A történet hosszabb mint amennyit illik írni, így megpróbálom rövidíteni. :) A hiba úg jelentkezett, hogy először csak vibrálni kezdett a kép, vízszintesen becsíkozva, ami a kijelző mozgatására hol helyrejött, hol nem. Alap feltevésként az LVDS kábel hiba jött, amit ki is cseréltem. Föllélegeztem, mert a hiba meg is szűnt. Egy darabig. :( Ezután elment a háttérvilágítás, ami jelen esetben LED, úgyhogy inverter hiba nem lehet. HDMI-n D-sub-on tökéletes a kép. Nos, erősen gyanakodtam, hogy ez nem egyszerűen a kijelző meghibásodása aminek cseréjével el boldogulok, hanem többről van szó, úgyhogy elküldtem egy szervizbe. A szerviz megállapította, hogy valóban nem kijelző hiba. állítólag valami tápköri problémát találtak, majd az LVDS kábelt is hibáztatták. Az eredmény az lett, hogy egy kis kókányolással valahogyan képet csaltak a kijelzőre, de fényerőt nem lehetett többé szabályozni. Full fényerőn ment, na már amíg ment. Mert miután visszakaptam, kb öt napot bírt ki, és teljesen elment a kép. Már nem csak háttérvilágítás, hanem kép sem volt. Hogy a dolog bonyolultabb legyen, elküldtem a laptopot egy másik szervizbe, mert fölöslegesnek gondolta ugyanoda visszaküldeni, hiszen elsőre sem volt teljes a siker. És itt jött az a kanyar, hogy náluk a laptop, bár továbbra is fényerő szabályzás nélkül, de "hibátlanul". Ők korrekten közölték, hogy így nem tudnak vele mit kezdeni, úgyhogy csak a szállítási költséget számítva visszaküldték. Ezek után természetesen egy napig sem volt képe a gépnek, megint beadta a kulcsot.
Az lenne a kérésem, hogy akinek volt hasonló problémája, esetleg javított már ilyet, az adjon tanácsot hogy merre induljak. HDMI-n D-sub-on továbbra is jó a kép, de a saját monitorja még a Windows eszközkezelőjében sem jelenik meg. Megnéztem másik laptopon, hogy ha bedugok egy külső monitort, akkor az megjelenik az eszközkezelőben, de jelen esetben ez nem történik.
Remélem elég konkrétan leírtam a hibát és akad valakinek hasznos ötlete az alaplap cserén kívül, ugyanis az már nem biztos hogy ennél a gépnél rentábilis lenne, még ha egy i7-es 8Gigás Nvidia-s gépről van is szó. :( Nagyjából az esélytelenek nyugalmával fogok hozzányúlni, úgyhogy minden ötlet jöhet.
Nem tudom mi okból, de a tálca felszállt a képernyő tetejére, és nem tudom letenni.
Van valakinek ötlete hogyan lehet ezt megoldani?
Köszönöm.
Üdv Mindenkinek!
Érdeklődnék, hogyan és miként lehet a Toshiba Satellite Pro 470CDT laptop BIOS jelszóját feloldani?.
Enélkül nem megy semmi.
Várom a véleményeket vagy a a konkrét megoldásokat ha vannak.
Üdv Simonsen!
Üdv!
Adatlapot keresek a fenti tápban található DAP013F jelzésű tápvezérlőről (14 lábú smd tokban található) ill. a szekunder oldalon található 6 lábú (talán tsop-6) tokban található da32 feliratú eszközről. Az utóbbiről annyit sikerült kideriteni, hogy a 2. lába test és az 5. lábon hajtja az optó ledet.
Minden segitség jól jönne...
sanyika45