Párom gyerekkori rádiója DSS101 hozzánk került. Szépen kitakarítottam kontaktspray a váltónak potiknak. Szól szépen. Kár, hogy KH-on már szinte semmi nem fogható. Az URH áthangoltam szól és szépen bár egy kicsit telt a hangja ugye ez a magas levágási szabványkülönbségből adódik. De ezt a hangerő potival némiképp korrigálni lehet. Ez szólna most a verandán mivel jó időben itt étkezünk és jó zenét hallgatni.
A bánatom a következő.
2-3 óra után hirtelen elmegy az érzékenysége URH sávban. Nem elhangolódik hanem a térerő műszer szerint is érzékenysége megy el. Ez elég gyorsan történik. Szerintetek az áthangolás miatt vagy valami más öregedett meg. Próbálkozzak fagyasztóspré és hőlégfúvóval keresgélni a tunerben ?
Tanácsokat köszönöm
Üdv az uraknak! Orion HS280-as hangfalhoz mélynyomó hol szerezhető? Javítja é valaki? Ki? Hol? Van egy szomszédom aki már minden lényeges helyen feljelentett. Gondoltam, adok neki egy kis zenét: Nina Hagen nyolcvanas évek beli punk zenéjét kissé megeresztettem, de mint tudjuk Isten nem ver bottal. Nos gondolt egyet a tekercs és leugrott az alumínium csőről. Minden megoldás érdekel. Roncs bontható hangfal, hangszóró, két fél hangszóró, amit össze lehet ragasztani. Bármi.
Üdv. mindenkinek!
Jelenség az alábbi: 88 Mhz-től felfelé haladva az adók egyre gyengébben foghatóak. A kábel TV-én a rádió csatornák beosztása 1Mhz léptékben van, és 100 megán már alig halható a müsor ( Petőfi ).
A kapcsrajzot nem találtam meg, igy az LA1823 adatlapja alapján próbáltam eligazodni. Hangoló fesz rendben, AGC van, frekvencia kijelzés OK, állomás keresés közben a némitás OK.
Kérem ha valakinek van rajza vagy ötlete, hogy mi okozhatja e hibát segitsen.
Tisztelettel, welding alt
Tiszteletem!
Valaki tudna segíteni abban,hogy a Samsung AV-R610 5.1-es erősítő kb. 15 perc után kiírja és kikapcsol ,hogy Protection {védelem}
Nincs túl melegedve és megy benne a ventilátor is. Hol keressem a hibát benne?