a tisztelt Tanyatagok szíves elnézését kérem mielőtt belevágnák a témába amiatt, hogy nem is tudom, hogy az alábbi tapasztalatom melyik témakörbe tartozna:ide, borozó, sarki kocsma vagy egyébb, de ha, az ebben illetékes, nem találja megfelelőnek a csoprtosítást majd törli, vagy áthelyezi.
ugyanis, nemrég még azzal fárasztottam a kedves auditóriumot, hogy a fent említett mosogatógép nem hajlandó kimosni a mosogatószert a tárból és, hogy ne ismételjem magamat, megoldódott a baj, a gép vidáman végezte a rábízott munkát, a vékonyfalú pohár szilánkját már el is felejtettük, no hard feelings, megint a családi harmónia uralta otthonunkat. tegnapelőttig. most már, a házasságban tapasztaltabb Tanyatagok, sejtik, hogy baj van a láthatáron. a kedves párom, miután két lábbal rúgta be műhelyem ajtaját tudatta velem, hogy a gép megint nem mossa ki a mosogatószert és, hogy ......, a már említett tapasztalt kolegák ismerik a további szöveget. őszintén nekem is kinyillott a bicska a zsebemben, mivel nem maradt más hátra, előröl kezdtem mindent, szűrö kimosása, karok üregvizsgálata majd a gépet megindítva, nyilt ajtóval, konstatáltam, hogy minden ok. a víznyomás jó, a karok forognak, semmi szenny a rendszerben. végűl elővettem magát a mosogatószert. betöltöttem, megindítottam a gépet, majd a mikor kinyíllott a tár ajtaja, pár percre rá leállítom a gépet, van mit látnom, a mosogatószer onen vigyorog vissza ahová öntöttem. megkötött mint a gipsz. arra a kérdésre, hogy hol van a megszokott, évek óta jól bevált mosogatószer a párom azt válaszolta, elfogyott, most másmilyent vettem próbára, aro-t! futva vásároltam egy, már megszokott jól beváltat, újraindítottam a szerkezetet. az eredmény: minden ok, patyolat tiszta edények. a próbára vásárolt mosogatószerből meg kertitörpéket csinálunk. kellemes jó napot kívánok mindenkinek
Sziasztok!
20 év feletti hűséges Bosch kétmotoros hűtőszekrényem felső hűtése leállt.
A relé indítaná de nem megy, néhány mp múlva erőteljesebb hangú relé kattanás hallható.
10 percenként ismétlődik a folyamat, a motor áll de nem meleg.
Az alsó fagyasztó motor, kapcsol, hibátlanul üzemel.
Tapasztalt kollégákat kérdezném, javítható-e vagy komoly baj lehet?
Érdemes foglalkozni vele vagy kuka?
Köszönöm a hozzászólásokat, üdv:Csaba
A képek illusztrációk.
Sziasztok!
Van egy Bosch SMS25AI04E/51 tipusú mosogatógép aminél először E15 hibakód után javitottam az üstház szivárgást javitó készlettel, majd E04 hiba után a csatolt áramlásérzékelő vezetékek szigetelését, mivel 10 percenként a fi relét is levágta, és van még egy hiba ami a program vége előtt 2 perccel jelentkezik és E02-es hibát ir ki. Azaz nem fejeződik be a mosogatás, illetve azt is észrevettem, hogy nem füti fel a vizet, mivel nincs benne meleg gőz, és hideg minden, valamint a mosogatás eredménye is eredménytelen.
Csatolok videót a hangjáról, mivel véleményem szerint nagyon hangos a fütéspumpa, nem volt ez ilyen...
Videó
illetve a áramlásérzékelő vezetékét amit szigetelni kellett arról is raktam fel képet.
Úgy tudom, hogy fütéspumpa van ebbe a tipusba az aljába, ami sajnos 45.000Ft-ba kerül.
Valakinek van ennél a tipusnál tapasztalata a javitásába, illetve várnám az ötleteket és a tippeket :)
Előre is köszönöm!
Üdv. mindenkinek . Fűtő száll szakadást mutat és ez nem ép felhasználó pénztárca barát , mert úgy látom , hogy egybe a keringető motorral kell cserélni (30+munkadíj )
http://zip4.ru/catalog/dlya_krupnoy_bytovoy_tekhniki/dlya_posudomoechnykh_mashin/pompy_nasosy/582/
Még nem adok ár ajánlatott nem szerelem ki a gépből és érdekelne , hogy van e valakinek ezzel javítási tapasztalata , esetleg valami klixon mint a WP bldc motoros fűtőnél , vagy egyáltalán roncsolás mentesen szét lehet szedni ? Netán bontott ?