Sziasztok!
A képen szereplő távirányító egy LG 3D TV-hez tartozik, típust nem tudok. Az elem kifolyt, nem működött. Takarítás után beindult, de!!! Csak a power gombot érzékeli az infravevőm, amivel minden hagyományos távot javítottam idáig. A többi gomb megnyomásakor is felvillan a táv piros LED-je, de az infravevőm nem érzékel adást. Ha jól emlékszem, volt egy pár perc, amikor a telefonom fényképezőjén látszott az infra működése is, de a vevő akkor sem érzékelte.
Mivel ez az első ilyen táv a kezemben, jól jönne egy kis segítség a hozzáértőktől.
Köszönettel
Attila
Sziasztok Fórumozók! Most került hozzám ez a ledes tv, azzal a hibával hogy 3 másodpercig mutatja az LG logót, és utána leáll a háttér világítás! Először a ledekre goldoltam hogy valamelyikkel gond van, kijelző szétszedése után átmértem egyesével a ledeket teszterrel, mind világít. Ebben a kijelzőben aluminium sínen vannak a ledek, 64db led van egy oldalon és még ugyan ennyi a másik oldalon is. Ezeket 8db-onkét vannak sorban, és így ellenörizve is világítanak. Bekapcsolás után a kép nélkül is megy, mert a hang meg van. Egy próbára rátudtam kötni a tesztert az egyik oldal pár ledjére, és így let hátér világítás és a kép is megjött. Ilyen 47 collost még nem csináltam, miért állítja meg a háttér világítást, ez a tápegység modulon, vagy a main boardon lehet gond? A két modul száma, táp-EAX62865401/8 A MAIN-EBT61680931. A válaszokat előre is köszönöm!
Üdv Mindenkinek
Nemrégen javítottam egy k55a vagy k55a1-es vázszámú samsung készüléket.
A probléma az volt hogy a készülék bekapcsolt és adott egy hangjelzést, bejött a raszter (ennél antenna jel nélkül azt hiszem kék háttérkép) aztán megint hangjelzés és kikapcsolt.
Kis szünet aztán újra bekapcsolt és ezt csinálta addig amíg be nem melegedett.
Nyáron ezt csak pár másodpercig csinálta, ahogy hidegebbre fordult az idő úgy növekedett ez az időtartam.
Elhozták a készüléket.
Mondom V. Zolinak ( a tulajdonosnak) hogy fél óra és meglesz, gondoltam kikondizom a tápot és kész.
Mondanom se kell hogy jó pár hét lett a javításból.
Megszkópoltam a tápokat és csodák csodája minden ok.
Akkor nem kondi…
Hőlégfúvóval megmelegítettem az egész panelt.
Na a tv bekapcsolt és úgy maradt.
Áhá…csak kondi lesz itt a bűnös, gondoltam.
De nem. Pár órai vizsgálódás, fórumon való keresgélés után szembesültem a helyzettel hogy lehet a cxa2165q rossz.
Az ic „ megmentése” és pénztálca kímélése érdekében (az 5 forintos trükk kivételével) kipróbáltam mindent, de nem koronázta siker fáradozásaimat.
Hibakeresés során a gyanú árnyéka rávetődött a reset bemenettel rendelkező kettős újraindítható monostabil multibabrátorra és környékére (74hc123).
Szuper 74hc123 hibás a kicsike gondoltam.
Ic csere, hiba maradt.
Aztán a mojolgatás során növeltem a cx értékét. Az általam vizsgált szerkezetnél egy 2,2nF kondi van a 14 és 15-ös láb közé kapcsolva.
Az Ic-é ezen lábaira ráforrasztottam egy 2,2nF-os kondit.
Bekapcs, és csodák csodája a tv bekapcsolva maradt.???
Annyi változás történt ( amit én meg tudtam figyelni) hogy a hang azonnal megjönn a kép pedig ahogy fűt a képcső úgy élesedik. Viszonylag lassan (2-3sec) beáll minden alap értékekre. Korábban ez úgy történt hogy a kép és a hang egyszerre jelent meg élesen, tisztán, kontrsztosan.
Lehet hogy kapacitás szegény volt az smd?
Mi lehet az a bemenete az ic-nek ( 28-as láb) amire a monostabil multi ic „ dolgozik”?
Mi az a HS_IN?
Szerintetek hosszú távon lehet ebből a bekapcsolási jelenségből probléma?
Az egyik ismerősömnek is volt egy ilyen hibajelensége. Ő azt hiszem hogy 3 vagy 4 nF –os kondit forrasztott a 14 és 15-ös lábra.
Az Ő tv-je is megjavult erre a plusz kondira.
Mi a véleményetek?
Üdvözlettel Mo-joló
Sziasztok! Az LG lcd tv-be a zöld szín jobban dominál, hogy lehet belépni a szerviz menübe hogy ezt állítsam??? vagy mi az oka??? segítséget előre is köszönöm!
"FONTOS! Olyan fórum téma nevet válassz, ami beszédes, minél pontosabban illeszkedik arra, amivel kapcsolatban írsz. Egy lehetséges jó elnevezés
pl: ORION LCD PT26S chassis 17MB12-2, a tápja nem indul
Az nem elég, hogy pl: "LG LCD-TV" vagy "HP laptop" és hasonlóak. Illetve érdektelen, nem releváns információt se tartalmazzon a cím!
A helytelenül elnevezett topik felfüggesztésre, majd 48 óra után törlésre kerül! Felfüggesztett állapotban nem tudnak mások addig hozzászólni, amíg ki nem javítod a címet.
A hibás cím utólagos javítása (48 órán belül) a "Szerkesztés" fülre kattintva végezhető el."