Sziasztok!
Furára sikeredett a cím, de lényegében tényleg ez a helyzet. Kinéztem rá és azt láttam világít a fényszóró. Kimentem lekapcsolni.. ahogy kinyitottam az ajtaját, elaludt. Pár perc után kezdődött elölről. Beindítottam, hogy lássam más rendben van-e. Látszólag igen, így leállítottam.. VOLNA, mert nem állt le a motor, csak a műszerfal állt alaphelyzetre. kb öt másodperc után leállt. Még végig sem gondoltam a dolgot, mikor felkapcsolta a fényszórót. Beindítottam, hogy a garázsba guruljak vele, ahol megint nem tudtam leállítani. Akku sarut levettem, de persze ez sem hatotta meg. Gyújtáskapcsolót kapcsolgatva úgy viselkedett a műszerfal ahogy szokott, miközben a motor nem zavartatta magát és egyfolytában járt. Addig próbálgattam míg sikerült leállítani és gyorsan levettem az akku sarut. (így már csak nem indul be)
Viszont most törhetem a fejem, hogy miként tovább?? :help:
Tanyát ismerve, biztos lesz valakinek ötlete a megoldásra, kérem ne tartsa magába.
Régebben kezdte a "bolondozást", néha jelezte nincs aktiválva az utas oldali légzsák, (nincs is benne) vagy csak elment a kilométeróra amivel egyidőben megtáltosodott, stb.
Örömmel fogadnék minden tippet!
Köszönettel: Kiss Zoltán
sziasztok nem tudja valaki hogy lehetne kiiktatni az imobilizert? négy számot kell beirni. már fáj a hajam töle.gombok ki vannak ,pedig havonta változtatom a kodot. üdv mindenkinek :attilas
Üdv. Mindenkinek,
A címben szereplő elektromos autó hálózati dugójában a szegecselés megadta magát. Sikerült egy csavarral rögzíthető ugyanolyan IP védettségű dugót szerezni de a szilikongumiból való kibányászáskor kiderült, hogy a dugó tartalmaz egy reed relét is aminek az egyik fele a töltőbe megy viszont a másik feléről nem lehetett egyértelműen kideríteni hova volt bekötve.
Gyanítom, hogy a föld vezetékhez de szeretnék biztosra menni csak ennek nem találtam egyértelmű nyomát . Sajnos a Peugeot szervízben sem tudtak segíteni ezért fordulnék a fórumon levő autós szakikhoz hátha valaki találkozott már ilyesmivel. Úgy látom ez egy védelem ezért semmiképp nem kívánom kihagyni a rendszerből.
Minden segítséget előre is köszönök.
Üdv.
Tibor
Sziasztok!
Saját Peugeot 407 2.0 HDI Supreme gépkocsimba ülve tegnap meglepetés fogadott. Beindítottam és jelezte a kis okos hogy nincs izzó, és igen az egyik ki volt égve (H1) , kicseréltem és nem jelezte az izzó hibát de nem kapnak az izzók feszültséget. Fedélzetin kikapcsoltam az automata kapcsolást és se így se úgy :( Valakinek nincs véletlen kapcsolási rajza vagy valami infója hogy mit hol keressek? Bajuszkapcsoló tuti működik mert a műszerfalon vissza jelez hogy felkapcsoltam, de relét se hallok kattanni se a motortérben sem pedig az utastérben (Soha nem is figyeltem ez előtt hogy kattog e :) )
Üdv.: Irkax
Meglett a hiba oka. A H1-es izzóra menő pozitív vezeték a csatlakozó tövében (Lámpabura csatlakozója) égett el mindkettő izzónak ami megmagyarázza nekem a 2 havonta jobb oldali izzó cserét és a bal oldali villódzást :)
Köszönöm mindenkinek a segítséget!