Üdvözlöm a Fórumos Kollégákat!
Egy, a rehab által forgalmazott 4 kerekű járműről lenne szó. Bekapcsoláskor 1-et sípol. semmi mást nem csinál. Az akkuk rendben, 2x12V 80 Ah-s akku sorba kötve. Ha a töltőt csatlakoztatom, a világítás elemei működnek. El nem indul, mert tiltva van töltő üzemben. Mivel az elektronikájáról nem találtam semmit, nem tudom, letilt a vezérlő, vagy nem kapcsol be. Az ülés alatt van a világítási egység, ott is meg van, a vezérlőbe is feljön a 24V. A csatlakozókon ezen kívül még 1-2V mérhető.
Ezzel kapcsolatban kénék segítséget, aki esetleg találkozott ilyen eszközzel, dokumentációja, ... egyéb ötlete van.
Előre köszönve a segítséget, üdv
Billentyűs
Sziasztok,
ismerősöm megkért, hogy javítsam meg a projektorját. De nem boldogulok vele. Hátha Ti tudtok segíteni.
Tünet: bekapcsolás után a mellékelt kép fogad. Ha nem nyúlok hozzá, akkor ebben az állapotban bármeddig bekapcsolva marad. Itt csak a Source gomb működik, megnyomva végiglépked a bemeneteken, és ha van rádugva jel, akkor szépen megjeleníti. Viszont ekkortól kezdve 3 percig van kép, utána kikapcsol úgy, hogy mind a 3 led pirosan villog, a ventik maxra pörögnek, majd miután lehűtötte magát, standby-ba kapcsol. Innen kezdhetem elölről, tehát bekapcsolhatom, megy megint 3 percet (+/- 10mp) és megint leáll. Szoftveres hibára gondolok, mert ha hardveres lenne, akkor az első képnél megállva is kikapcsolna 3 perc után. Ja, még valami: egyik gomb sem működik, miután valamelyik bemenetet kiválasztotta(m), Előtte is csak a source-ra reagál.
Próbáltam kommunikálni a készülékkel a hátulján lévő USB-B porton keresztül, az alaplapján lévő soros kivezetéseken keresztül, de semmi adatot nem kaptam.
Üdv Urak!
Adott egy UPC-s Philips satrekorder.
Milyen kódot kell beütni a/ régi ezüst/ távirányítójába, hogy beltéri "saját" hangerejét szabályozza.
Köszi
tvguru
Megabender vs76 invertorjàhoz rajzot keresek
Tudna valaki segìteni
13 év után ez a topik a címével együtt egy vicc! -Kalex