Sziasztok.
A címbeli géppel van egy kis gondom.
Ha bekapcsolom és csukva van az ajtó, akkor automatikusan elindul a kiválasztott program, mivel nincs neki külön startgombja.
Az egyik gondom az vele, amit a címben is írtam, hogy nem lehet az éppen futó programot reszetelni.
Öt programgomb és a főkapcsoló nyomógombja van csak az előlapon.
Az öt programgombot az összes lehetséges párosításban megnyomtam egyszerre és 3-5 másodpercig nyomva tartva, de makacsul csak a 70 fokos programot csinálja és azt sem végig, hanem csak az első ürítésig, tehát ha elindítom a gépet, akkor ürítéssel kezd, majd vízvétel és elkezd mosogatni, fűt is szépen és így jó ideig dolgozik, de amint eléri az ürítést, leürít és teljesen leáll villogtatva bár elég halványan, de azért láthatóan a 70 fokos program ledjét és a folyamatjelzőből a középső szárítás ledet.
Amiket eddig átnéztem/ csináltam rajta: a főmotor tacho generátor nem szakadt, mágnese a helyén van, a motor kondenzátor értéke tűrésen belül van és gond nélkül fűt és keringet a masina tehát ezek hibáját én kizárnám, a panelt átkondiztam és átforrasztottam, mert a főmotor reléjének tekercslábain a forrasztás körbe volt repedve, a fűtőszál nem szakadt, nem zárlatos és nem szivárog BM500A műszerrel mérve.
A hiba sajnos mindezek ellenére sem változott.
Mit nézzek még meg a gépen.
Előre is nagyon szépen köszönöm mindenki hozzászólását.
Üdv: Ladakölyök
Sziasztok!
A csatolt képeken látható panelen 3 db ellenállás megégett, az értéke nem olvasható. A hibás triac beazonosítva! A neten található fotókon nem lehet kiolvasni A: R-167, R-31, R-33 ellenállás értéket. Ha valakinek van kéznél egy ilyen panel, nagyon megköszönöm a segítségét!
Üdv.:Csaba
Megoldva, köszönet "varga jano" -nak
Szisztok!
AEG Favorit80871M mosogatógép csak a program egy részében fűt,akkor sem minden esetben.
A fűtéssel kapcsolatos alkatrészeket már átnéztük. A kérdésem az,hogy ennek a típusnak a szerviz
programjába hogyan lehet belépni,illetve milyen módon lehet az egyes funkciókat tesztelni.
Sajnos Service Manualt sem találtam hozzá.
Köszönettel: Ottó
Sziasztok!
Újfent szórakoztat a gép. Most az a gondja (talán már írtam), hogy program futása közben, hol itt, hol ott megáll. A mosás, ajtózár led világít. A start gomb villog (mintha pause-ban lenne). Elindítani nem lehet, csak kikapcsolással. Van amikor 50 percnél történik, van amikor 18 percnél.
Van erre valami javaslat? (Szénkefe, panel táp kondenzátorok?)
-------------- Régi hiba ---------------
A tárgyban lévő mosógép - 900 fordulattól- centrifugáláskor rettenetesen kelepel.
Itt meghallgathatod:
http://videa.hu/videok/tudomany-technika/aeg-lav46200-centri-1200-fordulat-centrifugazas-hiba-mosogep-gaDQJsBa4kOo2vd0
Eddig a hajtás oldallal szemben lévő csapágyat (és szimeringet cseréltem).
Próbáltam olyan nyomokat keresni amelyek valamilyen kopásra utalna (pl. a dob beleér az üstbe) - hasztalan.
A motor szíj nélkül zajtalan. Dobot megforgatva kézzel nem akad, vagy nem súrlódik.
Ruha nélkül nem hallható a hang, csak ha ruha van a dobban. Természetesen nem cső, vagy egyéb alkatrész adja a zajt, hanem a legintenzívebben a dobból hallható.
Ha valakinek lenne valami tippje, esetleg találkozott ezzel a jelenséggel, kérem írjon! Köszönöm!
Egy szemét lomis átba**ott egy hibás használt géppel jeligével a kiadóba! :)