T. Tanyalakók!
Fent nevezett kis fagyasztó nem kapcsolja be a kompresszort. A panel tápfeszültsége (5V) rendben. A kijelző működik. A kondenzátorokat a BTA212B triacot cseréltem. A senzort ellenőriztem és az jó. De kipróbáltam úgy is, hogy egy potméterrel helyettesítettem (kb. 10 KOhm)de hiába, nem nyert. Ha az ATMEGA8L 4-es és 23-as lábát rövidre zárom, akkor a 23-as lábról eljut a triac Gate pontjára az 5V és bekapcsol a kompresszor. Na de ezt neki önállóan kéne megtenni. Ha tudnátok valami ötletet, amit még kipróbálhatnék, azt megköszönném.
Üdv. Mekmuki
Sziasztok!
Siemens inverteres mikrohullámú sütő magnetron hiba?! Mikor hozzám került el volt szállva az IGBT, zárlatos volt, lecsapkodta az automatát. Rendeltem bele ebay-ről (szerencsére nem egyet). Kicseréltem, el is indult és ment is vagy 5-10 percet, aztán megint zárlatos lett, automatát megint leverte. Én magnetron hibára gyanakszom, mert működés közben a magnetron furatain belesve látszott valami piros kör alakú izzás. Gondolom ez nem normális, nem de? Legalábbis nem inverteres gépeknél nem láttam még ilyet. Másik kérdésem hogy inverteres gépbe inverteres-magnetron is való?
Csatoltam képet a magnetron típusáról. Szerintetek helyettesíthetem, vagy ebbe speciálisan ilyen kell? 20.000Ft a bolti ára, még talán meg is érné ennyiért is, csak biztosra kellene tudnom hogy ez okozza-e a hibát.
Köszi a segítséget.
Üdv.: G.
Sziasztok
Xiaomi robotporszivo tipikus hibaja, nem mukodik a lidar (LDS, Laser Distance sensor)
Inditaskor haromszor megprobalja elinditani, majd feladja es Error 1 hibazuenettel feladja. Ekkor figyelmeztetest is kuld az applikacion.
Az interneten a legtobb esetben a kovetkezo megoldas segitett:
Szetszedni a lidart majd lecsatlakoztatva az alaplaprol, a motrot megjaratni peldaul egy9V-os elemmel.
Ezt kiprobaltam, kicsit atmostam izopropillal, majd minimalis WD40 a tengelyre. Latszolag konnyen es egyenletesen forog.
Sajnos ez nem segitett. Egyik baratomnak van van egy Roborock porszivoja amelyik LDS szenzora kulonbozik, de a motor ugyanaz. Szetszedtuk es beszereltuk az enyembe. A hiba maradt.
Most kicsit tanacstalan vagyok, mert a lezert nem sikerult semmilyen kameraval latni. Ugy remeltem, hogy telefonkamera fogja latni, de sajnos nem.
A lezert es a tobbi elektronikat a forgoreszen indukalt feszultseg taplalja, allo helyzetben nyilvan nem tudom es nem merem betaplalni.
Egyesek azt mondjak, egy masik gyakori meghibasodas a lezer dioda. Kinabol tudnek rendelni, de nem szeretnek vaktaban rendelni majd ket honapot varni a probara.
Van esetleg valakinek otlete, hogyan tovabb?
Igy nez ki a porszivo.
Ez a lidar (LDS)
Ez pedig a lezer dioda
Sziasztok!
Érdeklődnék hogy lehet test programba lépni ennél a készüléknél, hogy meg tudjam h maga a gép kapcsolja e a delejt a fűtésre vagy sem.
Köszönöm mindenkinek a segítő hozzá szólásokat előre is!
Üdv Istvan78