Sziasztok!
Kezembe került a ent említett masina. Csapágyas volt ezért megcsapágyaztem, de mint próbakor kiderült van más hibája is. Nemigazán forgatja a dobot, csak meg megforgatja és áll, centrinél is csak kb 1mp-ig teker és leáll majd 2 perc pihenő után ismét fogat picit. a gyanús az volt, hogy a lugszivattyú szinkronben dolgozik a motorral. Motort, taho-t kimértem. Panelt szétszedve a motortriak hűtőlemeze alatt van négy megégett ellenállás amin nem látszanak az értékek. Ebben kérnék segítséget
Sziasztok!
Indesit WIDE126 mosó-szárítógép rendesen kimos, centrifugáz, de szárításkor "tocsog" a ruha a víztől (fűteni fűt rendesen). Már fura volt első próbamosáskor hogy mosási és centrifugálási ciklus után, szárítás alatt sok vizet enged a dobba, de nem foglalkoztam vele, gondoltam ez ilyen. Majd mikor a ruhát akartam kivenni éreztem hogy feltűnően nehéz és csavarni lehetett belőle a gőzölgő vizet. Megpróbáltam ruha nélkül. Rátettem csak szárításra. (Másik gépeknél soha nem mértem, de emlékeim szerint pár másodpercig szoktak vizet engedni a dobba a felmelegedés miatt és kb. 5 percenként ezt leszivattyúzni). Ennél a gépnél pontosan 30 másodpercig enged vizet a gép a dobba a 3. szelepen, nemsokkal ezután ki is szivattyúzza és mindezt 2-3 percenkén. A dobba nem látható ugyan a vízszint, viszont a lyukakon azért látható hogy vízbe ér kicsit a dob alja és ez pont elég arra hogy idővel felnedvesítse a ruhát.
Nem tudom mi szabályozza szárításkor a víz ráengedés idejét. Vízszint szabályozót cseréltem, de nincs változás. Kondikat is cseréltem az elektronikán de semmi változás.
Szerintetek?
Köszönöm előre is a segítségeteket.
üdv.: G.
Szevasztok! Hibajelet ad csipog,a program gombokra reagál, törölhető. Kapcsolási rajzot nem találok és rohadtúl nincs kedvem lecügölni a második-ról ezt a nagy DÖGÖT!!! ELEKTRONIKA VAGY SENSOR hiba? (ÖREG CSÓKA NO RACET!)
Sziasztok! Saját gép, tegnap este levágta az automatát (akkor még nem tudtam, hogy az), visszakapcsolva befejezte a programot, viszont a végén zárva maradt az ajtó, lakat ledje égve maradt. Áramtalanítás után nyitható volt, de ahogy feszültség alá helyezem, rögtön bezár. Programot lefuttatja. Két ilyen topikot is találtam, befejezetlenül. http://elektrotanya.com/?q=hu/content/indesit-wie-127-ajtozar-problema http://elektrotanya.com/?q=hu/content/iwc-6103-ajtozar-gondok Este már nem volt erőm nekiugrani, mire számíthatok? Az ajtózárat gondolom érdemes szétszedni, nem-e égett meg, meg egy triakcserére is számítok. Ha valaki javított már ilyen hibát, kérem, ossza meg tapasztalatait. Üdv: Jácint