You are here

Orion OM-5128D mikrohullámú sütő nem melegít

32 posts / 0 new
Last post
DGabee
DGabee picture

Üdvözlök Mindenkit!

Segítséget szeretnék kérni, mert elakadtam. Jelzem, nem vagyok profi, amatőr vagyok, de jobban még sosem rontottam el semmit, mint amennyire már rossz volt, viszont hajlandó vagyok tanulni!

Szóval adott a fent nevezett mikró, és nem melegít mikrohullámú üzemben. A grill funkciója továbbra is tökéletesen működik. Gyártottam 6db 60 Wattos izzóból sorba kötve egy nagyfesz kondi kisütő szerkezetet. Igaz már 24 órája ki volt húzva a mikró, így fel sem villantak kisütéskor.  Miután kisütöttem a kondit, első dolgom a nagyfesz bizti ellenőrzése volt, sem szemmel, sem multiméterrel nincs szakadás. Olvastam a nagyfesz kondi mérését. Nekem nem megy át szakadásba, folyamatosan sípol. Akkor meg is találtam volna a probléma forrását? A magnetront kiszerelve, sem mágnes repedés, sem antenna sérülés/égés nem látszik. A mikrónak egyébként a hangja olyan, mint volt. Tehát nem csak a venti megy, hanem, ha DeFrost-ra rakom, ugye akkor szakaszosan üzemel, és hallani is, ahogy kapcsolgat szépen. Csillámlapot cseréltem, bár azon semmi égésnyom vagy elszíneződés nem volt.

Szóval tanácsokat, tippeket várnék a tőlem sokkal tapasztaltabbaktól, hogy merre tovább? Jelzem ismét, amatőr vagyok, szóval a tipp, vagy magyarázat olyan legyen, hogy sikerüljön megértenem!

Maximális tisztelettel és köszönettel:

DGabee

Megkérném a tisztes tagtársakat, hogy szorítkozzanak a topik témájára. A következő eltévelyedő 30 napra csak nézhet.

Comments
Mosószaki
Mosószaki picture

Szia!
Keresd meg "Jaca"-t!
Ő imádja az ilyen kezdő, de lelkes DM-pákászokat, mint te is vagy!
Addig se csapasd magad agyon!
Ha van pénzed és tudsz ebayon vásárolni szerezz be egy ilyet: 
https://www.ebay.com/itm/Resistance-Tester-BM500A-1000V-1999M-Digital-Insulation-Meter-Megohmmeter-Megger/281666706333?hash=item4194a4db9d:g:fSwAAOSwy9ZeAG18

Ez egy 1000 voltos mérőfeszültséggel mérő ellenállás mérő.
Röviden "szigetelési ellenállás mérő.
Jó néha....

Sok sikert Jacához! Ő fogni fogja a kezed és végig vezet minden forrasztás hegyen és mérési völgyön!

3

Guest
Guest picture

Kiegészíteném azzal hogy a család, értsünk ezen bármit, legyen tájékozott abban, mit kell tenni ha valakit áramütés ér. 
Ebből következően egyedül ne végezzen ilyen tevékenységet!
https://elsosegely.hu/cikk.52.aramutes
-
Addig is tanulósarok: https://elektrotanya.com/content/rovid-bevezeto-az-elektronikaba

1

zsugori
zsugori picture
****

szia
Megjegyzés: A sütő nem használható, amíg a
gyermekzár be van állítva.

0

DGabee
DGabee picture

Szia!

Köszi!
4 éve használjuk a mikrót, ezt azért az elején kizártam.

0

sandorverten
sandorverten picture

Üdv!
Ha a nf bizti jó,a kondi jó,a diódát egy sorbakötött izzón(230V) meg tudod nézni,félfénnyel kell világítania,óvatosan!,akkor még azt tudom javasolni,hogy a nagyfesztrafó primer csatlakozóit lehúzva egy izzót tegyél rá.Szigetelve! Majd kapcsold be a szerkentyűt.Ha jó a programkapcsoló, a relék,világítani kell az izzónak.Ha nem világít,reléket megnézni.Ha viszont világít az izzó,márcsak magnetron lehet ezek után.Sok szerencsét és kitartást.Volt nem egy ilyen.Szakadás.
Sándor

1

DGabee
DGabee picture

Köszönöm, megnézem!

0

hornyakferi
hornyakferi picture

Nem tudom, ebben a modellben van-e lágyindító.
(Esetleg ha a deknin belül van áramköri rajz, mint sok más modellben, azon megnézheted - csatolva egy Galant modell rajza, bekarikázva ez a rész, már ha releváns)

Ha van, a lágyindító relé tekercse nem szakadt? Érintkezői nincsenek beégve? Esetleg a soros ellenállás nem szakadt?

(Hasonlóan, a mikró részt kapcsoló relé érintkezői rendben vannak?)
 

File csatolás: 

0

guriga
guriga picture

A magnetront meg ellenállásmérővel ellenőrizheted. A két saru zárlat, a két saru külön külön a fémhez MOhm-ban se mutathat semmit.

2

DGabee
DGabee picture

Szia!

Köszönöm szépen, megmérem azt is!

DGabee

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
A nagyfesz kondival párhuzamosan szokott lenni egy szupresszor dióda. Válaszd le, ha van és mèrd meg úgy is. Amennyiben úgy jó értéket mérsz, akkor hasznàlhatod anélkül is. Ha viszont úgy is rossz az érték, akkor kondit kell cserélj.

Kalex

1

DGabee
DGabee picture

Ha esetleg képpel tudnád nekem illusztrálni a kondin, hogy mely lábakat mérjem, nagyon megköszönném! Nekem 4 kivezetése van. 2-2 közvetlen egymás mellett. A kondi pontos értékét nem tudom, de mindjárt szétszedem a mikrót, és csatolok képeket.

Köszönöm! 
DGabee

0

DGabee
DGabee picture

Üdv!

Valóban van egy dióda a kondin, ha jól emlékszem, letestelve a fém házhoz. Szóval, ha azt leválasztom, és újra mérem a kondit, akkor át kéne mennie szakadásba? Ha akkor sem megy át szakadásba, akkor kuka a nagyfesz kondi?

DGabee

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
Akkor a tiedben nincs szupresszor dióda. Az a dióda állítja elő az egyen nagyfeszültséget. Annak szakadást kell mutatnia DM-el mérve. Tényleg az lenne a legjobb, ha csatolnàl kèpeket.

Kalex

1

DGabee
DGabee picture

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!

Húzd le a diódát a kondiról és úgy mérd meg külön-külön mind a két alkatrészt. A DM-el mérve, mindkettőnek szakadást kell mutatnia. Amelyik átvezet, az biztosan hibás.
Továbbá javaslom, hogy a kondiról is vedd le az összes rámenő vezetéket, hogy ne mérj bele mást is.

Kalex

1

DGabee
DGabee picture

0

Küzmös Gergely
Küzmös Gergely picture

Ezzel és az ilyen multiméterekkel mindig is szakadás lesz a mikró diódája, ami nem azért van, mert rosszak a multik, hanem azért mert ez egy nagyfeszültségű dióda (helyettesítése eredeti helyett legalább 8-10db 1N4007 sorban, mondjuk egy pl zsugor csőben, elszigetelve)  Veszélytelen mérése legalább 9V-os táp, és egy 150 ohm-os ellenállás. Egyik irányba mérsz feszültséget, másik irányban nem. Veszélyesebb mérése az az hogy sorba kötöd vele pl a mikró égőjét. ha fél fénnyel világít akkor oké. A kondi mérése. Rx1000 ohm. (legnagyobb ellenállás méréshatár. 2000k vagy 2M a multin) A két lába közt méred. Megindul felfelé a számláló, és a végtelenbe tart. Ha ez így van, akkor jó! Nagyfeszültségű bizti ha nem szakadt akkor jó. Kb ennyi a szekunder oldal. A trafó ha kap 230V.-ot akkor mérheted a magnetron fűtését én 3,1V körüli értéket mértem, de óvatosan kell eljárni, a szekunderrel közös vezeték miatt. Ott 2000V van, dióda után (feszültség kétszerezés után) 4000.. Nyitott burkolatnál pedig a magnetronnal együtt próbálgatni TILOS! A Magnetron csatiját húzd le, és ez esetben is óvakodj, mert a szekunder részen nagyon megcsaphat, hogyha balul üt ki valami, vagy csak rosszul nyúlsz hozzá, vagy a közelében vagy és áthúz.

1

Istvan-lab
Istvan-lab picture

Szia

Nem hiszem el, hogy nem vetted észre, hogy az a két láb ami sípolt egy darab vas !
Tudom, hogy sík amatőr vagy, de ...

4

DGabee
DGabee picture

Elnézésed kérem, hogy nem szívtam magamba eme tudást az anyatejjel! Esküszöm, ha újra születhetnék, megtenném! Tényleg ne haragudj! Nem szándékoztam ilyen mély traumatikus élményt okozni neked! Szerinted mi a véreresért kérdezek? Tisztességesen, tisztelettel? És, te miért nem tudsz válaszolni, tisztelettel? Úgy érzem, szakmai tudásunk között van különbség, de az intelligenciánk közt is!

0

hornyakferi
hornyakferi picture

Egy ilyen hozzászólás mennyiben segíti a "sík amatőrt" tanulni ? :-)

("Nem hiszem el, hogy nem vetted észre, hogy az a két láb ami sípolt egy darab vas !" - nem lehet, hogy réz? ;-) )

1

Istvan-lab
Istvan-lab picture

Nem tehetek rőla, ha kimaradt a fizika óra és nem ismeri fel a FÉMEKET !
Van két szeme, látja, hogy az egy darab FÉM ami vezeti az áramot, ezen mi a frászt kéne tanulni ?!

2

hornyakferi
hornyakferi picture

"Van két szeme, látja, hogy az egy darab FÉM ami vezeti az áramot, ezen mi a frászt kéne tanulni ?!"

Mindig meglep az a határtalan arrogancia, nagyképűség, önteltség, és hasonló "nagyszerű" emberi tulajdonságok, amelyek itt a tanyán egyeseket jellemeznek. Igen, magadra veheted. Meg az összes kibic is, aki egy ilyen hozzászólást pozitívan értékel (gyengébbek kedvéért, mostanában elterjedt primitív újmagyarul: "lájkol").

De menjünk sorjában:

1./ ha most látott először mikrosütőt kinyitva, esetleg fel sem tűnt neki, hogy az amúgy legalulra szerelt kondi kivezetései, amelyek amúgy igen mélyen ülnek a körülvevő szigetelő csésze alján, és amúgy több vezeték is lóg ki onnan, és mondjuk még nem belezte szét az egészet, mert pl. nincs kapcsolási rajza, és nem akar veszkődni az újravezetékezéssel, de esetleg még ilyen nagyfesz kondi sem volt még a kezében, de másmilyen már igen, szintén több kivezetéssel, stb,. stb., stb., szóval honnan lenne az neki trivális, avagy honnan kéne az ujjából kiszopnia, hogy a négy kivezetés valójában csak kettő, de még csak azt is, hogy először tépkedjen le minden drótot, bújjon bele a kondiba, és nézegesse a "FÉMEKET" ???

2./ Ezzel rögtön meg is válaszoltam a kérdésedet: EZ pl. máris EGY dolog, amit egy kezdőnek meg lehetett/kellett tanulnia. Akár azt, hogy így néz ki a mikro nagyfesz. kondija, akár azt, hogy mielőtt méricskél bármit, kicsit jobban járja körül a mérendő eszközt. Egy kezdőnek ez NEM trivális.

3./ Elvárnám minden itt hozzászólótól, elvégre ez itt egy szakmai fórum, nem pedig a fészbuk, instagram, tvitter és hasonló társai népbutító, kiböfögő, beszólongató felülete, hogy ha hozzászól, tegye azt a kérdező, valamint minden későbbi látogató épülésére, az itt kialakuló tudásbázis hasznára. Magyarul, ha hozzászólsz, tedd úgy, hogy azzal segíts, amit leírsz, legyen szakmailag megalapozott, releváns és helyes, nyelvezetében szorítkozzon a felvetett problémára illetve annak megoldására, valamint tartsa tiszteletben a kérdezőt és más hozzászólókat, és így tovább, és így tovább.

4./ Amennyiben fenti elvárás egyeseknek megugorhatatlan követelményeket támaszt, éppen saját szemükben önmaguk felmagasztalt "nagysága" okán/folytán, akkor inkább NE, ismétlem: NE szóljon hozzá. A szakmai tartalmat még szikráiban sem hordozó, abszolút irreleváns beszólongatásokra EGYÁLTALÁN nincs szükség egy ilyen fórumon. Ha ennyire viszket az ujjad, hogy kinyilvánítsd a másokat lebecsmérlő véleményedet, menj át a fentebb felsorolt oltóplatformok valamelyikére, vagy akár mindre, és köszörüld ott a nyelved, ha téged ez tesz boldoggá. Elég szánalmas dolog mondjuk, de legyen neked így jó. Csak ne itt foglalja az alacsony minőségű szellemi terméked a tárhelyet meg a képernyőfelületet.

5./ A fiatalabbaknak, "hagyományőrzés" céljából: dolgoztam - többek között - a nyolcvanas években a néhai, szépemlékű GELKÁ-nál (aki nem tudja, mi volt az, majd kiguglizza), ott (de persze máshol is) volt divatban az a szokás, avagy "szakmai erény", hogy a kezdő műszerészeket hasonló stílusban "oktatták" a rutinos öregek. Éppen úgy, mint a katonaságnál, ahogy a kopaszokat szivatták a másod-, harmadidőszakos bakák. Már akkor sem értettem, ez mire jó, azt leszámítva, hogy tán ezzel próbálták kierőszakolni, megerősíteni a saját kis szánalmas status quo-jukat. Elmondanám, hogy ETTŐL nem leszel okosabb, több mint a másik. De a riasztó hírem az, hogy az ilyen viselkedéssel még csak NEM IS LÁTSZOL OKOSABBANK, TÖBBNEK!!!
Érted! Épp az ellenkezője! Aki ilyet és hasonlókat beszól, aztán még egy lapáttal rá is tesz, az ÉPPENHOGY egy beképzelt, ostoba fajankónak LÁTSZIK!

És most indulhat flame, minden önérzetes egyed kezdje most megvédeni a saját vagy a cimborája mundérját, hogy ki mekkor ász, meg kinek hosszabb a f...ka. Na ezt már én pont lesz.rom. Az se érdekel, ha történetesen, amúgy, civilben, békés családi körben, normálisan szedett gyógyszereid mellett stb. stb. stb. egyébként te is tényleg egy képzett, tapasztalt szakember vagy. Ez a stílus, amit felvillantottál (kétszer, mint csáknorrissz), simán  lenullázza a szememben a nagy tudásodat.

Ezzel kívánok jó hétvégét, azért viszont hálás vagyok neked, hogy mostantól megint eggyel kevesebb "szakmai" fórum követésére kell pocsékoljam a drága szabadidőmet, a tanya mint olyan kikerül a könyvjelzők közül, pár évre biztosan.

1

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!

Ne viccelj velem! A kondi kivezetése csak 2 db. Amit a végén mértél az természetes, hiszen ugyanazt a vezetéket mérted, csak a két végét a csatlakozó sínnek. A kondid biztos jó, a diódád valószínűleg. Mérd meg a magnetron két kivezetését a testhez, miután lehúztad a sarukat róluk. Szakadást kell mutatnia. Egymáshoz képest rövidzárat.

Kalex

1

DGabee
DGabee picture

Szia!

Nem viccelek! Jeleztem, amatőr vagyok, ezért kérek segítséget! ;-) 

0

Gyula83
Gyula83 picture

Szia,
a kondin ahol rövidzárat mérsz ott annak is kell lennie mert az páronként közös kivezetés.
a magnetron fütőszálát mérd meg. Egymáshoz képest és a testhez képest is. Egymáshoz képest rövidzárat kellene mérned a testhez képest szakadást.
a videoban a kondi mérésére azt mondanám első körben nincs annak a kondinak baja

1

DGabee
DGabee picture

Szia!

Magnetron 2 lába összesípol, lábak külön-külön a testhez nem sípolnak.

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: a sipolással nem lehet szigetelést mérni, az csak pár száz Ohmig működik

Bálint

0

Gyula83
Gyula83 picture

Szia,
nem lehet persze.
de legalább gyakorolja a mérest és a zárlatot kizárjuk persze tudom zárlatnál az nf bizti kiment volna de....

 

1

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!

Én itt kiszálltam. A további méréseket jobbára feszültség alatt kellene végezni. Ezt a kockázatot nem vállalom. Javaslom keress egy szakit, akinek a FELÜGYELETE mellett elvégezheted a méréseket, hogy tanulj.

Kalex

5

Guest
Guest picture

Üdv!
Igen bölcs döntés tekintettel az előforduló közel 4000V feszültségre.
Még gyakorlott szakembertől is fokozott odafigyelést igényel!
-

File csatolás: 

0

DGabee
DGabee picture

Rendben, köszi az eddigieket!

0

Sponsored links