleges körülményeinek és az eljárás lefolytatásához szükséges iratok vizsgálatát korábban elsődleges és másodlagos minősítő jegyek alapján végezték el. Az elsődleges minősítő jegyek önmagukban meghatározóak lehettek a jogviszony munkaviszonnyá minősítése szempontjából. A tényként való megállapításuk egyértelműen munkaviszony fennállására utalt, függetlenül a jogviszony alapjául szolgáló szerződés címétől és szövegétől. Elsődleges minősítő jegyek a tevékenység jellege és a feladatok munkakörként történő meghatározottsága a rendszeres ismétlődés szempontjából, a személyes munkavégzési kötelezettség, a munkáltató foglalkoztatási és a munkavállaló rendelkezésre állási kötelezettsége, valamint a szerződő felek alá-fölé rendeltségi viszonya.

A másodlagos minősítő jegyek az elsődleges minősítő jegyekkel szemben önmagukban nem feltétlenül meghatározóak, sokszor csak más jegyekkel együttesen eredményezhették a jogviszony munkaviszonnyá történő minősítését, ezek ugyanis más, például a KATA adózás alá tartozó megbízási jogviszonyt is jellemezhetnek, noha a munkaviszonyhoz viszonyítva általában jelentősen korlátozottan. A másodlagos minősítő jegyek emellett a kétséges esetekben segítették a hatóságokat a tényállás egyértelmű megállapításában. Másodlagos minősítő jegyek az irányítási, utasítási és ellenőrzési jog megléte és gyakorlása, a munkavégzés időtartamának és a munkaidő beosztásának meghatározása, a munkavégzés helyének kijelölése, az elvégzett munka rendszeres, periodikus díjazása, a munkáltató munkaeszközeinek, erőforrásainak és nyersanyagainak felhasználása, a biztonságos, egészséget nem veszélyeztető munkavégzés feltételeinek kötelező biztosítása, valamint a szerződés írásba foglalásának érvényességi kellékként való figyelembevétele.

„A minősítő jegyek mentén történő vizsgálat ma is sajátja a munkaügyi hatóságnak, az adóhatóság azonban a vizsgálat lefolytatására a KATA szabályait rögzítő törvény rendelkezéseit köteles alkalmazni” – hangsúlyozza a szakértő.

A jogszabály értelmében az adózás rendjéről szóló törvény szerinti adózó (az egyéni vállalkozónak nem minősülő magányszemélyek és a KATA alanyai, azaz a kisadózók kivételével) évente kötelesek adatot szolgáltatni az adóhatóság részére azokról a velük jogviszonyban álló kisadózókról, akik részükre egymillió forintot meghaladó összegben állítottak ki számlát. Az ilyen kisadózók tekintetében az adóhatóság az ellenkező bizonyításáig vélelmezi, hogy az adatszolgáltatási kötelezettséggel érintett adózó és a kisadózó között munkaviszony jött létre. A vélelem az adóhatóság ellenőrzése keretében dönthető meg, amely ellenőrzés során az adóhatóság elvégzi a jogviszony tényleges tartalmának vizsgálatát és minősítését.

Ha egynél több szempont megvalósul...

Az adóhatóságnak a vélelmet akkor kell megdőltnek tekintenie, és ezzel megállapítania, hogy az adatszolgáltatásra kötelezett adózó és a kisadózó között az éven belüli pénzforgalom mértéke ellenére nem munkaviszony jött létre, ha ellenőrzése során megállapítja, hogy a kötelezően vizsgálandó, jogszabályban meghatározott alábbi körülmények közül egynél több megvalósul. A vizsgálandó körülmények, amelyek átfedést mutatnak a korábban irányelvben rögzített minősítő jegyekkel, a következők:

a kisadózó a tevékenységet nem kizárólag személyesen végezte vagy végezhette;

a kisadózó a naptári évi bevételének legalább 50 százalékát nem az adatszolgáltatásra köteles személytől szerezte;

az adatszolgáltatásra köteles személy nem adhatott utasítást a tevékenység végzésének módjára vonatkozóan;

a tevékenység végzésének helye a kisadózó birtokában áll;

a tevékenység végzéséhez szükséges eszközöket és anyagokat nem az adatszolgáltatásra köteles személy bocsátotta a kisadózó rendelkezésére;

a tevékenység végzésének rendjét a kisadózó határozza meg;

a kisadózó vállalkozás minden kisadózóként bejelentett tagja, illetve a kisadózó egyéni vállalkozó a naptári év egészében nem minősül főállású kisadózónak feltéve, hogy a kisadózó vállalkozás naptári évi bevételének legalább 50 százalékát olyan személytől szerezte, akivel/amellyel a kisadózó a naptári évben nem állt legalább heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban, sem olyan jogviszonyban, amelyben kisadózó vállalkozáson kívül más vállalkozásban nem kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozónak vagy társas vállalkozónak minősül, ideértve más kisadózó vállalkozásban fennálló főállású kisadózó jogállást is.

A fentiek alapján tehát, ha például egy KATA hatálya alatt tevékenykedő grafikus az egyik ügyfelének az adott naptári éven belül egymillió forintot meghaladó összegben állít ki számlát, de az adóhatóság az ellenőrzése során megállapítja, hogy a grafikus a tevékenységét a saját otthonában végzi és sem az érintett ügyfelétől, sem más ügyfelétől származó bevétele nem haladja meg a naptári évi bevételének 50 százalékát. Vagy meghaladja ugyan, de a saját otthonában dolgozó grafikus a megbízásokat a saját eszközeinek és anyagainak a felhasználásával végzi, akkor megállapítható, hogy a vizsgálandó körülmények közül legalább kettő megvalósult, így a felek közötti jogviszony nem minősíthető munkaviszonynak.

Megjegyzendő, hogy ezeknek a jogszabályban meghatározott körülményeknek a vizsgálata irányadó az adóhatóság számára olyan, a jogviszony minősítésére is kiterjedő ellenőrzések során is, amelyeket olyan kisadózókkal szemben folytat, akik kapcsán az adózókat nem terheli az adatszolgáltatási kötelezettség.

A vizsgálat eredményének értékelése

„Amennyiben a hatóságok a fenti minősítő jegyek vagy a vélelem megdöntésére szolgáló körülmények alapján vizsgálatuk eredményeképpen arra a megállapításra jutnak, hogy a felek jogviszonya a szerződés szövege szerint megnevezett jogviszonytól eltérő, más típusú jogviszony, tipikusan munkaviszony tartalmi elemeit foglalja magában, illetve a vélelem nem dől meg, a megkötött szerződést színleltnek minősítik” – magyarázza dr. Solt István. Ilyen esetben a jogviszonyt az általa leplezett szerződés alapján ítélik meg, és alkalmazzák az annak megfelelő jogkövetkezményeket, ideértve a színleléssel okozott költségvetési hiány megtérítésére való kötelezést és a hiány előidézéséhez kapcsolódó szankciók alkalmazását is.

0

megujulo
megujulo picture

Szóval kollégák, nem a munkaviszonyos kapcsolattal van a probléma mint látható egy ismerősöm cikkéből kiemelve!

A probléma azzal van hogy a hirdető kifejezetten megjelölte KATÁS legyen!!!

Miért jó ez neki?

sok katás esetén a bevételek eloszlanak és nem éri el az 50%-ot (feltéve hogy a hirdető is katás!) így számára elviekben az egyik feltétel megteremtődik! Gondolja így!
Ez sem így igaz, látható a fentebb kifejtett vélelmezett jogviszonyt illetően!
Az igaz hogy KFT nem lehet katás, de az sem derül ki kinek milyen számlázást kell véghezvinnie!

Lehet hogy az ügyfélnek kell kiszámlázni a szervizelést, a végrehajtó katásnak! és a különbözetet + alkatrészt kiszámlázza a kft is katásnak?
Ebbe már így nehezebb belekötni, de akkor jön a fekete leves!

Hisz nem munkavégzést hanem munkát adott át, amit a katás csinált bizonyítható módon! Ba ebbe nem köt bele a nav!

De megéri e neki mondjuk 6 ezer bevétel és 300 ezres költségszámla? hisz az meg a bevétel keretet rombolja? A kft-s meg röhög a markába! mert neki mind 1!

0

ty
ty picture

- Ha van elég munkád akkor nem neked szól ez a hirdetés.
- Ebben az esetben kár is offolni.
- Ha mégis muszáj, arra ott van az a bizonyos söröskorsó.

Üdv, ty

0

DINO54
DINO54 picture

Szia !
Ez a hirdetés semmi másról nem szól mint hogy a feladója szeretné az alkalmazott(ak) foglalkoztatásával járó költségeket a jelentkező(k)re hárítani. Tapasztalatom szerint ezek az ajánlatok egy szimpla minimálbért takarnak nevetséges teljesítmény átalány db díjat megfűszerezve kicsinyes alkudozásokkal miközben a tényleges megrendelő felé 10+ ezer forintos rezsióradíjjal számláz. Nem szabad elvállalni csak fix. jelen munkáért legalább dupla legmagasabb minimál bérért. Mert ne feledd! Ez a látszat ellenére is egy alkalmazotti állás.
Üdv. Laci

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Nem ez a lényeg, azért a költségért így is, úgy is neked kell megdolgoznod, tök mindegy, hogy ki fizeti be az államkasszába, a szerviz kft-e vagy te, mint ev.
A kérdés az, hogy nekem, mint legálisan működő, számlaképes ev.-nek miért lenne jobb alvállalkozóként 3000-ért megjavítani a Philips tévét, mint követlen az ügyféltől fölvéve a munkát 6000-ért? Mit kapok ezért az 50% lehúzásért? Műhelyt? Kösz, nem kell, van. Alkatrészt? Megvannak a beszerzési forrásaim is.
Nem mondom, még ha aszondja az ürge, hogy ő kiszámláz a Philipsnek 6000-et, és nekem tol belőle swartzban 3000-et, és nem is ismerjük egymást, az már egy ajánlat lenne, akkor azt mondom, hogy hát igen, igaz, hogy a fele pénzt elviszi, de én visszaadom az ipart, felveszem a munkanélküli segélyt, közben még swartzolok is, ez még akár jól is kijöhet... ha nem bukok le... De ezen így, ahogy a hirdető elképzeli, ezzel ő előrelép, én viszont hátra, mert a költségem ugyanaz, viszont dolgozhatok kétszer annyit ugyanazért a pénzért, mintha közvetlenül a kundcsafttól venném fel a munkát.

0

reparátor1
reparátor1 picture


Arról sem érdemes megfeledkezni,hogy ezekhez a készülékekhez arany árban adják az alkatrészt.Én még ha "utcán" át próbáltam anyagot rendelni bármelyik szakszervizből,az irreális volt.Lg main bordot kaptam volna 54000Ft.-ért,Philips invertert meg csak kijelzővel együtt,mert,hogy az egy egység.Ha az ügyfél kéri szakszervizben a javitást,szerviz szinten az anyagon meg lehet a kellő bevétel,a 3-6000 munkabér bőven bele fér a haszonba.
Én értem azt,hogy van akinek nincs,vagy kevés a munkája,de ettől még lehetne igazságosabban is osztozni a hasznon,úgy,hogy mindenki jól járjon.
Reparator

0

megujulo
megujulo picture

"
az egyik feltétel önmagában dölt meg!

a tevékenység végzéséhez szükséges eszközöket és anyagokat nem a megrendelő bocsátotta a kisadózó rendelkezésére

Ha igen akkor már ez nem állja meg a helyét!Hiába a saját eszköz, hisz az alapanyagot a megrendelő adja!

Ha klímaberendezést javítok és az ügyfél hoz alkatrészt, attól még nem lesz jogviszony megállapítva, hiszen én irányítom a munkát és a saját telephelyemen dolgozom, saját felelősségre!
De ha rendszerességgel, mindig az ügyfél ad alkatrészt abból a célból hogy javítsunk neki meg készülékeket, és ö ezt a tevékenységet munkaviszonyos alkalmazottakkal is elvégezheti,ő mondja meg mi a feladat, és a tevékenységért mit vár el, akkor egyértelműen nem lehet színlelt szerződést elkerülni!

0

DINO54
DINO54 picture

Szia !
Mindenben tökéletesen egyet értek veled. Sőt bónuszként ha megkapod a teljes 6000-et még koptathatod a saját kocsidat annak minden költség vonzatával. A legszemetebb az egészben hogy a sokszor egy trágyadombnak tekinthető készülékért garanciában neked kell helyt állni mind ezt darabonként 3000-ért. Van ezeknek a "szervizes vállalkozó uraknak" bőr a képén? Ennyiért a legalja segédmunkára nem kapni embert. Fel kellene végre már fogni hogy ez egy magasan kvalifikált munkaerőt kívánó tevékenység és a szerint is illene fizetni!
Üdv. Laci

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

De akár 100%-ot is elérheti a kiszállási díj... bár az nekem nem tiszta, hogy a 6000 100%-át, avagy a 3000 100%-át. :-D
Megjegyzem, én már huszonkét éve is 6000-ért javíttattam a Hitachi VT-39E típusú, fasiszta eredetű csoda-videómat, szóval a Philips is nagyon becélozta mindennek a legalját... de hogy ennyiből még egy parasztbasa is szeretne dologtalanul lébecolgatni, az már LOL.
Itten kérem a hirdető el van tévedve, ilyen nyomott óradíjból ő nem lesz fővállalkozó. Ebből legfeljebb egy szövetkezetet lehetne kihozni.

0

agressiv
agressiv picture
*

Jesszusom, te egy őrült nagy tuskó vagy, az ostobaságod ámulatba ejtő..

0

DINO54
DINO54 picture

Szia !
Azt hiszem csak a pillanatnyi helyzeted mondatja veled e sorokat.
100%-ban MM-nek adok igazat. Nem szabad magunkat leértékelni mert akkor úgy fognak kezelni akik úgy gondolják hogy megtehetik. Nézd én 1979-ben kezdtem a szervíz szakmát (előtte BEAG és a sereg) a GELKA-nál majd a Ramovill-nél és az után teljesen egyéni vállalkozóként 79 óta egy fillért nem kaptam azért mert csak megjelentem a munkahelyen. Soha nem volt semmi féle alapbér. Csinálta az ember sokszor késő estébe nyúlva főleg ha lepadlózott egy egy készüléknél.
Ennyi idő értéke a felgyülemlett elégedett ügyfelek hada. mindig megkértem rendesen a munka árát de nem zsivány módra. A megszerzett rutin, tapasztalat megengedte hogy a problémás eseteket is egyfajta átalánnyal számoljak mert egyébként nem tudta volna az ügyfél megfizetni ha a ténylegesen eltöltött időt felszámoltam volna. Úgy voltam vele hogy az egyik viszi a másikat. Viszont próbáltam nem leragadni a szakma egy szűk területére, főleg látva a tendenciákat. Szerencsésen váltottam a zenész/diszkós holmik felé. Eladni a "fenekedet" egy cégnek egy baromi nagy kockázat mert bármikor azt mondhatják fel is út le is út. Persze aláírom nem mindenki alkalmas a vállalkozósdira az emberek többségére az alkalmazotti attitűd jellemző. A hirdetésben szereplő történethez az elmúlt években nékem is volt "szerencsém" még ha a bevételem kb. harmadát jelentette is. Az illető egyszerűen annyira elpofátlanodott hogy megelégeltem az egészet és elküldtem a "trópusokra". A legtöbb ember azért áll neki külön féle munkákat (festés, burkolás és még sok minden...) elvégezni mert nem tudja megfizetni azokat akik ezt úgy mond "hivatalból" csinálják. És ez azért van mert értékén alul elvállaljuk a munkát immár 26 éve legalább.
Kívánom hogy jobb irányt vegyenek a dolgaid őszintén.

Üdv. laci

1

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Ez nem leértékelés meg felértékelés kérdése, vannak a normális életvitelnek költségei, lakás, rezsi, kaja, ruha stb., ez alá ne akarja már senki betaposni a bért! Ezt még az erőteljesen fékezett habzású szociális érzékkel ellátott fidesz kormány is belátta mostanra.

0

agressiv
agressiv picture
*

A 80-as évekbeli viszonyokat, lehetőségeket semmi értelme emlegetni, mert össze sem hasonlítható. Ma vagy tudsz alkatrészt szerezni valamihez a gyártótól, vagy nincs mit tenni. Ha egyesek utóbbiba szaladnak, akkor jövök én a képbe, 80%-ban a nehéz esetekkel foglalkozom amibe valakinek beletört a bicskája, de ebből megélni nem lehet, előbbieket pedig megoldják a kapcsolataik révén azok akiknek vannak. Mint mondtam nem budapestből ál a világ, máshol lehetsz profi, lehet bármilyen felszerelésed, nincs min dolgoznod. Az a multi multiplikátó nevű ember pedig borzalmas, ész nélkül fröcsög, de gondolkodni nem tud.

"Fel kellene végre már fogni hogy ez egy magasan kvalifikált munkaerőt kívánó tevékenység és a szerint is illene fizetni!"

Mond ezt az orvosoknak... Ja, hogy már külföldön vannak..

0

agressiv
agressiv picture
*

Ne legyél már ennyire tompika könyörgöm! Ezekszerint nyílván nem te vagy a célközönség, de annak, akinek nincs munkája, vagy kevés, annak ez maga a megváltás, mert lesz munkája. Az én szervíztevékenységem ebben a hónapban kereken nulla volt és a január általában ilyen minden évben, tehát nekem például jól jönne ez és akkor nem kellene mást dolgoznom, de mivel mellékesen csinálom a maszek szervízelést nem vagyok vállalkozó, ráadásul pesti sem..

Tudjuk, felfogtuk, hogy neked már nagyon megy, de akkor örülj neki és lépj tovább innen....

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Hát pont ez a paradox benne, hogy akinek nincs munkája, az már rég visszaadta az ipart, és fogalma sincs a ma futó típusokról. Aki meg benne van a pixisben, annak nem annyira vonzó duplaannyit dolgozni ugyanazért a pénzért.

0

agressiv
agressiv picture
*

Feladom, sosem fogod megérteni. Ha egyszer valami bedől és ott lessz a vállalkozásod munka nélkül akkor meglátjuk majd, hogy mit gondolsz, de addig kár is erőlködni, mert a budapestiek 99%-a szerint pesten kívül nincs is élet (az ország nagyrészén úgy megy ez, hogy, ha nem maszekolsz, akkor semmit sem csinálsz, mert nincs hova menned dolgozni)... Annó így dolgoztam, csak feketén, mert nem volt más lehetőség és örültem amikor féláron dolgozhattam, mert volt mit zabálni..

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Ja, és úgy hívják a NAV-nál, hogy "színlelt munkaszerződés" és évek óta tilos.

0

megujulo
megujulo picture

Nos!
Kizárólag KATA vállalkozó kollégáknak!

amit tudni illik!
Mindenki azt válla el amit akar, természetesen saját felelősségére!

Ha vállalkozásod KATA akkor neked kell bizonyitanod, hogy az elvégzett munka nem színlelt munka elvégzését takarja! hát itt másról sem beszélünk!

A KATÁS vállalkozás elvesztheti a kata kedvezményt és adóalapot + 2 évig nem térhet vissza katásnak!
+ munkaügyi birság és járulékok utólagos beizetése!

Amit tudnotok kell:

Adótanácsadóként azt tudom mondani, igen adatszolgáltatási kötelezettség terheli mind a katás számlájának befogadóját, mind a katást, ha a számlák ellenértéke éves szinten meghaladja az 1 millió forintot és ha ezt a katás vállalkozást kiválasztja az adóhivatal ellenőrzésre, akkor vélelmezni fogja, hogy a számlák bújtatott munkaviszonyt lepleznek.

Az adózónak kell ennek az ellenkezőjét bizonyítani, de ebben az esetben a törvény azt is megmondja, hogy ezt hogyan tegye és milyen feltételek teljesítése esetén dől meg az adóhivatal „bújtatott munkaviszony” feltételezése.

Az igazság egy adótanácsadó tollából:
A jogszabály úgy fogalmaz, hogy ezt a vélelmet akkor kell megdőltnek tekinteni, ha az alábbi körülmények közül egynél több megvalósul:

a kisadózó a tevékenységet nem kizárólag személyesen végezte vagy végezhette,
a kisadózó a naptári évi bevételének legalább 50 százalékát nem egy megrendelőtől szerezte (a kapcsolt vállalkozási viszonyban álló megrendelőket egy megrendelőnek kell tekinteni),
a megrendelő nem adhatott utasítást a tevékenység végzésének módjára vonatkozóan,
a tevékenység végzésének helye a kisadózó birtokában áll,
a tevékenység végzéséhez szükséges eszközöket és anyagokat nem a megrendelő bocsátotta a kisadózó rendelkezésére,
a tevékenység végzésének rendjét a kisadózó határozza meg.
Vagyis, lehet, hogy adatot kell szolgáltatnunk, lehet, hogy még adóellenőrzés is lesz, de ha a fenti hat feltételből legalább kettőt teljesíteni tudunk, akkor legfeljebb megdolgoztattuk az adóhivatalt, és volt egy ellenőrzésünk megállapítás nélküli jegyzőkönyvvel.

A hirdető egyértelműen fogalmaz!

színlelt munkaszerződésről beszélünk!

a Tanyán itt megengedett a jogszabályellenes viselkedés?

ennek ellenére bárki döntsön szabad belátása szerint!

0

l.pozsgai
l.pozsgai picture

Hi!

Ez szóról szóra így igaz, a múlt évben estem át egy ilyen"vizsgálaton"!

Üdv Pozsgai

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Ez hasznos. Úgy tűnik elég könnyű kibújni. :-)

0

ty
ty picture


Szia!

- Ez a hirdetés egy munka ajánlat. Mindenki maga dönti el, hogy milyen feltételekkel hajlandó dolgozni.
- Ott a telefonszám; amíg nem hívta fel senki, hogy mik a feltételek, addig nem szerencsés általánosítani.
- Azzal, hogy szétszedtek minden egyes álláshirdetést, azt éritek el, hogy nem lesznek állás és munka ajánlatok az oldalon.
- Ott a borozó, nyisson neki egy új témát aki akar; "Álláshirdetések buktatói"

Üdv, ty

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

Van eszközük, van javítóanyaguk, van javítandó készülék, de nincs szakember, aki dolgozna. Ők be tudnak vállalni egy kijelzőcserét, ami 300e-be kerül (durva példa). Ha neked van bejáratott ügyfélköröd, műhelyed, és jól megélsz, akkor nincs szükséged erre a munkára, és neked nem lenne jó.

Üdv: Jácint

0

kisandras79
kisandras79 picture
*

Szia !

Javítsatok ki,ha tévedek,de én úgy tudtam,hogy KATA-s vállalkozó nem lehet alvállalkozó. NAV-os forrásból tudom.

Üdv:András.

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Tévedsz. Simán lehet. Csak van valami összeghatár, ami fölött be kell jelentenie a megrendelőnek, hogy megbízta. Ha jól emlékszem, évi 2 millió Ft-nál több számlaérték.

0

megujulo
megujulo picture

feljebb megtalálod a pontos jogi alkalmazást!

0

kisandras79
kisandras79 picture
*

Szia !

Vagyis jól tudom :P

Üdv:András.

0

ty
ty picture

A lap tetejére azt kell írni, hogy "Megbízási szerződés"
és véletlenül sem azt, hogy "Alvállalkozói szerződés".

Üdv, ty

0

megujulo
megujulo picture

tök mindegy mit írunk rá!

A vélelem mindig fennáll csak a NAV 1 millió felett vizsgálja (ez nem azt jelenti hogy nem vizsgálhatja a kisebb tételt,de jellemzően nem a burkolt járulékfizetésre készült a KATA!

Ergo mindegy ki számláz kinek! Az éves szinten árbevétel felét meghaladó vagy 1 milliót meghaladó is ellenőrzés alá kerül!

Tehát ha pl. másod állásban kiegészítő tevékenységet folytattok, akkor havert, barátot és ismerőst akinek nem adtál számlát leszámítva (ez is a saját felelősséged) van mondjuk 1,8 milliós számlás űrbevételed, és a vállalkozó ebből 900001 Ft-ot adott át, akkor is fennáll a vélelmezett munkaviszony!

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Ja, de mint ahogy fentebb írod, ha otthon dolgozol és a saját pákáddal, akkor ez a vélelem máris megdőlt. :)

0

megujulo
megujulo picture

Igen ebből kifolyólag csak 1 feltétel teljesült!
Gondolom miden szaki a saját laborját vinné be a szakműhelybe, és természetesen maga rendelné meg az alapanyagokat!
Apropó ergo:
Nem ad a főnök a munkavégzés idejére és módjára tekintettel utasítást sem?
Egyszerűbb a felállás ha hozzátok viszik el a javítandó holmikat!
Gondolom ez esetben te rendeled meg a szükséges alapanyagot és ez alapján számlázol!
HA viszont a főnök vagy a vállalkozó cég biztosítja a szükséges dolgokat ergo meg sem áll a bizonyítás sem

Tehát az álláshirdetés az mindenkinek jól jön ha a feltételek elfogadhatóak!
1 ha nincs elfogadható állapot nem lesz üzket
2 ha megfelelsz de nincs vállalkozásod akkor sem kellesz!
3 ha van vállalkozásod és nem vagy katás fizeted magad után a normál járulékot, akkor sem foglakozik veled senki, mert nem sérül a törvény!
4. ha viszont katás vagy te bizonyítasz! ha nem áll meg akkor nagy pénz a bukta!

idézném a hirdető szövegét:
" keres hosszabb időre elektronikában és javításban jártas műszerészt, technikust, mérnököt. Első sorban LCD, plazma televíziók és kis média szerverek javításáról lenne szó, főleg LG és Philips készülékekről. Egyéni vállalkozás, kata-s besorolás számlaadási képesség NO COMMENT!

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Tegyük föl, hogy így van, nem ad a főnök a munkavégzés idejére és módjára utasítást. Hogyan lehet ezt fél évvel később hitelt érdemlően bizonyítani? Mármint, hogy ez NEM történt meg? Vagy hogyan lehet hfél év után itelt érdemlően bizonyítani, hogy a munkavégzés a saját birtokomon történt?
Érdekelne, tényleg, mert szoktam besegíteni egy konkurrensemnek olyan dolgokban, amibe beletört a bicskája. Nem túl gyakran, nem túl nagy összegben (évi 4-5 alkalom, kevesebb mint százezer értékben), ez még gyanún felül áll, de azért szívesen memorizálnám, mi az, amibe NEM szabad belemenni?

0

megujulo
megujulo picture

A fentebb megtalálható tömör és hiteles leírásomban megtalálod a pontos választ ellenőrzést illetően, melyet egy kedves ügyvéd ismerősöm prezentált egy publikus oldalon is!

0

agressiv
agressiv picture
*

Na igen, ez érdekes kérdés, de akkor jó, ha folyamatosan tudnak sok munkát szerezni.

0

Sponsored links