Sziasztok!
Ismét segítségeteket szeretném kérni, mert megint olyanba kezdtem amihez nem értek. :oops:
Megkésett mikulási "ajándék" gyanánt egy számítógép halált kaptam. Szükségessé vált összeraknom egy másik gépet. Mivel két ilyen alaplapom is volt itthon, gondoltam ezekkel próbálkozom. Kapott egy Q8400-as intel procit, memóriákat (4-12Gb), ssd meghajtót és videokártyát. Jó választásnak tűnt a win7 64 verziója.
Telepítést követően szembesültem azzal, hogy a gép csak négy GB memóriát lát/kezel. Azért így fogalmazok, mert mint kiderült "érdekes" a helyzet:
Bios szerint négy GB, wiindows szerint ugyan több, de csak négy használható. Aida program szépen mutatja is melyik helyen milyen ram van. Szerintem már mindenféle variációt kipróbáltam a ramok( 1-4GB DDR2-800) elhelyezésénél, többet akkor sem hajlandó látni a bios és használni a windows...
Tehát ha lenne valakinek ötlete/javaslata, hogy miként lehetne jobb belátásra bírni :help:
Köszönettel: Kiss Z.
(a képek az egyik próbálkozás során készültek)
Nem tudtam, hogy ez az alaplap csak 4GB memóriát kezel. Szerencsére mások jártasabbak a témában, így sok felesleges kínlódástól mentettek meg :bow:
Üdv!
Látszólag "kifog" rajtam a saját számítógépem!
Van egy GigaByte P35 S3 rev1-es alaplapom, az asztali sz.gépben.
Volt benne: Core2duo E6400/ 2 GB Ram dualban 2x1GB, Win7 SP1 Prof. /32 bites.
Cseréltem: Core2QuadE9550/ 4GB Ram dual, 2x2 GB/ f8 Bios, / Win7 SP1 Prof 64 Bitesre
Feltűnően lelassult a gépem a csere után.
Most:
-15" kezd Bootolni, addig nem tudom, mit csinál, de látszólag semmit /gondolkodik/
-Utána 1'30" asztal
-utána még 25-30", amikorra betölt, és használható.
A lassulást a későbbi működésnél is észre veszem.
A régi rendszer, a régi procival észrevehetően, jóval gyorsabb volt! /Program kb. ugyanannyi van most is, vagy kevesebb. Előtte XP SP3/32 bites Enterprise is gyors volt, és a Win7/32 bit Prof is, a kisebb procival/
Van egy Dell XPS laptopom, és az a bekapcsolás után talán a fele idő alatt használható, mint az asztali gép, és nagyon gyors, hozzá képest. / Win7/64 bites SP1 Prof van ott is/
Mindkét gép néhány hetes telepítésű, és az asztali már közvetlen a csere után, és a telepítés után is lassúbb volt.
A Bios felismeri az új procit, a Ramokat is dualnak írja a gép.
Valamit elrontottam, vagy nem írtam át a Biosban, amikor procit, és Ramot cseréltem?
Mit csináljak, hogy begyorsuljon az asztali gép?
Nem vírusos, a Registry rendben, defrag rendben.
Üdv: formasu
Sziasztok! Ki cseréltem a gép belsejét! A táp, és az elő lapi csatlakozó maradt a házban! Olyan problémám van, hogy az előlapi audio nem működik (Fejhalgató) ami előzőekben rendesen működött! Az új alaplap csatlakozója csatlakozás szempontjából meg egyezik a korábbival!! A bios beállítás rendben, a hátlapi audio működik rendesen! Az előlapihoz csatlakozva viszont nem is érzékeli!! Az előlapi usb-k is működnek!!
A régi alaplap: Gigabyte Ga8I848 PM
Az új alaplap: Gigabyte B75M-HD3
Ha tudnátok tanácsot adni meg köszönném! Üdv.
"FONTOS! Olyan fórum téma nevet válassz, ami beszédes, minél pontosabban illeszkedik arra, amivel kapcsolatban írsz. Egy lehetséges jó elnevezés
pl: ORION LCD PT26S chassis 17MB12-2, a tápja nem indul
Az nem elég, hogy pl: "LG LCD-TV" vagy "HP laptop" és hasonlóak. Illetve érdektelen, nem releváns információt se tartalmazzon a cím!
A helytelenül elnevezett topik felfüggesztésre, majd 48 óra után törlésre kerül! Felfüggesztett állapotban nem tudnak mások addig hozzászólni, amíg ki nem javítod a címet.
A hibás cím utólagos javítása (48 órán belül) a "Szerkesztés" fülre kattintva végezhető el."