Üdv!
A képen látható sztereo equalisert kaptam egy cimborámtól. Magyar gyártmány, a nyolcvanas évekből. Mivel két oldalas, furatgalvános, ónozott nyákja van, elég valószínű, hogy nem holmi kisipari tákolásról van szó, de nem tudom, hogy pontosan minek a mije is ez?
7db TL084 van rajta, és az összes jelölés mindössze egy "PCB23" felirat.
Nagyra értékelném, ha valaki meg tudná mondani, hol keressem a kapcsirajzát, mert sajnos jópár Siemens kocka le van róla bontva, én meg, ha nem muszáj, inkább nem fejteném vissza az egészet csak azért, hogy kiszámolgathassam, hová, milyen kondi való.

Kedves Fórumtagok!
Az gimnáziumban, ahol tanulok az iskolarádió stúdiójában az intézményerősítő tönkrement. Iskoláról lévén szó, sem megjavíttatni, sem újat venni nem lehet mostanában .
Viszont, megtaláltuk a régi, a címben említett BEAG erősítőt. Leteszteltük egy magnóval, és szerencsére működik. Csak sajnos nem tudjuk rákötni a modern RCA és Jack szabványú kábeleket.
Azt szeretném megcsinálni, hogy a mikrofon bemenetek DIN-jeit mind Jack bemenetre cserélni, a sima bemeneteket pedig RCA-ra. Egy kicsit modernizálva a készüléket .
Ehhez szeretnék segítséget kérni:
1. Csatoltam egy képet a készülék hátuljáról, valaki legyen szíves nekem bejelölni az összes csatlakozón, hogy mi micsoda a cserék miatt. Tényleg az összeset kérnem .
2. Szükségem lenne egy bekötési rajzra a csatlakozókhoz .
3. Van-e ennek az erősítőnek olyan kimenete, amiből ki lehet nyerni a jelet egy felvevő eszköz számára? (Vonalszintű kimenet pl egy magnóhoz) Amiatt kéne, mert az erősítő vonalszintet csinál a mikrofonból, illetve több bemenet jelét egybekeveri, és ezt mi egy PC-vel rögzítjük műsorokhoz.
A segítséget előre is köszönöm: Gergő
Sziasztok!
Kaptam egy BEAG EA080-as csöves erősítőt csövek nélkül (80W, 100V-on 2xECC83, 2xEL34) egyelőre szeretném feléleszteni eredeti állapotában aztán esetleg átépíteném gitár erősítőnek új kimenőtrafóval, új hangszín szabályzóval.
Vannak 6N2P csöveim az ECC83-ak helyett (a fűtést átalakítottam, hogy jó legyen) és van két EL34 csövem az egyik egy Mullard a másik egy RFT (tudom ez így nem elegáns megoldás, de a próba erejéig megteszi)
Két problémám is van:Ha csak az előfok csövek vannak benne, akkor úgy néz ki, hogy az előfok jól működik. Ha minden cső benne van, akkor előbb-utóbb a Mullard EL34 anódja felizzik (vezérlés nincs a bemeneten, a kimenő transzformátor monitor kimenetén egy hangszóró) A csövek előfeszültsége -40V. Ha átcserélem a csöveket, akkor is a Mullard izzik fel, látszik, hogy küzd mert van hogy elkezd izzani, aztán kicsit visszább hűl, újra melegszik, de a vége mindig az, hogy felizzik -a cső volna a rossz, vagy mitől lehet ez?
A másik probléma az első megoldásáig szinte jelentéktelen, de nem elhanyagolható: ha a hangerőszabályzó potméter nincs teljesen letekerve az erősítő rögtön elkezd gerjedni (ez persze elősegíti az anód felizzását is, de letekert hangerő mellett nincs gerjedés a kimeneten, mégis felizzik az anód előbb-utóbb)
Csöves erősítők lelkivilágában jártas kollégák segítségét várom.
Tisztelt kollégák.
A címbeli keverő EME 593 típusú csatornáiból négynek a LINE bemenete nem működik, a mikrofon bemenetek viszont jók, és rajzot nem tudtam szerezni.
Van még benne ECK 593, EKE 593, és THE 594 modul. Valaki esetleg tud segíteni? Főként rajz lenne jó.
Kösz: Varga Béla