Sziasztok,
Úgy emlékszem, hogy beázás miatt nem működik ez a mobil telefon (feleségemé volt), két éve hevert a fiókomban de most elővettem, feltöltöttem, minden működik rajta, hívni és fogadni is lehet hívásokat, egyedül a háttérvilágítás nem megy rajta, se a kijelzőé sem a billentyűzeté.
Szétszedtem, minden kontaktot befújtam elektronikai tisztító spray-el, összeraktam, a probléma továbbra is fennáll.
Mit javasoltok mi lehet a probléma?
Öregszem, náhány hete írt itt egy kolléga, hogy mobilokban otthon van. Nem lelem ki Ő.
Még mindig küzdök egy Samsung E330-al. leszakították a sim kártya tartót. Be is vezetékeztem a lábakat egy kivételével. A 4-es lábnak nem találtam forrasztható felületet. A többinek voltak smd kondijai amikre szépen ráforrasztottam vékony drótot. A mellékleten még az eredeti állapot.
Üdv!
Ebben a tabletban akku csere volt, mert teljesen leült az akksija. A csere után működött, míg le nem merült teljesen az akku. Töltőt rádugva egyik alkalommal 16%-ra feltöltötte, majd megállt a töltés.Azóta már nem tölt rajta egyáltalán. A mini USB csatlakozót átforrasztottam, de nem jártam szerencsével. Volt valakinek hasonló problémája, esetleg valaki tudja az okát? Köszönöm!
A címben szereplő telefon headset kapcsolását keresem,ha valaki tud ilyesmit vagy ismeri a bekötését szívesen venném a segítségét ez ügyben!
Tippeket és az ötleteket előre is köszönöm!