Üdv!
Került hozzám ez a monitor, talán SONY gyártmány /STEP 20E03T, vagy GDM 20E03T/, és a fényereje éppen kevés. szeretnék rajta növelni, de eddig nem sikerült. Más monitoroknál a G2 növelésével növelni tudtam a fényerejét, de ennél ez nem sikerül. Van rajta két Fókusz állító, és van G2 poti is, de az nem változtatja a fényerőt, inkább a piros szín "kilógását" eredményezi.
Kidobni nem szeretném, mert más hibája nincs.
A Menüben max-on, azaz 100-on van a kontraszt, és a fényerő is.
Hol állíthatom az alap fényerőt? Nem szedtem szét teljesen, de föntről más potit nem találok, amivel adhatnék neki keveset!
Üdv: formasu
Sziasztok
Hogyan tudnám lepróbálni az izzót? A jelenség a következő: Bekapcsolom ndul szépen megjelenik halványan a kép(elkezd fűteni) és kikapcsolja az izzót. Szerviiz szernt lámpahiba, de már volt foltozva az alaplapj, és az izzoban 100óra sincs(gyári lett véve bele 140e ft nettóért). Valahogy ki kéne zárni a lámpahibát vagy megerősíteni. Annyit tudok hogy 120W Uhp izzó van benne de hogy ac vagy dc, és kis feszültségű vagy nagy azt nem tudom.Ha jol tudom ebben is valami inverter féle van. Több info akkor lesz ha kihoztam a szervizből. Azért nem hiszek nekik mert másik lámpával nem tudták probálni mert nem volt.
Sziasztok!
Van nálam egy a címben említett projektor javításra, sok mindent nem tudok az előéletéről, csak annyit, hogy most nem működik. Nem csinál semmit, kimértem a tápegységet nincs semmilyen készenléti táp. Tovább méregetve a tápot azt találtam, hogy nem rezeg be a primer oldal, csak 1Hz-en pulzál, a primer oldal lelke az MCZ3001-es ic, adatlap nincs róla, csak a projektor kapcsolási rajza. Az ic enyhén langyosodik, a többi alkatrészt méregetve minden egyéb jónak tűnik. Az ic nem kifejezetten olcsó (~10000Ft), hogyan tudnék megbizonyosodni, hogy valóban az a gond?
Sziasztok!
Kaptam két rossz monitort, a Samsung710N-ben jó a kijelző, jók a csövek, míg a Sony17-ben rossz a kijelzőpanel. Gondoltam, kicserélem őket, de máris elakadtam.
A Samuban CLAA170EA TFT/LCD panel van, a Sonyban M170EG01 v2 van. Ez utóbbit ismerem, de az előbbiről nem találtam használható adatokat, ill. csak "üres" pdf filét. Tudja valaki, ezeket össze lehet cserélni minden változtatás nélkül, vagy ez nem lehetséges? (Mindkettő 30 pólusú csatlakozóval van szerelve.)
A válaszokat előre is megköszönve, janocsi.