Szervusztok!
Egy éve volt problémám ezzel a készülékkel, ami azóta varázsütésre megoldódott. Most viszont én állítottam el rajta valamit, akaratomon kívül.
Beüzemeltem rajta a WiFi-t. Már tudom nézni rajta a YuoTube-ot. Viszont nem működik a műsor kijelzés. :-(
A bal felső sarokban eddig látszott, hogy az aktuális műsor micsoda, és a hol tart? Valamint egy gombnyomásra a jobb felső sarokban látszott a tartalom, és hogy mi lesz a következő műsor?
Most viszont, az egész kijelzés lefagyott. A délelőtti műsort mutatja a kijelző, bármelyik csatornát nézem. Egy érdekességet fedeztem fel, amiről nem tudom hogy eddig ott volt-e? A jobb oldalon, ahol a tartalmat írná ki, egyéb információk mellett, van egy "pillanat állj" jel is (két kis párhuzamos függőleges vonal). Nem tudom, ennek van-e jelentősége? Eddig ott volt-e? Ha igen, hogy lehet eltüntetni? Végig olvastam a teljes dokumentációt, de ilyenről nincs benne szó.
Kínomban kikapcsoltam 3 percre, csináltam (volna) szoftver frissítést (de a legújabb van rajta). Egyszerűen nem tudom mitévő legyek?
Tudtok rá esetleg megoldást? Szervizmenű? Vagy, hogy álljak hozzá?
Előre is köszönöm.
u.i.
Azt hiszem, kitörölni nem tudom a témát, de már nem, vagy csak részben aktuális. Az előbb szólt a feleségem, hogy MŰKÖDIK! Egész délután+este ezzel szívtam. Most pedig magától megjavult. A "pillanat állj" jel az egyik csatornánál ott van, a másiknál nincs. De minden csatornán jól működik a kijelzés.
Ha valaki olvassa a levelem és veszi a fáradságot, hogy elmondja mi is történt, nagyon hálás lennék. Egyrészt a kívácsiságom miatt, másrészt, hogy többet ilyen ne legyen.
Köszönöm.
Üdvözlet mindenkinek!
Segítségre lenne szükségem,rajz kellene a címben említett TV készülékhez.
Típusa:Gran Prix STV28-169
Alap panel információk:
99TA015J
PT 92-110
00154336
Előre is köszönöm
Sziasztok.
Keresnék Philips 32PHS4134/12 NAND flash tartalmat, TPN16.3E LA.
Mainboard:
715G8232-M01-B00-004T
A válaszokat előre is köszönöm.
Sziasztok!
Ez a készülék még tavaly került hozzám "villámlátogatást" követően.
Első körben tápegység javításon esett át, majd (hála az ittenieknek) main csere következett. Már indult a gép, de csak szép fehéren világított. T-con csere és működik, azonban a probléma összetettebb mint gondoltam mivel szükséges volt a eprom cseréje is.
Jelen állapotban a hangolást leszámítva rendben dolgozik, "csak" nem talál egyetlen adót sem. Olyan mintha nem is venné észre, hogy van benne tuner.
Kérdés/kérés tehát: Miként lehet ennél a szerviz menüt előcsalogatni? Reményeim szerint ott van a kutya elásva....
Köszönettel: Kiss Z.