Sziasztok!
A címbeli gépet hozták azzal a hibával, hogy nem indítja el a motort.
Futtattam vele tesztet és kiderült, hogy a motorhajtásnak semmi baja, ugyanis a centrifugafázis kivételével a többit hiba nélkül végrehajtja.
Centrifugafázisban viszont vég nélkül járatja az ürítőszivattyút.
Ha bármelyik programra teszem, akkor is csak az ürítőszivattyút működteti(tehát a mosó, vagy az öblítő programon sem vesz vizet sem).
Ebből én arra jutottam, hogy nem kap a processzor a vízszint szabályzótól üres jelet.
Kipróbáltam az egyik felültöltős EWT 9120W mosógéppanelommal és azzal hiba nélkül megcsinálta a teszt összes fázisát.
Az eredeti panel hibatárolójában az E31-es kód volt olvasható, ami a vízszint szabályzó üres szintjének hibáját jelenti.
Egy alkalommal az E68-at is kijelezte a hibatárolóban, de mivel a másik panellal működik így a fűtőszálszivárgás, mint perifériahiba kizárt.
A panelon a J10-es csatlakozó az analóg vízszint szabályzóé.
A J10.1 a +5V, a J10.2 a GND, a J10.3 pedig a jel.
A két ULN2004-es ic-t újakra cseréltem, de nincs változás.
Kerestem itt a Tanyán az EWM1100-as panel kapcsolási rajzát, vagy legalább a vízszint szabályzó áramkörét, de nem találtam.
Közvetlen a J10-es csatlakozó mellett van két smd dióda és két smd ellenállás, de több alkatrészt a processzor és a j10-es csatlakozó között nem találtam.
Ezeket az alkatrészeket összehasonlítottam a felültöltős panelommal és mérve egyforma értékeket mértem.
A három csatlakozóból az egyik bemegy a processzor alá.
Mi a véleményetek, lehet ez processzorhiba?
Válaszotokat előre is köszönöm.
Üdv: Ladakölyök
Sziasztok!
Szeretnék segítséget kérni egy (saját) Electrolux mosogatógép javításához. (pnc: 911436002/03; type: 911D22163A2; model: ESL66060R)
Alapvető problémája, hogy nem melegíti fel rendesen a vizet. Volt már rá példa egyébként amikor igen, tehát képes rá, de többnyire langyos vagy hideg vízzel dolgozik.
Hosszú út vezetett odáig, hogy a tacho-t is megnézzem. Szakadás van, tehát azt cserélni kell.
A kérdés röviden az, hogy mire?
A motor egy Nidec EB 085D25/2T típusú és sárga vezetékű tacho tartozik hozzá. De sajnos ennél pontosabb infót nem tudok róla s konkrétan ehhez a motorhoz nem tudom melyik való.
Olvastam olyat, hogy 200 Ohm körüli érték szokott (?) lenni Electrolux esetében. S a sárga vezeték elvileg pont ezt hivatott jelölni, de egyérteműen nem sikerült erről megbizonyosodnom.
A boltokban kapható nagyon hasonló taho, de egyikre se írják, hogy kompatibilis lenne vele.
Árban is eltérnek, de gondolom a tekercselés is eltérő. Azt pedig simán el tudom képzelni, hogy a vezérlő panelnak nem mindegy mekkora értéket kap. Működni lehet működni fog, jó lenne a belevaló alkatrészt tenni.
A legtöbb helyen BEKO mosógépbe valót árulnak.
Van tapasztalata valakinek? Esetleg lehet ezt valahol akár használtan beszerezni?
Sziasztok Kedves Fórumozók!
Adott egy Electrolux EW1066F mosógép (szüleim használatában, jó lenne ha működésre lehetne bírni. :) )
Mosás közben megállt, ajtó zár zárva maradt.
Áramtalanítás után, csak kattogott az ajtózár, és szintén zárva maradt.
Elektronikán volt sérülés, panel egy részén sérült a vezető réteg, javítva, áttnézve nem találtam hirtelen más hibát.
Ezek után vizet beengedi, szivattyúz is, de a motort nem mozdítja meg.
Pl. centrinél szépen kiszivattyúzza a vizet, utána lehet hallani hogy kattan a relé, de nem mozdul meg a dob.
Elektronikán a triak-ot is cseréltem, ami a motor indítás részen van.
Motor kimérve jónak tűnik.
Segítségeteket szeretném kérni, hogy esetleg merre lépjek tovább.
Nekem sajna elég elektronika hibának tűnik. :(
Köszönettel:
Bodnár Béla