Sziasztok!
Már jó ideje regisztrálva vagyok itt az Elektrotanyán. Eddig csak olvasgattam és segítettem, ha tudtam, de most nagyon elakadtam egy Saeco Spidem Belezza kávéfőző javításában.
Egyik komám hozott nekem ezt az istenverést. Vizet öntöttek a szemeskávé helyére és használat közben jöttek rá, hogy ez így nem üzemszerű. :)
Szétszedtem, átmostam, kiszárítottam, összeraktam. Kb. 5-6 kávét szépen lefőzött, majd csak villogni volt hajlandó. Egyszerre ütemesen villog a rövid és a hosszú kávé, valamint a víztartály ledje. A kazán nem fűt, de a fűtőszálak Ohm-ikusan jónak tünnek . A meghajtás Triak nem szakadt, nem zárlatos, csak épp vezérlést nem kap. Ami érthető is mert letiltott minden funkciót a gép. Nem tudom mitévő legyek!? Nem lehet ebből hibakódot törölni?
Kérlek segítsetek, mert holnapra kész kell lennem vele!
Sziasztok / Tisztelt kollegák! Került hozzám egy Saeco Poemia HD8323 kávé főző javításra. A pumpája volt rossz Gyárilag egy Defond Phoenix-50 53w 1,8MPa-s pumpa volt benne most egy ULKA 48 wattossal helyettesítettem. mert a gyári többe kerül mint a kávéfőző. 1x szépen le is főzte a kévét, majd a következőnél már csak a főzőkarban (kávé/zacc tartó) lévő szelepig (stift egység) vitte a vizet. szétszedtem a főzőkart és ezt találtam benne

ripityára szétesve. a rugó feszítő pöckei és a tengelyek voltak kikopva Ezeket cseréltem átmenő furattal fém tengelyekre meg megcsináltam a rugó feszítőket. Szétszedve majdnem jól működik, de összerakva szorul az egész, és továbbra sem nyitja a szelepet. de igazából rá sem tudok jönni hogy mikor és mire és miért kellene nyitnia illetve mire való. illetve kihagyhatom e. 3000.-Ft környékén találtam ilyen STIFT-nek nevezett alkatrészt, de ez már így a Tulajnak nem lenne gazdaságos. ha valaki tudná hogy mire való leírhatná nekem, illetve ha kihagyom milyen hátrányai lesznek a kávéfőzőnek. (gyakorlatilag a működési elve érdekelne mert nem tudok rájönni mért kellett ez a műanyag bazár bele.

Előre is köszönöm a segítségeket. Tamás
Udvozletem a Kollega Uraknak!!
A cimben emlitett kavegep multiszelep felujjitas utan gyakran kave hianyra panaszkodik, annak ellenere hogy meg boven van benne kave es daralas kozben latszik a kave haladasa a daraloba.Miutan megall "add coffe" uzenettel , OK parancs utan , egy ujjabb kave keres utan , siman mukodik tovabb (kb 10-15 kave fozeseig), minden kulso beavatkozas ( pl.szemes kave utantoltese) nelkul. Azt szeretnem megkerdezni , hogyan erzekeli a ledaralt kave mennyiseget? Nem tudom van e osszefugges a szelepfelujjitas es a hibauzenet kozott , de elotte csak akkor alt meg "add coffe" uzenettel mikor valoban nem volt benne kave.A kave minoseg valtozasat ki lehet (nagy valoszinuseggel) zarni , mert ugyan azt a zacsko kavet hasznalom mint a szelep javitas elott.
Koszonom a segitseget , Peter
Sziasztok
A címben szereplő kávéfőző gép javításához szeretnék segítséget kérni.
javításra kaptam a SAECO INCANTO type:SUP021YDR kávéfőzőgép paneljét. A hiba jelenség, leégett a víz szivattyúja az új folyamatosan működik. A panelt átnéztem nem találtam rajta hibás optocsatolót, zárlatos triakot. Arra gyanakszom, hogy a tűzősarukat rossz helyre dugták vissza. A panel csatlakozóiról kellene bekötési rajz, ha megvan valakinek mert a neten nem találtam, csak a mechanikáról rajzot.
Elöre is kösz a segítségeteket.
Sandor.
Képek:
1
2