Sziasztok!
Adott a fenti egység úgy került hozzám hogy semmi életjelet nem ad ki magából.
Esetleg valakinek van vagy volt hasonló sony fejegység problémára?
Szédszedve és méregetve nem látok problémát.Esetleg létezik hogy valamelyik végfok zárlatos és nem engedi indítani?
Köszöntöm a kollégákat!
Elöljáróban, hogy már egy ideje nem volt a kezemben, autórádió, vagy egyéb szórakoztató elektronika.
Most viszont megkertek, nézzék már rá a fent említett radiora. Szerencsére korrekt rajzot sikerült letöltenem innen. De mielőtt belevetnem magam, gondoltam megkérdezem van e valakinek tapasztalata vele.
Jelenseg: bekapcsolas után, csak a demó fut a kijelzőn, amit bármeddig tud. Ill míg ki nem kapcsolom. Tápok nagyjából megvannak, vezérlő jelek is zsinnyegnek az elolaprol. Elsőre processzorra gondolok, de gondoltam valaki találkozott már ezzel a jelenséggel.
Ha kapok segítséget, megköszönöm, és hozzá látok.
Sziasztok!
Most került hozzám 2db sony rádió, ugyanazzal a hibával, hogy a rádió módban nincs hang, de a CD és USB-én pedig van. Ebben a rádióban nincs külön tuner fémdoboz, minden az alaplapon van, mi foghatja meg hogy még sistergés sem hallható rajta, de a gombok csipogása az megy a rádiónál is? Menüben lenne valami elállítva, vagy a lapon hiányzik valami jel?
Sziasztok ! A tunnernél még megvan a hang de már a hangerő potin nincs jelen. Ha volna valakinek doksija azt megköszönném !Üdv!