Sziasztok!
A fent nevezett erősítővel a következő a gondom:
Konnektorba bedugva és utána egyből bekapcsolva tökéletesen működik, kikapcsolás után rögtön visszakapcsolva is bekapcsol.
Ha nem egyből bedugás után kapcsolom be, hanem várok 2-3 percet, vagy a kikapcsolás után szintén várok 2-3 percet, már nem hajlandó visszakapcsolni. Kihúzva a konnektorból 2 perc várakozás után az első procedúrát végrehajtva minden gond nélkül működik.
Van valakinek erre valami ötlete, tapasztalata a javítását illetően?
A rajza fent van itt a tanyán, úgyhogy az elvi segítség megvan, csak a hirtelen ráérzés hiányzik.
Minden segítséget előre köszönök.
Üdv:
Krisztián
Egy kis segítséget szeretnék kérni, mert nem boldogulok egy Yamaha CDX-530e CD lejátszó javításával.(A service manual megtalálható itt az oldalon)
Kezdte bizonytalanul olvasni a lemezeket, ezért úgy döntöttem kicserélem a lézerfejet.
Mivel több helyen azt olvastam, hogy a motorok is okozhatnak rejtélyes hibákat, ezért először a két motort tisztítottam meg. Betettem az új fejet (KSS210A), elvégeztem a beállításokat. Úgy tűnt, hogy szépen működik minden. A tartalom jegyzéket gyorsan beolvasta, és le is játszotta a lemezt. A gyári lemezt viszonylag szépen lejátssza, de néha megbolondul, szám léptetésnél nem találja a következő számot, a cd felpörög, és mintha "fókuszálás" is hallatszódna. Próbálkozik egy darabig, aztán leáll.
Írott lemeznél rosszabb a helyzet, ezt is szépen beolvassa, de kb. a 3. számtól felfelé nem találja a következő számot, kerreg, keres, aztán leáll. Van úgy is, hogy az első szám első percénél elveszti a fonalat, és felpörög, kerreg, leáll.
Találkozott már valaki ilyen hibával? Hogy lehet behatárolni egy ilyen hibát?
Sziasztok!
Kaptam egy Yamaha-M45 asztali sztereó erősítőt. Az egyik oldalát sikertelenül már javítgatták . Innen az összes tranzisztort , szétégett ellenállást kidobtam , majd újakat tettem be. Végfoktranyókat nem kötöttem bele , mert a jó oldalra is kíváncsi voltam .
- Méregetés közbe a rossz oldalon Q115 jelű tranzisztor kicsit megfüstölt. Ez mitöl lehet?
- A működő oldalon próbáltam összehozni a manualba leírt beállításokat , miszerint R156 nál 5mV+-1mV , bekapcsolt Auto "A-Class" nál pedig 60mV+-30mV , ez össze vissza mászkál ha kikapcsolva beállítom 5mV ra akkor bekapcsolva 25 töl nem lesz több. Ha feltekerem 35mV re akkor kikapcsolva 11mV és erősen melegszik!
- Jó odlaon -1.1V körül lehet mérni a potin a rossz oldalon 2V fölött mérhető , de a hiányzó végtranyók is ludasak lehetnek.
Adjatok tanácsot. Az újabb erősítők máshogy vannak hajtva jóval egyszerűbben lehet hogy valami elkerülte a figyelmem.
Projekt:
- Megszüntetni a felesleges melegedést ha kell .
- Kitalálni miért füstölt meg a Q115 .
Rajz link: http://elektrotanya.com/yamaha_m-45_stereo_power_ampl.pdf/download.html
ÜDVÖZLET MINDENKINEK.
A fent nevezett készülék egy mini hifi. Olyan hibával került hozzám,hogy nem szól. Ezt a hibát megjavítottam,/ a hangszóró védelem reléje volt oxidos/. Most bekapcsolás után mikor a relé behúz, búgó hang hallatszik a hangszóróból, illetve a fejhallgató kimeneten bármelyik bemeneti forrás kiválasztásánál. Sajnos javítás előtt nem próbáltam ki a fejhallgató kimenetet. A készüléknek van még egy hibája. Működés közben néha elhalványodik ,vibrál a kijelző világítása,illetve bekapcsoláskor kétszer , háromszor ki-be kapcsol a védelem reléje.
A segítségeket előre is köszönöm.
SZIASZTOK !
KÖSZÖNÖM MINDENKINEK A TIPPEKET, TANÁCSOKAT, DE KÉRLEK BENNETEKET, HOGY MIATTAM NE VESSZETEK ÖSSZE !!!
Üdv Misi