Sziasztok!
Vettem magunknak piacon egy ilyen egész új mosógépet. Gyanús volt már vételkor is, hogy tele van a dob löszös homokkal, de először azt gondoltam, hogy biztos nagyon koszos ruhát mostak vele, talán bányában dolgozott a volt a tulaj :-) Amúgy bekapcsolt a gép, de dobot kézzel forgatva jó csapágyas hangja volt.
Na de otthon kiderült miután szétszedtem, hogy valószínű árvizes gép, az üst és az egész belső rész egy merő löszös homok. Szerencsére a kijelző panelig nem ért a víz, de a főpanel sajnos ebben a típusban alul van egy műanyag dobozban. És az is kiderült, hogy nem a dobcsapágy szól hanem a motorcsapágy.
A panelt kiszereltem, meglepően jó állapotban van. Egy helyen húzott át a villany, fotón látható. A fűtés relé tekercsének egyik lába és a fázis között. Természetesen nem is fűt a gép, egyébként szépen működik, igaz hangos motorral, de ez már egy másik történet lesz.
A hosszú bevezető után a kérdésem: két fotót csatoltam, egyik a saját panelom a sérült résszel, másik egy netről szedett. A bekarikázott részen eloxidálódott a vezető sáv, két helyen is. A netes képen jól látszik, hogy csak úgy ott van, nem megy tovább, túloldalon sem. Kérdésem, hogy miért van kivezetve a panel szélére a fázis meg a nulla? Ez a rész alul van a panelt tartó műanyag tokban, ha vizet kap ez a rész fog először vízbe érni. Ahogy most is ez történt. Nem értem mi célból. Valami védelem lehet? Ezzel védik a panel többi részét? Állítsam helyre ezt a részt vagy hagyjam így ahogy van?
A fűtés rész hiba úgy néz ki megvan, találtam egy szakadt 47 ohmos ellenállást ami a relé tekercsének egyik lábához menő szálon van. Ha szerencsém van ennek cseréje megoldja a fűtés problémát. Utána már csak a motort kell megcsapágyazni, BLPM motor van benne, első blikkre úgy tűnik nem lesz egyszerű szétszedni. De ez már egy másik történet lesz. :-)
Üdv.: nils
Sziasztok!
Nem tudja véletlenül valaki, hogy miként tudnék belépni a fent nevezett gép szerviz menüjébe? Alacsonyabb típusszámú modellekhez megtaláltam itt a leírást, de az enyémnek teljesen más a kezelőfelülete.
Előre is köszönöm!
nils
Üdvözlök Mindenkit a fórumon ! A következő dologban szeretném hozzáértők segítségét kérni : Miele mosogatógép F84-es hibával megállt . Egy komoly takarítást csináltam rajt . Volt itt-ott benne trutyi ... Kitakarítottam a csöveit , stb . Tehát "kicsit" szétszedegedtem . Nos ezután már elindult szépen . Felvette a vizet , nekiállt a programnak . De kis idő után lecsapta a lakás biztosítékait . Végig néztem és úgy gondolom ,ohgy a főmotornak lehet valami baja . Víz ha került is bele, az csak max 1-2 csepp lehetett ,több biztos nem ,mert amennyire tudtam vigyáztam ....
Meg letörölgettem mindent ,meg összerakás közben is volt ideje kicsit azért száradni . Mit tanácsoltok? Várjak még vele, hátha mégis a víz az oka ? Száradjon csak ? Vagy ha leverte a biztosítékot ákkor már mindegy ? Bár aztán még 1x kipróbáltam ( az újabb átnézegetés után) és akkor megint üzemelt, de hallani lehetett ,hogy "szikrazáshangok " jönnek a motorból . Gyengén de hallatszott, így inkább lekapcsoltam az egészet . Szóval mi lehet ? Vagy készüljek motorcserére ? Vagy lehet ilyet javítani ? Mert neten nézegetve nem csak a motort, hanem a rajta levő dolgokat együtt adogatják . Lehet ,hogy szét sem lehet szedni , hogy javítani lehetne ????? Tisztelettel várom az információkat . Előre is köszönöm minden kedves hozzászólónak .
Üdv , Notturnó.
Sziasztok!
MIELE DG4060 gőzpároló 400V-ot kapott a szükséges 230V helyett.
A tápegységben lévő elektrolit kondenzátor és a táp IC megadta magát.
Abban kérem a segítségetek,hogy mi lehet a panelen lévő tápegység IC típusa.
Sajnos az IC teteje lerobbant és nincs meg a darabka.
Előre is köszönöm.
Ottó
A kapott információk alapján most már teljesen biztos,hogy TEA1522T IC a szétrobbant alkatrész. Köszönöm mindenkinek a segítséget!