Sziasztok!
Ez a monitorom meg csak 3 másodpercre felvillan, és utána semmi, ez is átkondizva, de még az inverter részben cserélni kellet egy 220nf kondit, és 2db 5707-es tranzisztort is mert zárlatosak voltak. Ezek cseréje után is a helyzet változatlan maradt, és az ötlteim is elfogytak, vagy lehet hogy az inverter trafók közül lehet valamelyik rossz, lehet mérni ? Mert most épp négy monitoromnak ugyan az a baja, és jó lenne valamelyiket talpra állítani. Köszönök előre is minden segítséget!
Sziasztok!
A címben jelzett 22"-os, LED háttárvilágítással működő monitor azt a parajelenséget produkálja, hogy alkalmanként a jobb felső sarokból kiindulva, két részletben félig lekapcsolja a háttérvilágítást.
Tehát első lépésben a jobb felső sarokban elhalványul a háttérfény, majd pár másodpercre rá középtájon is ugyanígy tesz. A képernyő alsó szekcióján és a bal-felső oldalán továbbra is intenzív marad a háttérvilágítás.
Nem mindig jelentkezik a hiba, - akár napokig sem - ha viszont egyszer rájön a görcs, akkor sorban egymás után produkálja a dolgot.
Egy-egy ilyen jelenség után ha stby kapcsolóval lekapcsolom a monitort, akkor mindig jó képpel tér vissza, hogy kb. egy perc után ismét eljátssza a produkciót.
Nem igazán tudom hogy merre induljak el. A kijelzője egy hátulról alaposan leburkolt nagyon vékony egység, de nem igazán tudom, hogy egyből kijelző hibában érdemes-e gondolkodni, vagy inkább az elektronikában lesz a gebasz. KH-ra nem reagál, hiába püfölöm...:-)
Bármilyen tapasztalatot és konstruktív ötletet szívesen vennék.
Köszönöm!
dongo
Sziasztok!
A nevem Paksy Tamás. Nem túl régen kapcsolódtam az oldalhoz, de már rengeteget segítettetek. E monitor került hozzám, miben van egy tranzisztor, ami zárlatos, de a bolti ára eléggé borsos. A típusa : 2SJ598 . Ez egy PMOSFET. Valami hejettesítőt tudtok-e?
Üdv. mindenkinek!
Sziasztok!
Keresek a címbéli monitorhoz flash tartalmat (mentést).
RTD 2122L (vagy RTD2120L) procit cserélni kellett, de program nélkül nem működik sajnos.
Köszönettel előre is.
Üdv: Sándor