Kedves kollégák.
Fent nevezett gép "SUPERVISOR PASSWORD " kóddal le van zárva. Ezért keresek hozzá Bios és EC Bios flash tartalmat.
Ha valakinek lenne,nagyon kellene, mert 2 gép áll emiatt.
Az alaplap tipusa: FAL5SY2 A2971 A
üdv.
A történet hosszabb mint amennyit illik írni, így megpróbálom rövidíteni. :) A hiba úg jelentkezett, hogy először csak vibrálni kezdett a kép, vízszintesen becsíkozva, ami a kijelző mozgatására hol helyrejött, hol nem. Alap feltevésként az LVDS kábel hiba jött, amit ki is cseréltem. Föllélegeztem, mert a hiba meg is szűnt. Egy darabig. :( Ezután elment a háttérvilágítás, ami jelen esetben LED, úgyhogy inverter hiba nem lehet. HDMI-n D-sub-on tökéletes a kép. Nos, erősen gyanakodtam, hogy ez nem egyszerűen a kijelző meghibásodása aminek cseréjével el boldogulok, hanem többről van szó, úgyhogy elküldtem egy szervizbe. A szerviz megállapította, hogy valóban nem kijelző hiba. állítólag valami tápköri problémát találtak, majd az LVDS kábelt is hibáztatták. Az eredmény az lett, hogy egy kis kókányolással valahogyan képet csaltak a kijelzőre, de fényerőt nem lehetett többé szabályozni. Full fényerőn ment, na már amíg ment. Mert miután visszakaptam, kb öt napot bírt ki, és teljesen elment a kép. Már nem csak háttérvilágítás, hanem kép sem volt. Hogy a dolog bonyolultabb legyen, elküldtem a laptopot egy másik szervizbe, mert fölöslegesnek gondolta ugyanoda visszaküldeni, hiszen elsőre sem volt teljes a siker. És itt jött az a kanyar, hogy náluk a laptop, bár továbbra is fényerő szabályzás nélkül, de "hibátlanul". Ők korrekten közölték, hogy így nem tudnak vele mit kezdeni, úgyhogy csak a szállítási költséget számítva visszaküldték. Ezek után természetesen egy napig sem volt képe a gépnek, megint beadta a kulcsot.
Az lenne a kérésem, hogy akinek volt hasonló problémája, esetleg javított már ilyet, az adjon tanácsot hogy merre induljak. HDMI-n D-sub-on továbbra is jó a kép, de a saját monitorja még a Windows eszközkezelőjében sem jelenik meg. Megnéztem másik laptopon, hogy ha bedugok egy külső monitort, akkor az megjelenik az eszközkezelőben, de jelen esetben ez nem történik.
Remélem elég konkrétan leírtam a hibát és akad valakinek hasznos ötlete az alaplap cserén kívül, ugyanis az már nem biztos hogy ennél a gépnél rentábilis lenne, még ha egy i7-es 8Gigás Nvidia-s gépről van is szó. :( Nagyjából az esélytelenek nyugalmával fogok hozzányúlni, úgyhogy minden ötlet jöhet.
Sziasztok!
Egy B&O-ba menne a Toshiba, az ESF 0,6 Ohm és 3 Ohm.
Az én multim már nem tökéletes, de olyan 1 Ohm és 3,5 Ohm-ot mérek.
Nem lesz probléma ugye?
Köszönöm!
Üdv:
Pityesz
Tiszteletem!
A vejem Toshiba Satellite M100-165 laptopjának a Harman-Kardon hangrendszer hangszóróinak pereme elporladt. A neten kutakodva gumiragasztós megoldásokat láttam (nekem elrettentő minőségben). A gumiragasztó az talán még jó lenne ,viszont ahogy ott csinálták nagyon "merev" lett a felfüggesztése. Találkozott már valaki ugyan ezzel a problémával,van jó ötlete? Végszükség esetén ahogy néztem a 105-ös hangszórója bele illene aliexpressen sajnos kifogyott,pedig úgy néztem az utángyártott verzió! Annak a kosara nem fém,hanem papír,talán annyira nem is nagy probléma. Ha van valami jó ötlet örülnék neki!
köszönettel:Feri