You are here

Hová kerülnek Európából a kidobott elektronikai eszközök?

e-waste

Egy érdekes, ugyanakkor aggasztó kutatást tett közzé 2019 februárjában a Bázeli Akcióhálózat (BAN), amiből kiderül: hová kerülnek az EU-n belül a szemétbe dobott, vagyis a már nem használt elektronikai eszközök.
A tanulmány szerint évi 352 477 tonna e-hulladék kerül ki illegálisan az Európai Unióból a fejlődő országokba.

A globális környezet megfigyelő szervezet, Basel Action Network (BAN) közzé tett egy két éves tanulmányt, amiben az állt, hogy 10 európai országban, 314 db régi számítógépben, nyomtatókban és monitorokban titokban beépítettek egy-egy GPS nyomkövetőt.

ban-gps-tracking-e-waste

Ezeket a berendezéseket ezután olyan helyekre szállították, ahol a fogyasztók azt gondolhatják, hogy a hulladékot - leggyakrabban a kormány által jóváhagyott - visszavételi állomásokra szállítják. Megállapították, hogy 19 db nyomkövetővel ellátott hulladékot (6%) exportáltak, amik közt 11 nagy valószínűséggel illegálisan került Ghána, Hongkong, Nigéria, Pakisztán, Tanzánia, Thaiföld és Ukrajna országaiba az EU-ból.

Ebből a jelentésből ha extrapoláljuk az európai elektronikus berendezések hulladékainak számát, a becslések szerint az évente 352 474 tonnát tesz ki, amelyek az EU-ból a fejlődő országokba költöznek. Ez a szám 17 466 db nagy méretű szállítási konténert tölthet meg. Ha ezeket teherautóra rakják, a teherautók nagyjából 401 km hosszú sort alkotnának.

"Úgy tűnik, hogy a veszélyes fogyasztói elektronikus hulladékok illegális szállítmányainak nagyon jelentős illegális szivárgását fedeztük fel" - mondta Jim Puckett, a BAN igazgatója.

"Az EU azt állítja továbbra is elkötelezettek és folyamatosan törekszenek arra, hogy olyan gazdaságot valósítson meg, ami az újrahasznosításban látja a jövőt, és felelősségteljesen igyekszik megszüntetni az efféle szivárgások kiküszöbölését."

A vizsgált 10 ország közül (Ausztria, Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Írország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Olaszország és Spanyolország) csak Magyarország volt az, ahol nem észleltek exportot.

Az Egyesült Királyság egyértelműen az 5 legrosszabb jogsértő között szerepelt, ahonnan a legtöbb veszélyes hulladék utazott Afrikába. Olaszország, Németország, Spanyolország, Írország és Lengyelország is szerepet vállalt a fejlődő országokba történő hulladékok szállításában.

A BAN megvizsgált jó néhány célállomást, ahol azzal szembesültek, hogy a munkásokra és a környezetre egyaránt egészségtelen módszerekkel nyerik ki a hulladékokból a hasznosítható alapanyagokat. Leégetik, leolvasztják róla a burkolatokat, vagy egyéb vegyi eljárással érik el, hogy kinyerjék a hasznosítható rezet, az acélt, az aranyat és az alumíniumot.

Ezeken a helyszíneken a BAN megállapította, hogy az e-hulladékok gyakran nem a megfelelő módon lettek újrahasznosítva, beleértve a munkások egészségének megőrzését, a környezeti szennyezést, ideértve a réz, arany, acél és alumínium kivonására használt eljárásokat. Ugyanis a toxikus részek tartalmaznak olyan anyagokat, mint például a higany, ólom és brómozott égésgátlók, amiket nem lehetett újrahasznosítani. Ezeket egyszerűen elhajították vagy elégették a helyi szemétlerakókban.

broken_electric_appliance

A BAN azt állítja, hogy az ilyen jelentőségű e-hulladék szivárgás nem segíti az EU hulladékgazdálkodási erőfeszítéseit, az továbbra is a szegényeket és a kiszolgáltatottakat fogja sújtani. Ez ellentétes az eredetileg tervezett "újrahasznosítás gazdaságával", ami csak felelősségteljesen a külső hatások és a rendszerből való szivárgás kiküszöbölésével segíthetne hozzá a megvalósításhoz.  

A BAN attól tart, hogy az elektronikai gyártók (Digital Europe) nem fogják betartani az EU által elfogadott bázeli egyezményt és továbbra is elromlott elektronikai cikkekkel fogják elárasztani az elmaradottabb, szegényebb országokat. Ez aláássa a bázeli egyezményt, amelynek célja az lenne, hogy megakadályozza a fejlett országok veszélyes hulladék-exportját.

"Az EU-nak úgy kell biztosítania az európai lakosság és a környezet egészségét, hogy közben nem mérgez meg más kontinenseket" – mondta Jim Puckett. A szervezet ezért sokkal szigorúbb ellenőrzést és fokozott erőfeszítéseket követel az EU-tól a bázeli egyezmény betartásáért és az újrahasznosítható gazdaság megvalósításáért.

Forrás: https://www.ban.org/news/2019/2/6/gps-trackers-discover-illegal-e-waste-exports-to-africa-and-asia

Comments
Glain
Glain picture

Magyarország milyen jó hely nem exportál senkinek semmit :,D nem is érem miért... :D

0

formasu
formasu picture
*

Biztosan tévedhetsz. Ma vittem leadni paneleket, trafókat, és azt mondták, hogy ezeknek nagy része exportra megy, kis részüket "bedarálják".

0

Edmundson
Edmundson picture
*

Sziasztok!

Ez nagyon szomorú, de legalább valamiben jók vagyunk. Persze kérdés továbbra is, hogy mi történik a hazai e-hulladékkal?

Üdv.

1

zus
zus picture

El ne hidd ! Mi semmiben sem vagyunk jók, csak szerencsétlenek a körülményeink. Ha lenne tengerpartunk, megelőztük volna az összes európai országot az e-szemét kihordásával. Csak míg mi a nem létező volt gyarmatainkra nem tudtuk volna elvinni a cuccost, rögtön a látóhatár után bedobáltunk volna minden e-szemetet a tengerbe ! Aztán valami számlagyár gründölt volna hozzá papírokat és egy csomó rohadék az APEH-nál visszaigényelhetett volna egy vagonnyi lóvét és megtakarított volna még pluszban kikötői és üzemanyag költséget is.

Valóban rémisztő az, ami az e-szemét körül zajlik a világban.

1

Kari
Kari picture
*****

Joe, a remisztö az egesz eldobos agyrem miatti szemet tenger, s felfogas, hogy az emberek egyre inkabb  rà sem pipalnak, hogy sajat felelötlen "konzumidiota" (fogyasztogép) viselkedesükkel, s csomagolasi maniajukkal sajat sirunkat assak meg angry..
Kari

1

Berti
Berti picture

Sziasztok!
Megpróbáltam leadni néhány elbontott veszélyes hulladékot (tv, aluöntvény kapcsolószekrény, pc penelek) a méh-be, elirányítottak a nav-hoz, ahol meg kellett (volna) saccolnom, hány kg. a leadandó mennyiség.
A "kedves" hölgy azzal kezdte, hogy ha tévedek, megbüntetnek.
1T-ót írtam be.
Jöttek, (két héten belül, az a határidő) pár napon belül, most már két kedves fiatalember, fényképeztek, jegyzőkönyveztek, majd felhívták a figyelmem, hogy a tároló nem elfogadható mennyiség, el fogják utasítani a kérvényemet.(jogosan, de mivel a "hölgy" azt mondta, hogy egyet tévedhetek, nem mertem többet beírni, (arra nem tudott válaszolni, hogy gramm, kiló, tonnát tévedhetek) de kérte , hogy írjam ki a tonnát.
Nem tettem.
Folyt. köv.
Itthon ez a helyzet.
Hát ezért vannak kidobva a tv-k az árokba.

Berti

1

Mosószaki
Mosószaki picture

Mogyoród! Forma 1 pálya főbejáratától kb 500 méterre....
Még a hülye is oda tud találni!
http://www.aberec.hu/elektronikai-hulladek.html
 

2

formasu
formasu picture
*

Sziasztok!

Ha nem jön semmi közbe, akkor holnap felkeresem Őket. Összeszedtem, rendszereztem sok panelt, alaplapot,  rezet, alumíniumot, vasat, csatlakozókat,  régi VGA paneleket, vezetékeket csatlakozóval, CD-ket, 40 GB-os HDD-ket, Router paneleket. stb. Kíváncsi vagyok, annyit adnak-e értük, mint ami le van írva.

0

formasu
formasu picture
*

Sziasztok!

Aki Pest./Mogyoród/  közelében van, javaslom, hogy semmi elektromos "hulladékot" ne dobjon ki!!!, hanem vigye Mogyoródra. Nagyon pozitívan csalódtam, nekem úgy tűnt, hogy korrektek.

Rendszereztem még otthon fajtánként, és zsákokba raktam. Még két darab parabolát is vittem, szerelvényeikkel. Az autóm hátsó üléseit lehajtottam, és így tele lett. Összesen talán 160 Kg volt az egész. Az e-hulladékért /III-ad osztályú nyák, trafók, nagyfesz trafók, stb./ adtak 110 Ft/Kg.A CD-kért 100 Ft-ot, HDD-kért 300 Ft-ot, elektromos csatlakozókért adtak /Ők válogatták át/ 250 Ft, 25000 Ft, és 800 Ft/Kg/ klf. kábelekért 250 Ft/kg, Alu 200 Ft/kg, réz 1500 Ft/kg, vasat nem vesznek át, de mondták, hogy csak 24 Kg-om volt, ne vigyem tovább, adnak érte 30 Ft/Kg-ot, régi VGA, hang kártyákért 1600 Ft/Kg, laptop alaplap, router panelért: 750 Ft-ot/Kg. A mérés náluk korrekt! Nem is mondta közben, hogy egyes fajta mérésekért mennyit ad, csak néhány perc múlva láttam a számlán. A végösszeg volt az SZJA levonás után 56974 Ft.

Van egy tétel a számlában, ezek 10-15 cm-es  csatlakozók voltak: 1,2 Kg= 27500 Ft, levonással: 26468 Ft, egy másik csatlakozó: 0,57 Kg= 4560Ft.

Erről ennyit. Köszönöm Mosószakinak a junius 9-i értékes hozzászólását.

formasu

 

1

formasu
formasu picture
*

Sziasztok!

Tegnap megint voltam leadni cuccokat Mogyoródon. Még mindig korrektek, de már nem annyira, mint az első alkalommal. Az első alkalommal közel a maximumokat kaptam kategóriánként, de most már lejjebb vitték mindennek az árát! Általában min-max-os áraknál inkább a minimum volt nekik a szimpatikus, szinte mindenért kevesebbet kaptam. A panelekért, rézért, aluért, trafókért inkább 20 %-al adtak kevesebbet, mint a múltkor. Az aranyozott csatlakozókért, RAM-okért is inkább a min. árakat adták. Ahhoz képest, mint aki itt van a közelünkben, még így is sokkal jobbak....

0

Mosószaki
Mosószaki picture

Naponta változnak az árak.

0

Mosószaki
Mosószaki picture

Hi!
Gazdagabb lettél némi hellyel és némi pénzel.
Valóban korrektek. Már csak egy kamionji arany IC kellene!

0

zgyula
zgyula picture

Szia!
A lista végén az orosz zöld kondik miből lehetnek ? Annak a legmagasabb az ára ! (Van itthon belőle)

0

Mosószaki
Mosószaki picture

Orosz zöld zuzmóból, csermobilban tenyésztve...

1

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Fura, én már sokszor adtam le az Intermetálban, néhányszor a Mügüben is, sose akadékoskodtak, lemérték, kifizették. A képcsövet mondjuk egyik helyen se szeretik, azt viszont kivittem a lomtalanításkor létesített veszélyes hulladék szigetre. Ott már hisztiztek egy sort, hogy hol a tévé a képcső körülről? Mert ők csak kompletten veszik át. Há mondom, a nappalimban áll, új képcső van benne, és azon nézem a kolumbót, Hogy ők nem veszik át a csövet a tévé nélkül. Dehogynem veszitek át kispajtás, ezt ide szépen leteszem, és ha holnap reggel még itt lesz, bejelentem, hogy itthagytátok a veszélyes hulladékot. Gyilkos tekintetek, de másnap reggel nem volt ott a képcső. :-D
 

0

Atis57
Atis57 picture

Szia!
 Igen érdekes cikk .
 Viszont ahol évi 70 000 000 dollár hulladék képződik (nálunk itthon ! ) Azért lesz egy kis ügyeskedés .
 
Ennél a cégnél 7 felé gyűjtjük a hulladékot , de a szemetes cég egybe viszi el  ! Vajon ott mi , hogy folytatódik?
S akkor ki a felelős?

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Elviszik egybe,  és utána szétválogatják. Nem vicc, két háznyira lakik egy cigánylegény, az ott válogatott a szeméttelepen fizetésért. 

0

ty
ty picture

Szia Pihe!

Köszi a cikket!

Üdv

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: volt erről karácsony körül egy film a Discovery-n, Indiából és egy afrikai országból, mutatták a bontást a mezőn

Bálint

1

Sponsored links