Üdv!
Segítség kerestetik a fenti autórádió quartz-kristály beazonosításához. Kivettem (az egyik lába tőből ki volt törve), de a rögzítőforrasztás miatt szó szerint semmi sem látszik a házon. A mellette levő IC felirata három sorban van elhelyezve, az első sor: 0219, a második sor: CHAQ, a harmadik pedig: 912.
Kerestem kapcsolási rajzot, de...
Köszönettel Mikus Sándor
Köszönöm mindenkinek,sikerült megjavítani, Kumi tippje jött be!
Sziasztok!
Keresem az europhon rck 1540 régi music-center rádiórészének kapcsolási rajzát.Hibás az fm része.
Először antennával volt teljesen érzéketlen,az első tranzisztor lábához érve halkan szólt.Szétszedtem, az első 3 tranzisztort kicseréltem újra, mindent átforrasztottam.A rádió am-fm része 4 tranzisztor+tda1220ic.Most antennával vannak állomások kis hangerővel közte hangosan sistereg,a sáv végefele egy két adó zajosan és hangosan szól.Mi lehet a baj? Lefényképeztem a panelt. Amire jutottam:
Ha egy másik zsebrádio kf jelét rákötöm a KF szűrőre akkor is olyan hangerőn (kb negyedhangerő) szól, mint a saját hangolásával, de ha félrehangolom, vagy nem kötöm rá az antennát, csak közelitem, akkor nagy hangerővel csak sisteregve, torzan szól.Lehet, hogy a tda TDA 1220 ic IC hibája?
Üdv mindenkinek!
Egy Ford 6000CD tip. rádióval küzdök. Egyszer csak kiírta, hogy "CODE -- -- -- --". Eddig nem is lenne probléma, tudjuk a kódját. De nem működnek a gombok. Szétszedtem de az előlapon nem látok semmi különöset. A gombok lenyomására jelek mennek a prociba. Van valakinek valamilyen tippje, tapasztalata?
Az előlapon, mint a távirányítóknál, gumilap + NYÁK-on kialakított érintkezők vannak. Áttisztítottam, de nem javult. Így aztán a vezetést kizárhatjuk (gondolom).
Köszönettel: TZotya
Szervusztok!
A SEA funkció aktiválásakor "durrannak" a hangfalak. Akkor is, ha ebben a funkcióban hangzást(rock, jazz stb.) váltok, vagy a frekvenciák szintjét állítom. Semmilyen más váltás, gombkezelés, akár forrásválasztás nem okoz ilyen jelenséget. Hozzáértő segítségetek kérem, mert túl azon, hogy a sea körben gondolom a hibát tovább nem jutok.
üdv: bencsik